Íme néhány kép és történet Freddie Mercury és Mary Austin valódi kapcsolatáról.

betöltés...

Freddie Mercury valóban kivételes énekes, aki széles körben ismert volt gazdag és energikus életmódjáról. Rengetegen beszéltek a partijairól, amit saját otthonában rendezett meg, de több különleges bulit is szervezett. Szó szerint két kézzel szórta a pénzt, ám szinte senki sem tudta milyen ember is ő valójában. Egy álarc mögé bújt, amit a rajongóinak húzott fel, de a lelke mélyén teljesen más ember volt. Legjobban első nagy szerelme Mary Austin ismerte, ő volt az, akit halála napjáig nagy becsben tartott és szeretett.

Először az 1970-es évek elején találkoztak, amikor Mary 19 éves volt. A lány egy ruhaüzletben dolgozott Kensingtonban, Nyugat-Londonban. Amikor először látta meg Freddiet azt gondolta, hogy ő egy nagyon magabiztos ember. Onnantól fogva együtt váltak felnőtt emberekké – mondta Mary egy 2013-ban adott interjúban.

A fiatalok azonnal egymásba szerettek és elkezdtek randizni. Egy olyan kötelék alakult ki kettejük között, ami olyan erős maradt, hogy senki sem szakíthatta szét. Igaz egy idő után külön utakon folytatták tovább az életüket, mert Freddie rájött, hogy ő igazság szerint a saját neméhez vonzódik. Barátságuk azonban szikla szilárd maradt. Freddie egy interjú során azt mondta, hogy kapcsolatuk könnyekkel ért véget, de egy sokkal erősebb kötelék jött létre kettejük között.

Évekkel később Mary férjhez ment és két gyermeket hozott a világra. Ám a családalapítás nem akadályozta meg őt abban, hogy mindig ott legyen Freddie mellett, főleg, miután kiderült, hogy HIV fertőzött. Miután az énekes elhunyt Mary megörökölte a 7 millió fontot érő londoni otthonát.

Mary szerint a Queen maradék tagjai teljesen elvesztek miután Freddie meghalt. Nem találták a helyüket, nem is halott többet róluk… stb. Tény, hogy miután a frontemberük elment megalapították a Mercury Phoenix Trustot, mely egy AIDS-ellenes szervezet, ezen keresztül szervezték meg a Freddie Mercury emlékkoncertet is.

Freddie élete végéig közeli barátságban maradt Maryvel, és számos dal megszületését ő inspirálta. A Love of My life az egyik legmeghatározóbb Queen-dal, amit Freddie és Mary kapcsolata keltett életre.

Freddievel a régi előadásait nézték, ekkor már szenvedett az AIDS betegségtől, hirtelen odafordult hozzá és azt mondta: “Szerintem nagyon helyes voltam.” Ez volt az a pillanat, amikor Mary felállt és kiment a szobából, mert nem tudta tovább tartani a könnyeit.

“Nagyon zavaró volt ez az egész helyzet. Soha nem engedtük, hogy érzelmileg teljesen lehúzzon minket a betegsége. De éreztem, hogy akkor már nem tudom tovább visszafojtani a könnyeimet, akármennyire is próbálkozom. Amikor visszamentem a szobába, úgy tettem, mintha semmi sem történt volna, csak leültem mellé.”

Lehet, hogy mindkettőjük életében voltak hullámvölgyek, de a barátságuk mindig erős maradt, ezzel is bizonyítva, hogy Freddie és Mary között egyedülálló és törhetetlen kötelék volt.

Egyes források szerint Freddie megkérte Maryt, hogy rejtse el a hamvait a világ elől. A nő így is tett, és egy személyes helyre vitte első szerelme földi maradványait. Megfogadta, hogy soha nem fogja elárulni, hova rejtette Freddiet.

betöltés...