14 vietnami szokás, ami először sokkolja a turistákat

Ha meglehetősen konzervatív ember vagy, de kacérkodsz a gondolattal, hogy kilépsz a saját komfortzónádból, akkor javasoljuk, hogy látogass el Vietnamba. Ez az az ország, ami garantáltan máshogy működik, mint a tied. Ezek az emberek furcsa szokások és hagyományok szerint élik a mindennapjaikat, és igazán meg kell erőltetnie magát egy turistának ahhoz, hogy tudjon vele azonosulni. Elsőre persze sokként érheti a külföldieket a dolog, de szép lassan hozzászoknak az ott tartózkodásuk alatt. Mostani posztunkban 14 ilyen szokást hoztunk el nektek, ami lehet elsőre nektek is picit meglepő lesz.

1, A vietnami emberek nagyon alacsonyak

A vietnamiak miniatűr nemzetnek tekinthetők, mert ott az átlagmagasság a férfiak esetében 166 a nők esetében pedig 155 cm. Ha olyan országból származol ahol az átlag magasság 180 körül van, akkor biztosra veheted, hogy nem fogod szeretni ezt az országot. Minden az ő méreteik szerint van kialakítva, még a nyilvános WC is.

2, Ha Vietnamba megy, hagyja el a “személyes tér” fogalmát a vámhatóságnál

Ha első alkalommal jársz Vietnamban, vagy tervben van, hogy ellátogatsz ide, akkor számolj azzal, hogy ők nem túl tapintatosak. Lazán megkérdezik hány éves vagy, mennyi a fizetésed, és mi a családi állapotod. Az se lepjen meg, ha a szupermarketben szándékosan fellöknek, meglöknek, eltolják a kocsidat..stb. Ők úgy vannak kódolva, hogy verbális kommunikáció helyett inkább a nonverbálisat alkalmazzák. Ez náluk teljesen természetes, viszont lehet neked nem lesz annyira.

3, A reggelt tojáskávéval indítják

Ha te is a kávé szerelmese vagy, akkor bizony meg kell látogatnod Vietnamot, ugyanis ez az ország szó szerint verseng Brazíliával. Viszont fontos, hogy ne a népszerű hálózati kávéházakat keresd, hanem azokat, amik csak és kizárólag Vietnamban találhatók. Ezek olyan családias légkörű helyek, ahol érdekes kávékülönlegességekre bukkanhatsz. Ilyen például a tojáskávé, ami egy tojásfehérje felvert habjából áll, s nagyon népszerű a helyiek valamint a turisták körében.

4, “Khau Vai Love Fair” – egy fesztivál, ahol minden a szerelemről szól

Ez az ünnep lehetőséget kínál minden egyedülálló embernek, hogy megtalálja igaz szerelmét, lelki társát. A legérdekesebb, hogy nemcsak a szinglik vehetnek rajta részt, hanem a párkapcsolatban illetve a házasságban élő emberek is. Ám utóbbiak teljesen más céllal érkeznek, mint a szinglik. Ők ilyenkor az exeikkel is találkozhatnak sőt beszélgethetnek is. Vietnamban úgy gondolják, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa és ha az adott illetővel nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, az nem jelenti azt, hogy végleg el kell felejteniük egymást. Ilyenkor általában hosszas beszélgetéseket folytatnak volt partnerükkel és elmesélik, hogyan élnek most. A legjobb pedig, hogy itt senki sem féltékeny a másikra, mert ez náluk egy természetes dolog.

5, Moped olyan a vietnamiak számára, mint másnak egy luxusautó

Vietnamban luxusnak számít, ha valakinek saját autója van, ezért a leggyakoribb szállítási eszköz, a moped. Egy átlagos vietnami ember, el sem tudja képzelni az életét enélkül. Akadnak, akik A-ból B pontba ezen szállítják 5 tagú családjukat, sőt az is előfordul, hogy hűtőszekrényeket és egyéb háztartási cikkeket szállítanak a segítségükkel.

6, A vietnami házak falain vannak lyukak

Ezek a lyukak azért vannak kialakítva, hogy a ház tudjon szellőzni. Ez egy turista számára azt jelenti, hogy minden állat ami létezik, kígyó, béka, szúnyog ezeken keresztül fog közlekedni. Egy turista elmesélte, hogy amikor egy ilyen házban szállt meg és reggel kiment a fürdőszobába megmosakodni egy csúnya béka nézett vele szembe. Az illető egy napnál tovább nem bírt ott maradni emiatt.

7, A gekkók hasznos háziállatok

Ahogy feljebb is említettük a vietnamiak házait rendszeresen látogatják állatok, úgymint békák, kígyók, szúnyogok. Viszont gekkók is megfordulnak ezekben az épületekben és ezt a vietnamiak egyáltalán nem bánják. Ezeket a lényeket miniatűr sárkányoknak tekintik, akik megszabadítják őket a különböző rovaroktól. Pontosan ezért hasznos állatnak tartják őket.

8, Vietnamban veszélyes a közlekedés

Vietnamban a sofőrök a gyalogos átkelőhelyeket rendszerint figyelmen kívül hagyják. Ezért a turistáknak azt szokták tanácsolni, hogy nyugodtan lépjenek le a járdáról és határozott léptekkel haladjanak tovább az úton. Elsőre persze ez veszélyesnek hangzik, ám ha a vietnamiak látják, hogy a gyalogosok útvonala kiszámítható ki fogják őket kerülni. Viszont arra is figyelmeztetik őket, hogy ilyen manőverezésre is csak a motorosok képesek, a buszok és az autók nem fogják őket kikerülni.

9, A nők szépségük megőrzése érdekében maszkot és kesztyűt viselnek

A nők megpróbálják elkerülni, hogy a nap káros sugarai a bőrükkel érintkezzenek, ezért hosszú ruhákat, maszkokat, kalapokat, kesztyűket viselnek még nyáron is. Nagy igény van a bőrfehérítő termékekre, mivel a barnás bőrt a fizikai munka jelének tekintik. Ez azért okoz számukra gondot, mert az ilyen emberek általában alacsony társadalomból származnak. A férfiak megnövesztik körmeiket, hogy ezáltal is igazolják státuszukat, vagyis, hogy nem kétkezi munkával foglalkoznak.

10, A személyes élet néhány perc alatt elrendezhető

A vietnami lányoknak nincs problémájuk az ismerkedéssel. Ehhez nemes egyszerűséggel lelassítják a tempójukat vagy megállnak és úgy tesznek, mintha gondolkodnának. Nem telik el egy másodperc és a facér fiúk már futnak is hozzájuk. Viszont, ha a lányok gyorsan és céltudatosan sétálnak, az annak a jele, hogy nem akarnak ismerkedni.

11, Az esküvőre hét évet kell várni

Ebben az országban nem igazán szokás házasság előtt gyereket szülni és azután kimondani a boldogító igent. Itt bizony kő kemény hagyományokat követnek az emberek. Ahhoz, hogy egy pár összeházasodhasson először hét éven át kell egy párt alkotniuk. Ez idő alatt pedig a rokonok,barátok és a család jó alaposan megismeri egymást. A másik, hogy a válások aránya itt rendkívül alacsony, mert a család nagyon összetartó és mindenben segítik egymást.

Érdekesség: a házasságot megelőzően a pároknak orvosi vizsgálatok kell részt venniük és igazolniuk kell, hogy mind mentálisan, mind fizikailag egészségesek. Az esküvő több napon keresztül zajlik, ahol a ruha és a fotók száma számít legjobban. Minél több ruhában volt az ara és erről minél több fotó készült annál elegánsabb volt az ünneplés.

12, A vietnami sütemények megtévesztő megjelenésűek

Ha nagy rajongója vagy a gasztronómiának, akkor nagy valószínűséggel Vietnam nagyon fog neked tetszeni. Viszont arra nagyon kell figyelni, hogy előbb kóstolj, aztán kérdezz, hogy mi volt az ételben, mert ha fordítva csinálod, akkor nagyon meglepődhetsz. Előfordul, hogy az amit látsz nem is olyan ízű, mint amilyenre először gondolsz.

13, Korai edzés és vietnami szieszta

A vietnamiak nagyon szorgalmas nemzetnek számítanak. Sokan reggel 7-kor kezdik a munkát és csak délután 4-kor állnak fel, hogy egy kicsit átmozgassák a testrészüket. A turisták rendszeresen láthatnak reggel edző embereket a parkokban vagy sétányokon, mert számukra ez a legjobb nap indító.

Kevesen tudják, hogy Vietnamban van szieszta idő. Tény, hogy a nagyvállalatok azon vannak, hogy szakítsanak ezzel a hagyománnyal, viszont ez még mindig erősebb, mint az ő akaratuk. Egy átlagos ebédszünet a következőképp néz ki: fél óra ebéd és egy óra alvás. A munkanapok 5-6 órakor véget érnek és heti egy szabadnapjuk van a vasárnap.

14, Vietnamiak angolul tanulnak, de nemcsak a turistákkal való kommunikáció miatt

Ez a hölgy minden egyes reggel kiül erre a padra és angolul tanul. – írja az egyik Reddit felhasználó.

A középkorú emberek és a gyermekek folyamatosan tanulják az angol nyelvet. Egyes iskolák olyan feladatokat adnak a diákoknak, amiben külföldiekkel kell interjút csinálniuk. Az idősebbek viszont jobban preferálják a francia nyelvet.

Na mit szóltok?

betöltés...