20 ember, aki elmesélte élete legviccesebb szakítását

Egy kapcsolat soha nem egyszerű dolog, ahogy a szakítás sem, főleg, ha hosszú, együtt töltött évek után történik. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a szakítás nemcsak fájdalmas, hanem rengeteg megválaszolatlan kérdést és zavartságot hagy maga után. Pontosan úgy, ahogy cikkünk hőseinek esetében, akik számára valami egészen elképesztő módon ért véget a szerelem.

“A középiskolában azért szakított velem a barátnőm, mert megpusziltam egy másik lány arcát. A másik lány csak a húgom volt.”

“Megkért, hogy vigyem ki a szemetet, majd egyszerűen kizárt a házból.”

Íme néhány, mindenki számára ismerős gyöngyszem: “Mert nem akarok megsérülni, amikor majd elhagysz”, „Mert nem állok készen az elköteleződésre”, „Mert nem erre van most szükségem az életemben”, „Mert túl fiatal vagyok, hogy az egész életemet egy ember mellett töltsem.”

“Nem az exemtől tudtam meg, hogy szakítottunk, hanem a közösségi oldaláról, ahol átírta a kapcsolati státuszát szinglire.”

“A volt pasim azért hagyott el, mert túlsúlyos voltam. Most már kétszer akkora, mint én voltam akkor.”

“Az exbarátnőm nálam hagyta a fogkeféjét. Néhány héttel később megtalálta, és azt hitte, egy másik lányé, ezért szakított velem.”

“Azért szakítottak velem, mert húsz percig nem válaszoltam az üzenetére. Amúgy épp vezettem.”

“Öt évig távkapcsolatban éltünk, mikor odaköltöztem a városba, ahol ő is lakott. Egy nappal a költözésem előtt tette ki a szűröm.”

“Jobban kedveltelek, amikor csak barátok voltunk” – írta, pedig semmi oka nem volt rá.

“Anyám barátnője azért szakított a pasijával, mert látta tojássalátát enni, ő pedig utálta a tojást.”

“A lányom apjával már többször is szakítottunk. Íme ezek közül néhány: 1) Túl göndör volt a hajam. 2) Túl vékony voltam. 3) Túl kövér voltam. 4) Utálja a nevetésem. 5) Nem tud a munkájára koncentrálni miattam. 6) Nem vettem ki szabadnapot azért, hogy vele legyek. 7) Nem hagytam ott a felszolgálói állásom miatta.”

“Azért dobott ki, mert nem az anyja receptje szerint készítettem neki a palacsintát.”

“A feleségem a fiunk születése után öt nappal bejelentette, hogy nem szeret. Azt hitte, ha megszületik a kicsi, jobban fog szeretni, de nem így lett.”

“Egy baseballmeccsen voltunk, amikor a csókkamera minket vett. Minden elvárásom ellenére közölte velem, hogy köztünk mindennek vége.”

“A középiskolában a pasim azért szakított velem, mert azt álmodta, hogy a nővére vagyok. Szerinte ez fura lenne. Később kiderült, hogy egy másik csaj volt a dologban.”

“A barátnőm azt mondta, nagyon hasonlít a húgomra, ezért véget vetett a kapcsolatunknak.”

“Egyetemista koromban randiztam egy csajjal, már nem először. A vacsora végén épp a számlát kértem, amikor csörgött a telefonja. Megkérdeztem tőle, hogy nem veszi-e fel, mire ő azt válaszolta, hogy nem, biztos csak a vőlegénye az.”

“A srác, akivel találkoztam eljátszotta, hogy csörög a telefonja és azt mondta, mennie kel, mert kigyulladt a háza. Azonnal elrohant, soha többé nem láttam.”

“Az exem azt álmodta, hogy megcsalom. Azért szakított velem, mert szerinte az álmok valóra válnak és előbb vagy utóbb úgyis megcsalnám.”

“Levelet írt nekem, hogy már nem szeret és a szülinapomon bedobta a postaládámba.”

betöltés...