Egy indokolatlan folt jelent meg a kislány szájpadlásán, majd mindenki teljesen meglepődött.

Minden nőnek és férfinak a gyermekei a legelsők, így ha velük valami történik, akkor már egyből futnak az orvoshoz, hogy megbizonyosodjanak a gyerek nincs életveszélyben. A szülők többnyire az első gyermekkel gyanakvók, hiszen még nekik is ismeretlen az egész szülői lét, így nem szeretnének kockáztatni ezért még, ha vaklárma is, akkor is tutira akarnak menni. A második picivel már rutinszerűen mennek a dolgok, ugyanis az elsőnél már mindenbe beletanultak. Ám még a legtapasztaltabb szülők életébe is eljönnek olyan pillanatok, amik a frászt hozzák rájuk. Történetünk főszereplője egy amerikai édesanya, aki első ránézésre félelmetes képet töltött fel.

A kislány édesanyja hét halált halt, mikor meglátta, hogy a kicsi szájpadlásán egy sötét színű folt éktelenkedik. Eleinte próbálta leszedni, de nem sikerült neki. Természetesen később kiderült, hogy az eset nem is annyira ijesztő, mint amennyire látszik.

Az édesanya a feltöltött képhez a következőket írta: “Próbáltam leszedni, de nem jött le.”

Az indokolatlan barna folt első ránézésre valóban nagyon ijesztőnek néz ki, ami egyébként annak a jele is lehet, hogy a szövet sejtjei elhaltak. Egy ilyen dolog több okból kifolyólag is létrejöhet, például sérültek a vérerek, esetleg baktérium van a szervezetben, de a méreganyag-termelést sem lehet kizárni.

A gyerek szülei csapot-papot ott hagytak és szaladtak be vele a legközelebbi kórházba. Amikor az egyik ápolónő kezelésbe vette a kislányt, ő is megpróbálta azt, amit előzőleg az édesanya is vagyis leszedni a foltot. Sajnos ő sem tudta megoldani a problémát, ezért összehívtak egy szakértői csoportot, hogy megvizsgálják és ha kell végezzék el rajta a szükséges beavatkozást. Már majdnem vitték is a műtőbe a lányt, mikor végre le tudták szedni azt a beazonosíthatatlan valamit a szájpadlásáról.

Kiderült, hogy a hatalmasnak vélt baj, sokkal kisebb volt. Szerencsére nem kóros elváltozás volt a szájpadlásán, hanem egy karton doboz darabja. Az anyuka pont a mosógépet pakolta be akkor, mikor a kislány egy dobozt kezdett el rágni. Szóval ily módon került a szájába a kis darab.

Az édesanya a következőkkel zárta sorait a bejegyzésében: “Perceken át sírtam és nevettem egyszerre.”

Vélhetően egy hatalmas kő esett le a válláról, mikor kiderült, hogy nincs életveszélyben a gyermeke.

Az ilyen esetek elkerülése végett, minden édesanya figyeljen a gyermekére, és az olyan tárgyakat, amiket a szájába vehet tegye el jó magasra, ahol nem érheti el.

betöltés...