18 tény a pizzáról és a hamburgerről, ami még érdekesebbé teszi ezeket az ételeket

Nincs olyan ember a világon, aki ne élne halna a pizzáért és a hamburgerért. Ez az a két étel, amit bárki, bárhol, bármikor szívesen elfogyasztana. Mivel többféle fajtája van ezért képtelenség megunni. Vannak például a paradicsomszószos alap mellett tejfölös, mustáros alapú pizzák, amikre különböző feltétek vannak. Ugyanez vonatkozik a hamburgerre is, annak alapanyagait is úgy lehet válogatni, ahogy nem szégyelljük. Viszont ezeket az ételeket bizony j pár érdekes tény és információ övezi, amiket a mai napon be fogunk nektek mutatni. Az is elképzelhető, hogy olyan ismeretekre teszel szert velük kapcsolatban, amiről soha nem hallottál.

1, A pizza voltaképpen egy egyszerű kenyérdarab volt, amit bármilyen feltéttel el tudtak látni. Kezdetben leginkább a mediterrán emberek fogyasztották.

2, A pizza egy gyors és kényelmes alternatíva volt azon emberek számára, akiknek nem volt idejük arra, hogy főzzenek maguknak és családjuknak. Gyakorlatilag ma is pontosan eme célt szolgálja, bár hozzá kell tennünk a lustaságnak is van hozzá köze.

3, A legelső pizzériák Nápolyban, Olaszországban nyitottak meg, majd később egész Európa szerte elterjedt, azután pedig már az egész világon voltak ilyen helyek.

4, Ma már nemcsak hagyományos paradicsomszósszal ellátott pizzákat lehet csinálni/rendelni. Akadnak olyan helyek, ahol például a nutellás alappal készítik el a pizzádat, amire kérhetsz banánkarikákat. De ezen kívül többféle szósszal is lehet kérni, és csak a képzelet szabhat határt milyen is lesz a végeredmény.

5, Az Egyesült Államokban a legtöbb pizzát a Super Bowl idején készítik, a második helyen pedig Szilveszter napja van.

6, Statisztikai adatok szerint évente mintegy öt milliárd pizzát értékesítenek. Ebben viszont nincsenek benne azok a fajták, melyek gyors fagyasztva vannak.

7, Ha már a fagyasztott pizzáknál járunk – A fagyasztott pizzát 1957-ben találta fel a Celentano Brothers. Az 50-es években a fagyasztott pizza csak az élelmiszerboltokban volt elérhető. Alig néhány éven belül ez a változat rendkívül népszerűvé vált, és ma már elérhető benzinkutakon, kisboltokban, élelmiszerboltokban és bárokban is.

8, Szakértők szerint a heti egy pizzafogyasztás jelentősen csökkenti a nyelőcső-rák kialakulásának kockázatát.

9, A vékony tésztás pizzák a legnépszerűbbek az egész világon. Először Chicagóban vezették be, majd később kiderült, hogy a rendelt pizzák 61\%-át vékony tésztával kérik az emberek.

10, Amerikában 1987 októbere óta ünneplik a Nemzeti Pizza hónapot.

11, A hamburgereket marhahúsból készítik és több vita folyt arról, hogy honnan is kapta a nevét. Sokak szerint Hamburg városáról.

12, A hamburgerek nem igazán voltak népszerűek az emberek körében mindaddig, míg be nem mutatták őket az 1904-es St. Louis-i világkiállításon.

13, A világ legnagyobb hamburgere kb. 3,6 kilogramm volt, amit egy burgerfesztiválra késztettek Wisconsinban.

14, Az amerikaiak sokkal több hamburgert fogyasztanak étteremben vagy útközben, mint az otthonukban.

15, A Föld legrégebbi gyorsétterme az úgynevezett “White Castle franchise”, amit 1921-ben nyitottak meg.

16, Csak Amerikában évente 50 milliárd hamburgert fogyasztanak el, ami nem csoda, hiszen átlagosan heti 3 hamburgert esznek meg.

17, A hamburgereket gyakran “Liberty Sandwich” néven emlegették, mivel az amerikai katonák a világháború idején nem akartak Németországhoz köthető szavakat hallani.

18, A McDonald’s eddig 300 milliárd hamburgert értékesített. A cég másodpercenként kb 75 hamburgert ad el. – Azért ez nem semmi!

Na mit szólsz?

betöltés...