5 meglehetősen szórakoztató tény a Dodgemről, amit nem tudtál
A városi és falusi ünnepségek, búcsúk elengedhetetlen kelléke a jól ismert dodgem. Ha felnőttként nem is, de gyerekként nagyon szerettük ezeket a kis autókat, amik kiváló szórakozást nyújtottak számunkra. Először is, mert jogosítvány nélkül, gyerekként is vezethettünk, másodszor pedig, üldöztük vele egymást vagy éppen nagyokat ütköztünk, mégsem sérültünk meg.
Ez azonban, nem mindig volt így. A dodgem története rendkívül érdekes, de ami még inkább izgalmas az az, hogy egyáltalán nem ugyanazt a célt szolgálták, mint napjainkban. Természetesen szórakoztató funkciójuk volt, de használatukban jelentős eltérések voltak a mai kisautók és a régiek között.
Cikkünkből megtudhatod, honnan a dodgem név és azt is hogyan szórakoztatták vele régen a kikapcsolódni vágyókat.
A dodgem vagy “lökhárító-autó” kicsi, elektromos meghajtású autó, ami a padlóról vagy a mennyezetről kapja az áramot és amit az üzemeltető távolról kapcsol ki vagy be. Dörömbölő, elkerülő vagy vonzó autónak is nevezték.
A járműveket gumi lökhárító veszi körül, ami tompítja az ütközés mértékét. Kezelőszervei általában egy gázpedál és egy kormánykerék. Az 1920-as évek végétől egészen az 1950-es évekig két fő amerikai autómárka, a Dodgem (Max és Harold Stoehrer), valamint a Lusse Brothers Auto-Skooter (Joseph és Robert ‘Ray’ Lusse) gyártotta őket.
A dodgem működtetése
A kisautók felépítése és működtetése is könnyen áttekinthető volt. Meghajtásukért egy főáramkörű, egyenfeszültségen üzemelő motor felelt. A dodgem maximum száz volt feszültségen működött. Érdekesség, hogy hatvan volt alatt már működésképtelen volt. A lökhárító-autó teljesítménye megközelítőleg egy kilowatt.
A tulajdonosok az elindításhoz zsetonokat használtak, amiket az erre a célra kiépített nyílásokba helyeztek. Így a jogtalan újbóli használatra senkinek sem volt lehetősége, vagyis az autó a zsetonnak köszönhetően csak egyszeri használatra vált üzemképessé.
A dodgemeknek eredetileg nem kellett volna összeütközni egymással.
A lökhárító célja eredetileg nem az ütközés tompítása, hanem annak elkerülése volt. Innen származik a Dodgem név, aminek jelentése “térj ki előle”.
A Stoehrer testvérek voltak az elsők, akik szabadalmaztatták a lökhárító-autókat, társaságukat pedig, Dodgem Company-nak hívták.
Akkoriban az “utazás” izgalma az volt, hogy az autók a lehető legjobb módon elkerüljék egymást.
A lökhárító autókat eredetileg nem lehetett kormányozni.
A dodgem eredeti szórakoztató tényezője az volt, hogy a pályán köröztek, ugyanis kormányzási képességük hiányában másra nem voltak képesek. Ez azonban, nem tántorította el az embereket, sőt, még kíváncsibbá tette őket a lökhárító-autók iránt.
Éppen az volt benne az izgalmas, hogy nem tudták őket irányítani.
Az ütközések kockázatosak és az emberek egészségére is veszélyesek voltak.
Az autók az ütközések következtében darabokra törtek, ugyanis rendkívül gyenge anyagokból készültek. Ennek következtében sok esetben az utasok is megsérültek, ami egy kissé visszavetette a dodgem népszerűségét. Egy-egy ütközés alkalmával általában nemcsak egy autó vagy utas sérült meg, hanem a másik jármű és annak utasa is.
A javítás pedig, lehetetlen volt, mert túl messze voltak a szervizektől, így minden sérült darab a kukában landolt.
Korábban a gyerekek és a felnőttek is csak külön-külön autózhattak a pályán.
A gyerekek időnként ütköztek, de őket nem büntették meg ezért, de a felnőttekkel már más volt a helyzet. A pálya tulajdonosai gyakran rájuk szóltak.
Oroszországban a szélsőséges és őrült helyzetek elkerülése érdekében, a felnőtteket abban a pillanatban kitiltották a pályáról, amikor egy másik dodgemmel ütköztek.
A lökhárító kocsik valóban nagy sikert arattak.
Kezdetben irányíthatatlannak tekintették őket, hiszen valamilyen szinten azok is voltak.
A Stoehrer testvérek már az első szezonban 40-50 fős várakozásról számoltak be, akik arra várták, hogy végre mehessenek egy kört. Ennek tudatában és a dodgem sikeréből kiindulva meg is kétszerezték egy-egy kör árát.
