15 színész, aki soha nem kapott színészi képzést, mégis óriási sikereket ért el

Annak ellenére, hogy a legtöbben abban a hitben vannak, hogy az összes létező hollywoodi színész kapott színészi képzést el kell mondanunk, hogy ez nem igaz. Sokan vannak, akik egyáltalán nem is foglalkoztak vele előtte csak gondoltak egyet, hogy annak állnak és tettek érte. Ilyen volt például Johnny Depp, Cameron Diaz, vagy Tom Cruise. Akadtak olyanok, akiket felfedeztek és elsőként modell karrierbe kezdtek, ások viszont castingról-castingra jártak, hátha csurran cseppen nekik egy kicsike szerep. Mostani posztunkban olyan neves és elismert színészeket mutatunk be nektek, akik bizonyítják, hogy nem kell színészi iskolát végezni ahhoz, hogy sikeresek legyenek.

1, Tom Cruise

Tom imádott színészkedni és egyszer játszott egy olyan filmben, mely teljesen megváltoztatta az életét. New Yorkba költözött és rá hat hónapra szerepet kapott az 1981-es “Takarodó” című filmbe. 1990-ben a világ egyik legjobban fizetett szereplője lett, ám ezt saját magának köszönhette, mert rendkívül alázatos volt mindig munkája iránt.

2, Jim Carrey

Jim Carrey gyerekkora nem volt kimondottan könnyű. Tiniként egy furgonban élt családjával együtt és arról álmodott, hogy egy nap sikeres ember lesz. 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy segítsen családjának, majd később kisebb szerepeket kapott. 1990-ben szerepet kapott az “In Living Color” című vígjátékba, és utána karrierje szárnyalni kezdett. Később egyre nevesebb szerepeket kapott mégpedig úgy, hogy egy centet sem költött színészi órákra.

3, Meg Ryan

Meg New Yorkban élt és újságírást tanult, ám mindeközben meghallgatásokra is járt. Több reklámban és TV sorozatban is feltűnt, például látható volt a Burger King és az AIM fogkrém reklámjaiban. Amikor úgy érezte, hogy színészi karrierje elkezdett virágozni, otthagyta a főiskolát és elkezdett a szakmában dolgozni. Soha nem kapott színészi képzést mégis befutott színésznő lett.

4, Cameron Diaz

Jeff Dunas egy nap felkereste Cameron Diaz-t, hogy megkérdezze ki az ügynöke. Amikor a fiatal lány elmondta, hogy nincs neki, Dunas egyből átadta neki névjegykártyáját. Cameron modell lett az Elite modell ügynökségnél, majd később kisebb szerepeket kapott. 4 évvel később pedig hatalmas áttörést ért el “A Maszk” című filmnek hála.

5, Johnny Depp

Depp egy nap úgy határozott, hogy Kaliforniába költözik és zenész lesz. Viszont gondoskodnia kellett a megélhetésről, ezért telemarketinggel foglalkozott. Ezzel párhuzamosan jó barátja, Nicolas Cage bemutatta őt egy ügynökségnek. Később Depp szerepet kapott a “Rémálom az Elm utcában” és utána egyre több és több szerepet kapott. Johnny szintén nem tanult színészetet, csakúgy, mint a fent említett többi társa sem.

6, Joaquin Phoenix

Phoenix testvéreivel együtt az utcákon zenélt, hogy pénzt gyűjtsenek a családjuknak. Egy nap egy Iris Burton nevű ügynök vette őt észre, aki nem mellesleg reklámokban és TV műsorokban utazott. Joaquin több filmben is megfordult már mégis a legjelentősebb szerepe, amiért Oscar-díjat is kapott az a “Joker” volt.

7, Christian Bale

Bale 16 évesen otthagyta az iskolát és reklámokkal később pedig filmkészítéssel kezdett foglalkozni. Óriási népszerűségre tett szert, mert ő játszotta el Batman-t a Sötét lovag című filmekben. A színész egyébként drasztikus átalakulásokon képes átesni, főleg akkor ha egy szerep a tét és olyan mesterien alakítja a szerepeit, mint senki más.

8, Russell Crowe

Crowe, alakította Maximus szerepét a “Gladiátor” című filmben. Ennek köszönhetően pedig Oscar-díjat is kapott. Ő is 16 évesen hagyta ott az iskolát, hogy színész lehessen. Tény, hogy nem tanult színészkedést, mégis rettentő jól alakította Maximust, de kimagaslóan teljesített az “Egy csodálatos elmében”

9, Jennifer Lawrence

Jennifer meggyőzte a szüleit, hogy had indítsa be színészi karrierjét, amelyhez egy ügynök segítené hozzá. Először a “Bill Engvall – showban” játszott, majd fokozatosan jutott hozzá egyre rangosabb szerepekhez. Ilyen volt például az “Éhezők viadala”, vagy az “X-men”.

10, Ben Kingsley

Kingsley 23 évesen került rivaldafénybe, s attól a ponttól kezdve 15 éven át folytatott színpadi munkákat. Volt olyan alkalom, hogy több nagyobb lehetőséget is elutasított. Legelső filmes szerepe az 1972-es “A kulcsszó: Félelem” című filmben volt, majd 10 évre rá szerepet kapott a “Ghandiban”. Utóbbiért Akadémia díjat is nyert. Ő sem tanult színészetet, mindig is magát fejlesztette.

11, Channing Tatum

Tatum otthagyta az egyetemet és építőmunkásként, táncosként valamint jelzálogkölcsönzőként kezdett dolgozni. Miami utcáin sétálgatva fedezte őt fel egy modellügynökség. Később egyre több és több reklámban szerepelt, majd filmekben is láthattuk megjelenni.

12, Charlize Theron

Theronra 16 évesen kezdett bele modell karrierjébe, ám ezzel párhuzamosan balettet tanult. Néhány térd sérülés után otthagyta az iskolát és Los Angelesbe költözött, hogy színészi karrierbe kezdjen. Egy bankban figyelt fel rá egy hollywoodi menedzser, aki hozzásegítette őt pár szerephez.

13, Matthew McConaughey

McConaughey jogi tanulmányokat folytatott a texasi egyetemen, mikor Og Mandino egyik könyvével találkozott. Ez a könyv megváltoztatta az életét és ennek köszönheti, hogy a színészetet választotta. Színészi pályafutása során számos reklám- és diákfilmben szerepelt. Egy nap Richard Linklaterrel találkozott, aki végül beválogatta őt a “Tökéletlen idők” című filmbe.

14, Natalie Portman

Portman fiatalon egy pizzériában dolgozott és ekkor futott össze a Revlon képviselőjével, aki meggyőzte, hogy legyen modell. Natalie viszont unalmasnak találta a modellkedést és úgy döntött, hogy inkább színésznőnek áll. Ezután jelentkezett az “Usdan Színházi Művészeti Táborba” és több produkcióban is szerepelt. Portman soha nem tanult színészkedést, mégis hihetetlen jó színésznő lett.

15, Heath Ledger

Ledger 17 évesen hagyta ott az iskolát, hogy színész lehessen. Legjobb barátjával, Trever DiCarlo-val együtt Sydney-be költözött, hogy színészi munkákat vállaljon. Kapott is egy kisebb szerepet a “Clowning Around” című sorozatban, majd egyre több szerepet kapott és végül a “10 dolog, amit utálok benned” hozta meg az áttörést. Később megkapta Joker szerepét is, így ő a listánk utolsó embere, aki bizonyítja, hogy nincs szükség színészi előképzettségre a sikerhez.

Na mit szóltok?

betöltés...