Íme 12 dolog, amivel a harminc éves korosztály már egyáltalán nem foglalkozik

Rengeteg évbe telik, mire az ember megtalálja az életben a számításait, olyan munkahelyen dolgozik, ahol szeret is lenni, és olyan emberek veszik körül, akiknek ad a véleményére. Egy bizonyos kor felett az ember már tökéletesen tudja, hogy mit akar még élete hátralévő részében megtenni és elérni, ezért pedig készek is tenni. Míg a tinédzserek szinte ugyanazokat a dolgokat teszik nap, mint nap gondolunk itt a telefonozásra, számítógépen való chatelésre, aktuális trendek követésére, addig pl a harminc éves korosztályt egészen más dolgok érdeklik már. A mostani posztunkban olyan tevékenységeket hoztunk el, melyekkel a harmadik X-et betöltők már egyáltalán nem törődnek, és ez így van rendjén.

1, Azok az emberek, akik elmúltak 30 évesek már nem követik annyira trendeket, mint a húszon éves korosztály. Sőt lesznek olyan dolgok, amiknek funkciójáról nem fognak semmit sem tudni, de igazság szerint nem is érdekli őket.

2, Akik átlépik a harmadik X-et mér egyáltalán nem törődnek azzal, hogy mennyi súlyfelesleg van rajtuk, vagy mennyire soványak. Ha a párjuk elégedett a megjelenésükkel, akkor ők is azok.

3, A pletykák alapjáraton is csak mérgezik a lelket, és mivel a harminc éves korosztály szeretne egyszerűen és nyugodtan élni, ezért távol tartják magukat az ilyen dolgoktól.

4, Akik betöltötték a harmadik X-et nem foglalkoznak azzal, hogy mások milyen véleménnyel vannak róluk, mert nekik az fontos, hogy boldogok legyenek attól, amit csinálnak még akkor is, ha mások teljesen más utat gondoltak el nekik.

5, Tinédzserként fontos volt, hogy a partnerük külsőleg is passzoljon hozzájuk. Nos, ez harminc éves koruk után már nem annyira fontos, hiszen a sok csalódás miatt inkább úgy döntöttek, hogy a kevésbé helyes/szép pasiknak/csajoknak is lehetőséget adnak.

6, Régen mindenki óriási bulikat tartott a születésnapján, ahol mindenkit detox állapotban kellett elvinni, de most már harminc évesen az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat ezen a napon és nem fontos, hogy bulizzanak.

7, A praktikusságra és nem a külsőre meg a modern technikára mennek rá. Nem fontos nekik, hogy nincs hiper-szuper elektronikai készülékük és a ruhájuk is “ódivatú”. Ha tudnak telefonálni és SMS-t küldeni már boldogok.

8, A harminc éves korosztály magasról tesz a közösségi médiára, mert számukra nem élet, hogy napi 6-7 órát a telefont pötyögve/számítógép előtt ülve legyenek. Ők meg akarják élni a napokat és a pillanatokat. (Minden embernek ezt kellene.)

9, Egy harminc éves ember már nem esik kétségbe amiatt, hogy megnősül, vagy férjhez megy-e. Tudják, ha eljön a megfelelő ember, akkor lesz, de ha nem az sem baj. Nem erőltetik a dolgot, mert van számukra sokkal fontosabb cél is az életben.

10, A 30 éves embereket már egyáltalán nem az érdekli, hogy divatos és menő ruhát viseljenek még télen is, hanem, hogy praktikus és meleg legyen, amiben több óra szabadtéri program közben sem fagynak meg.

11, Manapság a csapból is a hírességek élete folyik, de ezzel a harminc éves korosztályba tartozó személyek mit sem törődnek, mert van jobb dolguk is annál, hogy bulvárt olvassanak.

12, Végezetül pedig, a harminc évesek tökéletesen tudják mit akarnak az életben, vannak elképeléseik, céljaik amikért tesznek is, Fittyet hánynak arra, hogy másnak mi a véleménye, mind a munkájukról, mind róluk.

Te elmúltál már harminc éves? Egyetértesz a fent leírtakkal?

betöltés...