Melyek a hosszan tartó kapcsolat titkai? Íme a válasz:

Alig van olyan ember a világban, aki ne lett volna már egyszer igazán szerelmes. A randizások alkalmával megismerjük az embereket, majd általában a következő lépés az összeköltözés lesz, majd ezt követi -normál esetben- az eljegyzés, házasság, gyerek. Ezeken a lépcsőfokokon sokan szeretnének végigmenni, és persze mellette boldognak lenni és egy kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban élni. De egy jó kapcsolatért meg kell dolgozni. Ezt a kérdést tette fel szüleinek Antal a lánykérés előtt, hogy mi a titkuk, hogy már 44 éve élnek boldogságban? Persze, a válaszokat pedig megosztották velünk.

  • A probléma 90\%-a általában nem is probléma. Mindig lesznek dolgok, amik feszültséget okozhat két ember között, de fontos figyelembe venni, hogy a másiknak mi a véleménye, mit gondol, mivel mindannyian más értékrenddel rendelkezünk. Fontos ebben az esetben kompromisszumokat kötni és higgadtan leülni, megbeszélni.
  • Nagyon fontos, ha mégis vitára kerül a sor, soha ne sértegessük a másikat, még akkor sem, ha az esne jól. Nem szabad csak büszkeségből nemet mondani valamire, ha egyébként legbelül tudjuk, hogy a másiknak igaza van. A kulcsa mindennek a beszélgetés, érveljünk, gondoljuk át együtt, és próbáljuk rendezni a vitát.
  • Alapvetően mindenki változik egy kapcsolat során, akarva-akaratlanul, azonban fontos megemlíteni, hogy semmiképpen ne tűzzük ki célul, hogy megváltoztassuk a másikat, mert az emberek nem így működnek. Ha ezt nem tudjuk elfogadni, akkor ne a másikban keressük feltétlenül a hibát, hanem gondoljuk át, miért akarjuk annyira megváltoztatni a párunkat.
  • Általában a kapcsolatok nagy részében a 7. év a legnehezebb. Ilyenkor már úgy gondoljuk eléggé ismerjük a másikat, és már nem tud semmi újat mutatni. Azonban ez nem igaz. Minden kapcsolatnak vannak buktatói és van mozgatórugója, gondolunk itt a kitűzött célokra, ami összekovácsolja az embereket.
  • Próbáljunk különböző programokat szervezni magunknak, ahol kettesben lehetünk. Ez gyerekek mellett is különösen fontos, hiszen egy nyugodt, kiegyensúlyozott szülőnél nincs jobb a világon.
  • Támogassuk a másikat, ha egy nehezebb időszakon megy keresztül, és ha esetleg saját hibájából is történik ez, semmi esetre se tegyünk neki szemrehányást.
  • A múlt a múlt, amellyel mindannyian rendelkezünk. Ezt el kell fogadni, és ne is kattogjunk ezen, mert megváltoztatni nem tudjuk.
  • Fontos, hogy megmutassuk érzelmeinket, akkor is, ha nehéz. Nem szégyen, ha esetleg sírni lát a párunk, vagy ha segítséget kérünk a másiktól. Ezért vagyunk egymásnak, nem kell minden terhet csak az egyik félnek a vállára vennie.
  • Az őszinteség rendkívül fontos, ha úgy érezzük, az érzelmek kissé megfakultak, próbáljuk ezt a párunk tudtára adni, és együtt túllendülni ezen az időszakon.
  • Nem szabad a problémák elől elmenekülni, és strucc módjára a fejünket homokba dugni. Manapság nagyon sok válás történik, ahol a legtöbb esetben megmenthető lenne a házasság, de sokan mégis emellett döntenek. Talán egyszerűbbnek tűnik külön válni, de egy kapcsolatért keményen meg kell dolgozni, először próbáljuk meg rendbe tenni a dolgokat és ha úgy van, külső segítséget kérni (pl. párterapeuta).
  • Nem szabad semmit sem siettetni, vagy akaratunkat a másikra ráerőltetni, mert ebből jó nem sül ki. Ha másik fél nem szeretne valamit még őszintén, vagy nincs rá felkészülve (pl. lánykérés), akkor az a későbbiekben rá fogja nyomni a bélyegét a kapcsolatra. Fontos, hogy egy rugóra járjon az agyunk, és ne feszengjünk, ha a másik fél másképp gondolkozik egy dologgal kapcsolatban.
  • Nagyon fontos, hogy ne akarjunk minden időt egymással töltetni. Mindenkinek vannak barátai, és fogadjuk el, ha a párunk szeretne velük egy kis időt töltetni. Ilyenkor mi is kihasználhatjuk ezt, és találkozhatunk a saját barátainkkal.
  • A másik nagy probléma általában a kiadásokkal kapcsolatos: jó, ha már az elején megbeszéljük a kiadásokat. Van, ahol kitűnően működik a közös kassza és van, ahol a házasság és a gyerekek után is a külön kassza működik megfelelően.
  • A legfontosabb pedig az egészben, hogy igyekezzünk mindennap éreztetni a másikkal, hogy mennyire fontos nekünk, bókoljunk, dicsérjük a párunkat, és ne féljünk kimondani a ‘Szeretlek’ szót 10 év után sem.
betöltés...