26 fotó vadidegen emberekről, akik úgy néznek ki, mint az ikrek

François Brunelle egy nagyon tehetséges kanadai fotós, aki az elmúlt 20 évét a fényképezésnek szentelte. Egyik projektjében azon volt, hogy a világ különböző pontjain olyan embereket találjon, akik megszólalásig hasonlítanak egymásra, még sincs semmi közük egymáshoz. Françoisnak ezidáig sikerült 250 ilyen párt lencsevégre kapnia, akik egyébként tényleg úgy festenek, mintha ikrek lennének.

Egy interjú keretein belül elmesélte, hogy fotósorozatához olyan modelleket próbált keresni, akiket semmilyen rokoni szál nem fűz össze. Miután kiderült, hogy mit is csinál, már nem is neki kellett keresni, mert mindenki őt kereste. A résztvevőket két csoportba sorolta, akik már régebb óta tisztában voltak hasonlóságukkal, és akik a fotózáson ismerkedtek meg egymással. Állítása szerint az emberek sokkal jobban felszabadulnak a kamera előtt, ha olyan valaki mellett állnak, aki hasonlít rájuk. A fotós szerint a fotózás után voltak, akik között barátság szövődött, de akadtak olyanok, akik szimplán csak elköszöntek egymástól.

Annak ellenére, hogy a fotós 20 évet foglalkozott ezzel a projekttel, még mindig kíváncsi, vajon hányan lehetnek még ennyire hasonlóak a világban. “Azt hiszem, mind ugyanolyanok vagyunk, de a megjelenésünk megváltoztatja, mások hogyan érzékelnek minket.” – mondta François.

1, Sarah Fournier és Alan Madill, Toronto Canada

2, Stéphane Morin és Claude-Simon Langlois – Montréal, Kanada

3, Marie-Chantal Perron és Nancy Paul, Montréal, Kanada

4, Edith Préfontaine és Stefanie Tremblay – Montréal, Kanada

5, Rémy Girard és Gabriel Guilbert – Montréal, Kanada

6, Donmar Williams és Martine Chase – Weehawken, Egyesült Államok

7, Marcel Stepanoff és Ludovic Maillard – Párizs, Franciaország

8, Nathaniel (ismeretlen vezetéknév) és Edward Toledo – Montréal, Kanada

9, Laurie Thérlault és Paul Lavoie – Montréal, Kanada

10, Nuno Filipe Mendes Godhino és Miguel Gonçalo Costa Silvestre – Lisszabon, Portugália

11, Nina Singh és Anna Rubin – Montréal, Kanada

12, Tudor Radulescu és Patrick Paquet – Montréal, Kanada

13, Danielle Boucher és Jovette Desmaris – Montréal, Kanada

14, Yves Megevet és Rémi Bacon – Genf, Svájc

15, Marie Johnson és Isabelle Péladeau – Montréal, Kanada

16, Luisa López és Daniela Rincón – Bogotá, Kolumbia

17, Valérie Carreau és Jean Philippe Royer – Motréal, Kanada

18, Carol-Ann Mandies és Amanda S. Millette – Montréal, Kanada

19, Frédérick Hryszyn és Justin Ford – Montréal, Kanada

20, Alanie Pino és Natalie Godin – Montréal, Kanada

21, Ian Perreault és Alain Roberge – Montréal, Kanada

22, Ani Levasseur és Lynda Johnson – Montréal, Kanada

23, Normand Grenier és Ahmed Galipeau – Montréal, Kanada

24, Bianca Vailancourt és Michéle Bélisle – Montréal, Kanada

25, Mariane Thibault és Isabelle Maréchal – Montréal, Kanada

26, Jean Vachon és Jacques Dominique Landry – Montréal, Kanada

Szerintetek nektek vannak hasonmásaitok?

betöltés...