11 Hollywoodi sztárpár, akik forgatás közben jöttek össze

Általában a szerelem akkor jön el, mikor a legkevésbé számítunk rá. Néhány híresség életébe pedig forgatáskor. A szerelmes filmeket ugyebár úgy kell eljátszani, hogy a TV néző tényleg elhiggye, hogy a két fél szerelmes egymásba. Ám néha olyan jól játsszák ezt a szerepet a színészek és a színésznők, hogy azon kapják magukat, valóban belehabarodtak kollégájukba. A mai cikkünkben elhoztunk néhány sztárpárt, akik bizony a forgatásokon estek egymásba.

Emma Stone és Andrew Garfield

A csodálatos Pókember című filmben egy párt alkottak, mint Peter Parker és Gwen Stacy. Ám míg a filmben tragikus véget ért kapcsolatuk, addig a valóságban még csak akkor kezdett beindulni. Sajnos nem tartott sokáig szerelmük, és ma már nem alkotnak egy párt, de megmaradtak örök barátoknak.

Nina Dobrev és Ian Somerhalder

Nina és Ian a Vámpírnaplók című sorozatban egy párt alkottak, ami az örökkévalóságig is tarthatott volna, pont úgy mint a valóságban, ahol csak három évig voltak párkapcsolatban. Mindkettőjüket más-más dolgok érdekelték ezért úgy döntöttek, hogy külön folytatják tovább. Azóta Ian elvette feleségül az Alkonyat sztárját, Nikki Reed-et és gyermekük is született.

Emily VanCamp és Josh Bowman

A bosszú című sorozatban a szereteten keresztül a gyűlöletig minden érzelem szerepet játszott közöttük. De a valóságban a színészek örök hűséget fogadtak egymásnak 2018-ban, mert olyannyira beleszerettek egymásba a forgatás alatt.

Melanie Griffith és Antonio Banderas

1995-ben a Hárman párban című film forgatása alatt találkoztak és bizony nagyon összemelegedtek. 1996-ban összeházasodtak, majd 20 évnyi házasság után úgy döntöttek elválnak.

Jennifer Lopez és Ben Affleck

Jennifer Lopez és Ben Affleck volt Hollywood egyik leghíresebb párja, miután 2003-ban a Gengszter románc című film forgatásán összejöttek. Azóta persze már nem alkotnak egy párt, de nagyon szerették őket a rajongók.

Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr.

A pár először 1997-ben találkozott a “Tudom mit tettél tavaly nyáron” című film forgatása alatt, de csak 2002-ben döntöttek úgy, hogy összeházasodnak. Ekkor forgatták a Scooby-Doo filmet. Jelenleg is még egy párt alkotnak és két csodás gyermeket nevelnek.

Blake Lively és Penn Badgley

Blake és Penn a Pletykafészkek című sorozatban alkotott egy párt, ám a való életben is megpróbálták együtt. 2010-ben azonban közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy szakítanak, de a barátságuk az megmaradt.

Kristen Stewart és Robert Pattinson

Az Alkonyat filmek két sztárja, akik nemcsak a filmvásznon, hanem az életben is egy párt alkottak. 2008-ban kezdtek el randizni a film forgatása alatt, majd szerelemük egy pillanat alatt véget ért, amikor Kristen megcsalta Robertet a Hófehér és a vadász című film producerével.

Rachel McAdams és Ryan Gosling

A Szerelmünk lapjai című film főszereplői 4 éven át alkottak egy párt a valóságban. Nagyon jó volt köztük a kémia a forgatások alkalmával, olyannyira, hogy nem tudtak egymásnak ellenállni. Sajnos azonban minden jónak egyszer vége szakad, ahogy az ő kapcsolatuknak is.

Mila Kunis és Ashton Kutcher

A két színész 1998-ban találkozott először egymással mikor az “Azok a 70-es évek – showt” forgatták. 14 évvel később, vagyis 2012-ben összejöttek és 2015-ben összeházasodtak. Szerelmük a mai napig tart és két csodás gyermekük van.

Lady Gaga és Bradley Cooper

Gaga és Cooper a Csillag születik című film forgatása alatt melegedtek össze, ahol megtalálták a közös hangot. Állítások szerint sikerült egymásba habarodniuk bár ezt mindketten tagadják, ám több jel is arra utal, hogy nagyon is oda vannak egymásért.

Olyan pletykák terjengnek, hogy Gaga érzelmileg összezavarodott, és eltolja a nyárra kitűzött esküvőjét. De Cooperék háza táján sem fenékig tejfel minden, mert Irina Shayk-kal úgy tűnik megromlott a viszonyuk és lehet, hogy véget ér a házasságuk.

betöltés...