20 őszinte kép, melynek történetét minden repülővel közlekedő ember átérzi

A reptér egy nagyon különleges hely, ugyanis ott fordul meg a világ apraja-nagyja. Rengetegféle és fajta személlyel lehet ott találkozni, akik vagy megjelenésükkel hívják fel magukra a figyelmet, vagy cselekedeteikkel. Amikor az embernek órákat kell várni a gép felszállásáig akarva-akaratlanul is elbambul, nézelődik és felméri milyen illetők járnak-kelnek a folyosókon és a székek között. Legtöbbször olyan, mintha egy másik világba csöppenne az embert. Nem csoda, hogy számtalan kép készül ezeken a helyeken, amiket természetesen most el is hoztunk nektek. Azok, akik nem szoktak gyakran repülni bizonyára viccesnek fogják találni a posztban szereplő fotókat.

1, Állítások szerint a reptereken nagyon finomak és ízletesek az ételek… Nos, akkor jó étvágyat kívánunk az ezer forintba kerülőételhez.

2, A Dániában található, Aalborg reptér előtt egy ilyen feliratú tábla van:

“Csók és búcsú. Ne csókolózz tovább 3 percnél!”

3, Értjük, hogy nagyon fontos a reptéri ellenőrzés, de azért lehetne ezt kevésbé kínosan is csinálni.

4, Amikor a reptér hatalmas kivetítőjén megjelenik egy hibaüzenet. Na most ehhez párosítsd nagyon hangosan a hozzá tartozó hangot. Szörnyű, nem igaz?

5, A hátizsákomban volt egy hosszabbító, és most én lettem a reptér hőse.

6, Az egyik utas megtalálta azt a szendvicset, amihez normális áron hozzá lehet jutni. Valamit, valamiért.

7, Várakozás és felszállás előtt, mindig van idő arra, hogy bugyuta szelfiket készítsenek az emberek.

8, Van, hogy a repülők több órát késnek, ez idő alatt pedig elképesztően fura emberekkel lehet találkozni.

9, Nos, van, aki egy kicsit túltolja a hétköznapi outfitjét, de úgy látszik azzal mit sem törődik, hogy az egész reptér őt nézi.

10, Amikor több órát kell várni a gép indulásáig, és úgy döntesz, hogy egy kicsit lepihensz.

11, Vannak, akik mély olvasásba kezdenek, de három-négy óra várakozás után bizony ár ők is elfáradnak.

12, Ha valakinek megvan a napi rutinja, abból konkrétan semmi se tudja kizökkenteni.

13, Ha nincs nálad semmi amivel elüthetnéd az időt, akkor unaloműzés gyanánt készíthetsz olyan képeket a fel és leszálló repülőgépekről, melyeknek hosszú a zárideje. Azzal ilyen remekműveket készíthetsz.

14, De az is jó programnak ígérkezik, ha reptéren történő eseményeket követed figyelemmel, például egy lánykérést.

15, Van olyan is, hogy nem az utasok tesznek ekkora lépést, hanem a pilóták, akik életük nagy részét ugyebár ezen a helyen töltik.

16, Vannak olyan pilóták vagy légiutas-kísérők, akik még az esküvőjüket is a reptéren tartják, sőt az esküvő fotózást is.

17, A reptéren nagyon sok boldog és örömteli pillanatban lehet részed, ha egy kicsit kinyitod a szemed.

18, Amennyiben gyakran utazol és benned vagy egy kis félelem, a csomagoddal kapcsolatban, akkor húzz rá egy koszos pólót, vagy ilyen szusis zsákot így nem fogja más elvinni, te pedig szem elől téveszteni.

19, “A csomagom átvétele előtt gyorsan ellenőriztettem az útlevelem és elmentem mosdóba. Mire kiértem senki sem volt ott, sőt a futószalag is megállt és csak ez az egy tárgy volt rajta.”

20, Amikor a futószalag olyat hoz ki, amire senki sem számít. Ezért nem szabad rossz helyen elszundikálni.

Ti gyakran repültök? Láttatok már ehhez hasonló eseteket?

betöltés...