Tanulmányok szerint minden kapcsolat ugyanolyan sorsra van ítélve, mint az előző – Íme a részletek

Amikor véget vetsz egy rossz kapcsolatnak, akkor általában megígéred magadnak, hogy a következő kapcsolatod más lesz. Eldöntöd, hogy sokkal kevesebbet fogsz veszekedni, empatikusabb leszel a másikhoz és még sorolhatnánk, amit meg akarsz változtatni. Sajnos viszont nem szabad álomvilágba ringatnod magad, mert ez a valóságban nem így működik. Tudósok szerint az elképzelt változás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jövőbeli kapcsolat majd más lesz, sőt valószínűbb, hogy ugyanabba a helyzetbe fogod találni magad.

Bár mindenkinek azt kívánjuk, hogy találja meg azt a nőt/férfit, akivel boldog életet élhet, de olykor fel kell ismerni a helyzeteket, hogy tisztán láss.

Egy Alberta Egyetemen végzett kutatás szerint nem az számít, hogy ki a partner, hanem hogy milyen a kapcsolat dinamikája. Annak érdekében, hogy a tudósok felfedezzék azokat a változásokat, amelyek akkor fordulnak elő, mikor az ember egyik romantikus kapcsolatból a másikba megy, 554 résztvevőt kérdeztek meg. Megvizsgálták a kapcsolat különböző aspektusait, például az elégedettségi szintet és a partnerrel szembeni nyitottságot. Ezt négy időszakra bontották le:

– Az előző kapcsolat vége előtti egy év;

– A legelső kapcsolat utolsó éve;

– Az új kapcsolat első éve;

– És az új kapcsolat második éve;

A következő eredményeket kapták: amikor új kapcsolatba kezdesz a szó szoros értelemben minden csodálatos. A nászút ideje alatt, megpróbálod bevonni a másik feled a mindennapi gondokba és tevékenységekbe, például a házi munkába.

Miután ezen időszak ragyogása elhalványul, visszatérsz ugyanazokhoz a dolgokhoz és viselkedési formákhoz, amiket a korábbi kapcsolataid során tapasztaltál. Ez az a pillanat, amikor a legtöbben úgy döntenek, hogy ideje véget vetni a kapcsolatnak, mert a romantika elszállt belőle.

A legnagyobb hátránya ennek, hogy nem tanulsz a hibáidból. Ha a korábbi kapcsolataidban sok negatív érzés kerített hatalmába, akkor azt nagy valószínűséggel az új kapcsolatba is bele fogod vinni. Nem az a fontos, hogy a másik kicsoda, hanem, hogy neked milyen szokásaid vannak, amelyek befolyásolhatják a kapcsolatot. Ennek tükrében a szakítás nem fogja számodra elhozni a tökéletes embert.

Viszont van pozitív oldalai is. A fent említettek nem azt jelentik, hogy neked csak olyan kapcsolat rendeltetik, amiben szenvedsz. Most már tudod, hogy a romantikus kapcsolatok hasonlóan néznek ki, melyeket a személyes apróságok tesznek azzá, amilyen. Szóval hagyd abba a tökéletes és virágzó kapcsolatok iránti reménykedést és a szándékos személyiség változást.

Itt van néhány javaslat, ami alapján eldöntheted érdemes-e belevágni a kapcsolatba vagy sem.

Figyeld meg, hogy a potenciális partner valamint a kapcsolati elvárásaid passzolnak-e egymáshoz és, ami még fontosabb reális-e. Például nem számíthatsz arra, hogy partnered mindig kedves hangulatban lesz, mert ő is csak ember.

Vállald a felelősséget a nehézségekért és a problémákért. Felejtsd el azokat a mondatokat, hogy: “Ez nem az én problémám”. A kapcsolat mindig két emberről szól, és kétféle igazság is létezhet a veszekedés során. Ha te úgy gondolod, hogy csak a te szavad lehet döntő és igaz, akkor a kapcsolat kudarcra van ítélve.

Ne félj kommunikálni az érzelmeidről, érzéseidről. A vélemények elrejtése egyenes út a boldogtalansághoz.

betöltés...