A tudósok bemutatták, hogy fognak kinézni az emberek 2100-ra. Az eredmények elszomorítóak lettek.

Bizonyára te magad is eljátszadoztál azzal a gondolattal Sci-fi filmek nézése közben, hogy milyenek is lesznek majd az emberek 100, 200 vagy akár 300 év múlva. Milyen adottságaik lesznek, milyen külső védjegyeket fognak birtokolni, hasonlítanak-e majd a mostani megjelenésünkre vagy teljesen máshogy fognak kinézni? Az ilyen jellegű filmek egy elképzelt, feltételezhető valóságot mutatnak be, ahol a technika jelentős mértékben fog fejlődni, szinte mindent gépek fognak irányítani, a levegőben fognak közlekedni az autók és az élelmiszerek elkészítése is csak perceket fog igénybe venni. Mai cikkünkben azt fogjuk nektek bemutatni, hogy vélhetően, hogyan is fognak kinézni a jövő emberei.

Az amerikai Maple Holistics cég szakemberei valamint az ohioi Toledo Egyetem tudósai megpróbálták megjósolni az emberek jövőbeli megjelenését. Egy speciális, Mindy névre keresztelt 3D modell segítségével bemutatták, hogy egy átlagember, hogyan fog megváltozni 2100-ra. A kutatók számításai szerint nagyon negatív irányba fog változni a külső, amit az ülőmunkának és az okostelefonok használatának lehet betudni.

Vessünk egy pillantást Mindyre és gondolkodjunk el egy kicsit. A tudósok szerint 2100-ra az emberek pontosan úgy fognak kinézni, mint ő.

Tekintsük meg Mindy jellemzőit, amelyeknagy mértékben el fognak térni, a mostani megjelenésünktől.

A 90 fokban hajlított karok az okostelefonok állandó kezelésének és nyomkodásának a következményei.

Az ujjak hozzászoktak ahhoz, hogy folyamatosan ilyen pózban vannak, ezért a jövő emberei nem fogják tudni azokat úgy kinyújtani, mint most mi. A folyamatos ülőmunka miatt, a gerinc meggörbül, mely a nyaki izmokat is negatívan érinti.

Emiatt a nyak kénytelen lesz így kompenzálni a gerincre eső terhelést. De ez nem az egyedüli probléma, ugyanis a fiataloknak már 20 évesen tiszta ránc lesz a nyakuk, amit a tudósok tech-necknek hívnak. Ez újfent a folyamatos fel-le tekintgetés miatt alakul ki, amikor a táblagépet vagy telefont használják.

A szemek egy második szemhéjat kapnak, ami megszűri a káros sugárzásokat és megvéd a technikai eszközökből származó fény túlzott expozíciójától.

Sokkal alacsonyabbak lesznek az emberek. A koponya nő, az agy mérete viszont kisebb lesz.

Az okostelefonok által kibocsátott rádiófrekvenciás sugárzás negatív hatással lesz az agy fejlődésére, mely súlyos következményeket vonhat maga után. Nem lesznek képesek olyan szinten használni agyukat, mint a mostani emberek.

Összességében az emberi test negatív átalakulása a modern életmódhoz köthető. Az agy mérete csökkenni fog, a nyak megvastagszik, természetellenes pózban fognak járni, és a szemek is drasztikusan megváltoznak.

Nos, nem vagy egyedül, ha úgy gondolod, hogy ezek a kilátások bizony elkeserítőek és szomorúak.

Ezt a problémát csak azzal lehetne orvosolni, ha az emberek nem ülnének folyamatosan a számítógép előtt és nem pötyögnének mindig lehajtott fejjel.

Te mit gondolsz erről a felvetésről?

betöltés...