13 nő, aki elküldte párjának, hogy gyereket szeretne! A válaszok meglepőek voltak.

Vitathatatlan tény, hogy egy kapcsolat teljes beteljesülését egy kisbaba fogja meghozni. Ám felmerül a kérdés, hogy mikor van itt az ideje a családalapításnak. Nehéz eldönteni, hogy ezt a témát mikor is hozzuk fel a párunknak, hiszen több mindennek is meg kell valósulnia ahhoz, hogy egy párnak gyermeke legyen. Kell egy biztos háttér, stabil munka, és persze a tisztelet, valamint a szerelem egymás iránt. Előfordul, hogy egyes férfiak már 30 éves koruk előtt tudják, hogy édesapák akarnak lenni, viszont sok olyan eset is van, amikor még 40 éves korukra sem érzik azt, hogy szeretnének gyermeket nemzeni. Az utóbbi eléggé el tudja keseríteni a nőket, főleg, ha egy korosztályba tartoznak. Tehát fontolóra kell venni, mikor alkalmas a család bővítéséről beszélni.

Az interneten terjed egy kihívás, ami elég népszerű lett az utóbbi időben. Sokan gondolják, hogy a gyermekvállalás egy olyan téma, amit csak személyesen lehet megbeszélni a partnerünkkel, de a kihívás igazolja, hogy ez nem így van.

A kihívásnak az a lényege, hogy SMS-ben el kell küldened a párodnak azt, hogy “Szeretnék egy kisbabát” és várj a válaszra. A választ fel kell tenni a közösségi oldalra és meg kell jelölni rajta a #szeretnékgyereket címkét.

Rengetegen osztották meg párjuk válaszát, amiből jó párat össze is gyűjtöttünk, hogy meg tudjátok nézni, a férfiak, hogyan mennek bele, vagy miként vágják ki magukat a téma alól. Egyes férfiak reakciója zseniális lett.

Íme a férfiak válasza a “Szeretnék egy kisbabát” üzenetre:

# 1
Emlékeztetnélek, hogy a közös tulajdonunk jelenleg kb. 2220 forint.

# 2
Az előfizető átmenetileg nem elérhető.

# 3
Csak egy hetet kérek. Milyen színűt szeretnél?

# 4
Megígérem neked, amint befejezed a főiskolát, annyi gyerekünk lesz amennyit csak akarsz. Nem várhatom el, hogy most teherbe ess, mikor ilyen fontos karrier előtt állsz. Te vagy álmaim nője, és te leszel a legeslegjobb édesanya a világon. Szeretlek.

# 5
Megértem, hogy ez egy vacsora?

# 6
Nincs szükségünk másik gyerekre, hiszen itt vagyok neked én.

# 7
Én még nem, de lehetőleg ezt a kérdést ne tedd fel más férfiaknak.

# 8
Most sokkal fontosabb dolgokra kell összpontosítanunk. Például végig kell néznünk a Trónok harcát. Jelenleg csak ez számít, utána majd visszatérünk erre is.

# 9
Az az igazság, hogy én is szeretnék gyereket, de megijeszt az a tudat, amit anyád tenne velem, ha kiderülne, hogy terhes vagy.

# 10
Be kell vallanom neked valami nagyon fontosat. Rájöttem, hogy meleg vagyok.

# 11
Gyereket akarsz, mikor a kutyáddal sem tudsz elegendő időt tölteni? Gondold ezt át.

# 12
Úristen, ki a fene vagy és mit tettél a barátnőmmel?

# 13
Nem tudom ezt miért kellene nekem tudnom, menj el a boltba és vegyél párat…

betöltés...