15 katasztrofális eset, amikor a turisták tönkretették a meglátogatott helyet.

A világunk tele van gyönyörű helyekkel, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzük, bebarangoljuk, megérintsük. Egyszerűen csak ott lenni és látni. Ide tartoznak még a fantasztikus műremekek, melyeket tehetséges művészek alkottak régen. Ezek nem azért vannak, hogy porosodjanak egy raktár mélyén. Ezeket látni kell mindenkinek. Meg hát egyébként is, erről szól az élet. Tapasztalatszerzés, a világ megismerése.

Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni. Ezeknek megvannak a maga korlátai. Nem tehetünk azt, amit csak szeretnénk. Itt nem érvényes az “egyszer élünk” szabály. Ha vakon tönkreteszünk mindent, nem törődve a dolgok védelmére hozott utasítással, akkor lehet, hogy az unokáinknak már nem lesz ilyen élményekben szerencséje. Ne felejtsük el a híres mondást, hogy a világot nem az elődeinktől örököltük, hanem az utódainktól kölcsönözzük. Az ember már így is számtalan csodálatos helyet, művészeti alkotást tett tönkre, pusztán a rendetlen jelenlétével. Nem leszünk azzal többek, ha letépkedjük egy csodaszép kertben a virágokat. Bizonyos esetekben akár kijelenthetjük azt is, hogy az ilyen dolgok egyszerűen nem valók mindenkinek.

Muszáj megóvnunk a természeti és művészeti kincseinket.

Mutatunk pár kellemetlen szituációt, ahol egyes emberek egyszerűen képtelenek voltak normálisan viselkedni. Ne felejtsük el egyébként, hogy bizonyos természetvédelmi szabályok megszegése még akár börtönbüntetéssel is sújtható!

Kezdjük is a sort ezzel a képpel. Világosan ki van írva, hogy természetvédelmi okok miatt ide NEM szabad belépni. Ennek lehet egy különleges állat fészekrakásának oka, vagy csak szimplán veszélyes környék. Csúszós talaj stb.

Egy turista gondolta szelfizik egyet ezzel a Szent Mihály szoborral. Ez lett az eredménye.

Gratulálunk neki!

Longqiao Eco Park, Kína. A turisták szinte az összes lótuszvirágot letépték.

A kerítés sem zavarja őket!

Remélem rendesen megbünteti őket a kínai hatóság!

Ez egy XIV. Századi szobor… az ujja valakinek kellett. Gondolom szuvenírnek hazavitte.

A következő szobor megint egy szelfikirály áldozata lett!

Na és persze ne feledkezzünk meg a strandokról, melyeket a turisták ilyen gondosan, rendezetten hagynak maguk mögött.

Azálea fák. Miután a kedves turisták leszedték a virágaikat, gondolták grilleznek egyet az ágakból.

Ez az orosz turista, gondolta rodeózik egyet ezen az izlandi tájon.

A táj természetvédelmi terület és tilos autóval behajtani.

A turista busz végállomása. A buszmegálló tetején a fülhallgatók!

Csak akkor mutathatod ki a másik iránti őszinte szerelmedet, ha belevésed azt egy szerencsétlen korallba.

Világosan ki van írva, hogy NE etessék a madarakat. Ennek az oka, hogy a madaraknak nem feltétlenül tesz jót a chips és a nachos.

Mindörökké…. Fontos volt!

Szerencsétlen teknősök szerettek volna tojást rakni a parton.

A turistákat ez nagyon mulattatta…

Ez a kínai fiú is örökre belevéste a nevét a történelembe. Szó szerint…

Lezárt terület… Nem bírják ki!

Mit gondoltok? Dühítő ugye? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!

betöltés...