Ez a 13 tény bebizonyítja, hogy miért Bhutánban élnek a legboldogabb emberek a világon.

Ez a titokzatos és festői ország, India és Kína között található, mely a bolygó egyik legelzártabb országának tekinthető. Ma már egyre több turista úticélja ez a vidék, ugyanis gyönyörű vidékeiről, és barátságos lakóiról híres. Ám a király nem igazán szeretne sok odalátogatót beengedni, mert meg akarja védeni az embereket és a környezetet is. Ezen a  vidéken nagyon sok és szigorú szabályok vannak, ennek ellenére, az emberek mégis boldogan élnek itt. Ma elhoztunk néhány érdekességet ezzel az országgal kapcsolatban, amiből kiderül, hogy miért olyan jó itt az élet.

Nincs internet és TV.

Bhutánban 1999-ig nem volt TV sem internet, de a király eltörölte ezt a törvényt, mert  lehetetlen volt az egész országot elszigetelni a modern technológiáktól.

A Boldogságügyi Minisztérium.

Annak érdekében, hogy az emberek belső békéje harmonikus legyen 2008-ban megalapították a “Gross National Happiness” bizottságot. Annyira foglalkoztatta őket a dolog, hogy még a népszámlálási kérdőívben is szerepelt egy oszlop, ahol meg kellett határozni, hogy mennyire elégedettek a saját életükkel. Ezen kívül az ország méri a boldogságot is. Az életminőséget a pénzügyi és a szellemi értékek közötti egyensúly határozza meg.

Nincs hajléktalan ember az utcákon.

Bhutánban nincs egyetlen egy hajléktalan ember sem az utcán. Ha valaki elveszíti az otthonát, a királyhoz kell fordulnia, aki földet adományoz neki. Ide felhúzhat magának egy házat és mezőgazdasági munkákba is foghat, ha akar. Most már tudod, hogy miért olyan boldog Bhután népe.

Ingyenes az egészségügyi ellátás.

Minden bhutáni lakosnak joga van ingyenes orvosi ellátáshoz. A hagyományos, valamint a modern gyógyászat gyakorlása is elég gyakori Bhutánban, így egy személy önállóan eldönthet, milyen kezelési módot választ.

Dresszkód.

Bhutánban hagyományőrző ruhákat viselnek az emberek. A férfiak hosszú térdig érő ruhákban járnak. Társadalmi státuszukat a bal oldali vállukon elhelyezett kendő színe határozza meg. Az átlagos emberek fehér színűt, a nemesek, valamint a szerzetesek sárga színű sálat viselnek.

Tilos a dohányázás.

Bhután királya olyan törvényt vezetett be, mely tiltja a dohánytermesztést, annak betakarítását és értékesítését az országban. Ha olyan turisták érkeznek, akik szeretnének az országban pöfékelni, akkor komoly összeget kell fizetniük a határátlépésnél.

Az állatok és a természet gondozása.

Az országot nagyon is foglalkoztatja a természet és az ökológia, emiatt nagy figyelmet fordítanak a növényekre és a fákra. 2015-ben Bhután világrekordot állított fel, ugyanis 50.000 fát ültettek el körülbelül egy óra alatt.

Étkezési szokásaik.

A legtöbb bhutáni ember a buddhista vallást követi. Mivel ez arra tanítja az embereket, hogy tiszteljék az állatvilágot, ezért a legtöbben vegetáriánus életmódot folytatnak. A legalapvetőbb ételük a rizs, melyet vörös rizsből termesztenek, ugyanis a hétköznapi rizs azon a vidéken nem marad meg. Mindezek mellett nagy figyelmet szentelnek a teafogyasztásnak. Általában zöld vagy fekete teát isznak, amibe sót, borsot, sőt vajat is tesznek.

Az öröklés hagyománya.

Az öröklés hagyománya is bizonyítja, hogy a bhutáni emberek mennyire tisztelik a nőket. Minden vagyon, ház, föld, jószág a legidősebb lányra száll nem pedig a fiúra.

Az ökológia a legfontosabb dolog.

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a “bio” élelmiszerek. Bhután azonban ebben is eltér, ugyanis minden, ami ott terem, vagy termesztenek az természetes és egészséges.

Esküvői hagyományok.

Bhutánban tilos külföldiekkel házasodni. A király mindent megtesz azért, hogy megőrizze egyediségét és elszigeteltségét, ezért bevezette ezt a törvényt.

Egy esküvői szertartás során a szerzetesek mantrákat olvasnak fel. Az utána lévő rituálék  pedig szükségesek ahhoz, hogy egy pár igazi házaspár legyen. A legérdekesebb, hogy a férfi megy a nő családjának otthonába és amikor már elegendő mennyiségű pénzt keres, akkor költözhetnek el saját házba.

Közlekedés.

Bhután fővárosában egyáltalán nincs közlekedési lámpa, de ez nem jelent problémát az emberek számára. Minden szükséges helyen áll egy rendőr, aki irányítja a forgalmat.

Mézeskalács házak.

A bhutáni emberek szeretik kidíszíteni saját házukat, például a falakra madarakat, állatokat és különböző mintákat rajzolnak. Úgy gondolják, hogy ezek a díszítések csodálatosak és különlegessé tesz a házaikat.

Bhutánban egy átlagos ház a következőképp néz ki: meglehetősen kicsi az épület, de három szintje van. A földszinten van lehetőség az állattartásra, a második emelet lakótérnek van berendezve, a harmadik emelet pedig széna tárolására szolgál.

Az összes törvény és szigorú szabályozás ellenére Bhután népe nagyon is barátságos és boldog nemzet. Az utóbbi időben egyre több turista érdeklődött az elszigetelt ország iránt.

Te meglátogatnád ezt az országot?

betöltés...