14 bizonyított tény, amiről mindenkinek tudnia kéne.

Gondoltad volna, hogy a születési sorrend befolyásolhatja a testsúlyodat, vagy, hogy nemcsak a kismama óvja a magzatot, hanem ő is óvja a kismamát? Járt már azon az eszed, hogy évtizedekkel ezelőtt, honnan tudták az emberek hányas cipő kell nekik, ha még nem is létezett a mérőszalag? Gyakorlatilag számtalan mennyiségű kérdést fel lehetne tenni a világunkon történő dolgokkal kapcsolatban, amik teljesen leköthetik a figyelmed és megválaszolásuk még új ismeretekkel is szolgálhat. A mai cikkünket azzal a nemes céllal készítettük, hogy olyan információk birtokába kerüljetek, melyekről eddig még nem hallottatok.

Az alacsonyabb növésű emberek sokkal agresszívabbak, mint a magas növésűek.

Ezt az állítást nem úgy kell értelmezni, hogy az összes létező alacsony testalkattal rendelkező egyén agresszív, hanem hogy csak hajlamosabbak rá, mint magasabb társaik. Erre egy tanulmány keretein belül sikerült rájönni. A tudósok összehasonlították egy magas illetve egy alacsony férfi erejét fizikai terhelés alatt és akkor tapasztaltak olyan értékeket, melyek az agresszív tartományba húztak.

A fiatalabb arcvonásokkal rendelkező emberek tovább élnek, mint koruknak megfelelő esetleg idősebbnek tűnő társaik.

Ezt a tényt egy dán kutató támasztotta alá, aki megállapított, hogy a komplikáltabb és nehezebb életet élők arcán sokkal jobban meglátszik a depresszió és a szorongás, mely képes beindítani az öregedési folyamatokat. Ennek köszönhetően ők nagyobb valószínűséggel távoznak előbb az élők sorából.

Egyes embereknek elég, ha csak négy órát alszanak, kipihenten ébredjenek.

A kutatók arra jöttek rá, hogy nem minden embernek van szüksége a 7-8 óra alvásra ahhoz, hogy üdén és frissen ébredjenek. Azt, hogy egy embernek hány óra alvásra van szüksége a hDEC2 nevű gén szabályozza. Ennek tükrében akadnak olyan személyek, akiknek valóban elegendő 4 óra alvás, hogy kipihenten keljenek.

A forralt vízből lesz teljesen áttetsző jégkocka.

Ha teljesen áttetsző jégkockákat szeretnél az üdítődben látni, akkor a csapvizet fel kell forralnod, majd ki kell hűtened, s csak azután szabad lefagyasztanod. Ez a hatás azért érhető el, mert forraláskor a vízből eltűnnek a szennyeződések és baktériumok. Ha nem hiszed, járj utána.

A méhben növekvő gyermek meg tudja gyógyítani az édesanya egyes betegségeit.

Ez egy olyan kapcsolat, mely oda-vissza működik. Ha az édesanya óvja a kisbabát, a kisbaba is óvja a kismamát. Hogyan is történik mindez? Várandósság alatt a gyermek el tudja juttatni az őssejtjeit a kismama azon szerveibe, melyek nem működnek megfelelően vagy épp sérültek, ennek következtében pedig meggyógyulnak.

A teszter termékek veszélyt jelenthetnek az egészségre nézve.

A legtöbb kozmetikai boltban már egyre több teszter terméket állítanak ki, amivel bárki megnézheti, hogy a kiszemelt rúzs, szemhéjárnyaló, szemceruza… stb. előnyös-e számára vagy sem. Egy nagyobb jellegű ellenőrzés során viszont a nagyobb márkák boltjaiban olyan teszter termékekre bukkantak, melyeken penészspórák és a Staphylococcus baktériumok voltak jelen.

A méheknek van egy olyan különleges képessége, mellyel fel tudják ismerni az emberi arcokat.

Kísérletek támasztották alá, hogy a méhek fel tudják ismerni, sőt különbséget tudnak tenni az emberi arcok között. Egy állattenyésztéssel foglalkozó kutatócsoport rájött, hogy ezek a repülő virágpor gyűjtők egységes egészként mérik fel az arcokat.

Az anyai ösztön miatt puszilják meg az anyák a gyermekeiket.

Sokan hiszik, hogy az anyukák csak azért puszilgatják gyermekeiket, mert szeretik őket. Nos egy kutatócsoport rájött, hogy ez nem csupán ennyiből áll. Amikor az anyuka megpuszilja a gyermekét, akkor a szervezete valójában felméri a pii bőrén lévő baktériumokat, amiket az ő immunrendszere észlel és üzenetet küld a B-limfocitának. Ez után az anyatejben antitestek kezdenek el termelődni, ami képes megvédeni a baba egészségét.

Léteznek kóser telefonok.

Eme telefonok azzal a céllal jöttek létre, hogy kedvezzenek a vallásos személyeknek. Ezek a telefonok semmi másra nem képesek, csak telefonhívásra és SMS írásra.

A nők és a férfiak eltérő módon figyelnek a dolgokra.

Egy kutatócsoport, akik az Indianai Egyetemen dolgoznak arra a következtetésre jutottak, hogy a nők és a férfiak eltérő módon figyelnek egy adott dologra. Az erősebbik nem képviselői agyi lebenyük egyik oldalát használják, a gyengébbik nem képviselői pedig mindkettőt.

Régen a cipőboltokban röntgenfelvétellel állapították meg kinek mekkora cipő kell.

Évtizedekkel ezelőtt egy speciális gép segítségével tudták megállapítani kinek mekkora cipő kell. Az emberek egyszerűen bedugták a lábukat, az úgynevezett fluoroszkóp gépe, ami egyből készített is egy röntgenfelvételt. A szakember ezt megvizsgálva hamar meg tudta mondani hányas cipő kell. De ezt hamar kivonták a forgalomból, ugyanis veszélyt jelentett az egészségre.

Sokkal nagyobb dózisú érzéstelenítőre van szüksége a vörös hajú nőknek.

Egy tanulmány keretein belül kiderítették, hogy a vörös hajkoronával rendelkező hölgyeknek 19\%-kal több érzéstelenítőre van szükségük, mint egyéb hajszínnel rendelkező társaiknak. Szerencsére arra is sikerült rájönni, hogy miért. Tudniillik a vörös hajért illetve a fehér bőrét felelős gén sokkal érzékenyebbé teszi őket a fájdalommal szemben.

A testsúlyunkat nagy mértékben befolyásolja, hogy hányadikként jöttünk világra.

Sokan nem is sejtik, de tanulmány támasztotta alá, hogy a születési sorrend nagy mértékben befolyásolja a testsúlyt. A család legidősebb gyermekei azok, akik hajlamosabbak elhízni, ám arra még nem sikerült magyarázatot találni, hogy vajon ezt mi szabályozza. Elméletek szerint a méhlepény vérellátásának van köze a dologhoz.

A papírzacskók is ugyanolyan környezetszennyezők, mit a nejlonzacskók.

Iszonyú mennyiségű fát kell kivágni ahhoz, hogy papírzacskókat készíthessenek. A gyártási folyamatok pedig csak hab a tortán, mivel súlyos károkat okoz a légkörben, s az állatvilágban egyaránt. Ha nem szeretnél te is a környezetszennyezők közé tartozni, akkor célszerű ezeket is mellőzni.

Te tudtál ezekről?

betöltés...