10 dolog, amit a pároddal csinálhatsz lefekvés előtt a tökéletes boldogságért

Nagyon sok pár a Facebookot jelöli meg a szakítás egyik legfőbb okaként. Ez részben azért van, mert az emberek több időt töltenek az interneten, mint amennyit egymással beszélgetnek. Egy boldog pár esetében ráadásul az együtt töltött időt nem lehet szimplán órákban mérni. Ennek az időnek minőséginek is kell lennie. Hogy ezt elérd, használd a következő tippeket.

1. Főzzetek és egyetek együtt

A közös főzésnek rengeteg előnye van. Ilyenkor teljes az egyenlőség, tanulhattok új dolgokat, és közös emlékeket szerezhettek. Amikor együtt főztök, megosztjátok egymással a trükkjeiteket, meséltek a kedvenc gyerekkori ételeitekről, és igazi társnak érzitek magatokat. Az ételkészítésben mindketten részt vesztek, nem csak egyikőtök lesz fáradt a végére, és senki sem fogja úgy érezni, hogy megint ő csinált mindent.

Miután elkészítettétek a vacsorát, együtt is fogjátok megenni. Ettől közelebb kerülhettek egymáshoz, és jobb lehet a köztetek lévő viszony. Evés közben beszélgettek, érzitek a kötődést, megoszthatjátok egymással terveiteket, vágyaitokat.

2. Beszélgessetek a napotok jó részéről

A jó alváshoz az egyik fontos lépés, hogy a napot ne stresszesen, feszült beszélgetéssel zárjátok. Ilyenkor megemelkedik a szívritmus és megnő a stressz. Ha nem is volt szuper napotok, mindig találhatsz benne valami pozitívat, amiről lehet beszélni.

Ettől jobb lesz a hangulatotok, és pozitívabban kezdhetitek a következő napot. Nagyon jó lehetőség arra is, hogy szorosabbra fűzzétek a kapcsolatot, hiszen többet megtudhattok arról, hogy az otthonon kívül mivel telt a másik napja.

3. Nézzetek egymás szemébe

Nagyon egyszerű, de igen erőteljes dolog egyenesen egymás szemébe nézni. Közben igazán érezheted a párodat. Segít lebontani a köztetek lévő gátakat és erősíteni az egységet. Közben jobban ellazultok, az érzelmi kötődésetek pedig erősödik egymás felé.

Csak üljetek egymással szemben és nézzetek egymás szemébe. Próbáld meg kiolvasni az érzéseket a párod szeméből! 2 percig csináljátok.

4. Idézzétek vissza, milyen volt először együtt

Mielőtt lefekszetek, idézzétek fel, milyen volt, amikor először találkoztatok. Beszéljétek át az első benyomásaitokat és hogy ki mit érzett akkor. Újraolvashatjátok a régi szerelmesleveleket, emlékezzetek az első randira, az első csókra, ölelésre.

Újraéleszteni és megismételni az első romantikus élményeket és gesztusokat nagyon jót tesz a kapcsolatnak. Ettől még közelebb kerültök egymáshoz.

5. Masszírozzátok meg egymást

Tanulmányok szerint azok a párok, akik rendszeresen masszírozzák egymást, jóval elégedettebbek. Ettől jobban érzik magukat és kevésbé stresszesek. Egy 15 perces masszázs legalább hetente 2-szer jót tesz mind a mentális, mind a fizikai egészségnek. Attól pedig mindketten jól érzitek majd magatokat, ha nemcsak adtok, de kaptok is.

6. Próbáljatok ki különböző táncokat

A kognitív funkciókat nagyon jól lehet erősíteni a tánccal, de talán még fontosabb, hogy ha a pároddal közösen mozogsz, annak a kapcsolatotokra nézve is jó hatása lesz. Ha a nap végén fáradt is vagy, néhány percnyi móka biztosan belefér.

A közös tánccal visszalophatjátok a szenvedélyt a kapcsolatba, és ilyenkor biztosan csak egymásra figyeltek. Csapatként dolgoztok és támogatjátok egymást. A verbális és nonverbális kommunikációtok is javul, akárcsak az együttműködés köztetek.

7. Énekelj a párodnak

Elalvás előtt énekelni nagyban tudja erősíteni a kötődést. Emlékezz rá, gyerekként hányszor énekeltek neked altatódalt lefekvéskor. Az éneklés pozitív pszichés hatásait a kapcsolatod érdekében is felhasználhatod.

Miközben énekelsz, kiereszted az energiáidat, javul a kedélyállapotod és boldogabbnak érzed magad. Nyithatsz a párod felé, hogy még közelebb érezzétek magatokat egymáshoz. Nem beszélve arról, hogy más előtt énekelni nagyon jó önbizalom erősítő is.

8. Olvassatok egymásnak

Olvasás közben mindketten új dolgokat hallotok, egy sor olyan információt, amiből aztán jó beszédtéma lehet. Együtt tanultok, együtt fejlődtök, okosabbak lesztek és azonos érdeklődési kört találtok magatoknak. Jobban megismered és megérted a párodat, miközben a közösen olvasott könyvről beszéltek.

9. Fejezzétek ki a hálátokat egymás felé

A tudomány szerint hálásnak lenni nem csupán egy gesztus, hanem a nagylelkűség és a kedvesség elismerésének érzése. A hála kifejezése erősíti a kapcsolatokat. Erre pedig több mód is van.

Mielőtt elalszotok, köszönd meg a párodnak a reggelit vagy azt, hogy vigyázott a gyerekekre. Tettekkel is kifejezheted a háládat, például készíts neki forró fürdőt, egy kávét, vagy lepd meg azzal, amit tudod, hogy szeret.

10. Egyszerre feküdjetek le

Sok probléma forrása tud lenni, ha a párok különböző időpontban fekszenek le. Ilyen kapcsolatokban általában több a konfliktus, kevesebb az együtt töltött idő, és ritkább a szexuális együttlét. Elveszik az intimitás és hamarosan szakítás lehet a vége.

Hogy megőrizd a meghittséget a kapcsolatotokban és elkerüld a magányosság érzését, egyszerre feküdjetek le. Ennyivel is több időt tölthettek együtt, ami pedig kulcsfontosságú egy boldog kapcsolathoz.

betöltés...