Lassan, de biztosan érkezik a nyár!Íme az előrejelzés:

Általában a hideg téli napokon alig várjuk, hogy végre tavasz, majd nyár legyen. Az utóbbi hetekben a nyárias idő nem igazán mutatta meg arcát, pedig már májusban javában fel tudjuk venni normál esetben a rövidnadrágokat, szoknyákat. A tavasz eléggé szeszélyesre sikerült, talán az egyik legbosszantóbb pedig az egészben az volt, hogy míg karantén időszak volt, akkor volt jó idő, amióta pedig a korlátozásokat feloldották vagy esik, vagy pedig tomboló szél fúj. Szóval ezek után jogos a kérdés: mikor lesz végre nyár?

A június meglepő módon záporokat hoz magával, és szerencsére egy lassú felmelegedés fog jönni, így talán a szervezet is jobban rá tud készülni. Azonban a hónap második felében már erőteljesen elkezd felfelé kúszni a hőmérő higanyszála, így lassan elő lehet venni az úszógumikat, strandoláshoz használt dolgokat, mert kifejezetten meleg lesz. Az átlagos hőmérséklet 30 fok körül fog alakulni, néha azért találkozhatunk majd kisebb nyári záporokkal és gomolyfelhőkkel. Az idei nyárról az előrejelzések szerint elmondható, hogy valamivel szárazabb lesz, mint általában.

Érdekes módon az enyhülést a július fogja meghozni számunkra. Júliusra a meteorológusok egy enyhébb időszakot jósolnak, ami által kellemes, elviselhető hónapnak nézünk elébe. Júliusban nem lesznek szélsőséges, kiugró időszakok, így az elviselhetetlen kánikulától nem kell tartani. Gyakoriak lesznek a felhőátvonulások és ritkán, de eső is előfordulhat.

Augusztus azonban bepótolja ezt az időszakot, és hozza magával a kánikulát és a hőségriadókat. Ez kifejezetten jó hír azoknak, akik erre az időszakra tervezték a nyaralást, mivel eső nem várható, azonban ez az időszak sem fog sokáig tartani. A forróság, a szárazság a hónap első felében fog jelentkezni, majd ezután pedig enyhülés lesz, és szépen, lassan lejjebb fog csökkenni a hőmérséklet, ahogy megyünk át az őszbe.

Alapvetően elmondható, hogy a 2020-as nyár nem az az igazi strandolós, tikkasztó nyár lesz, hanem egy változékony, kellemes évszak lesz. Ez különösen jó hír azoknak, akik egyébként nehezen viselik a forróságot, de attól nem kell félni, hogy nem tudunk majd úszni egyet a Balatonban.

betöltés...