10 hamis mítosz, amit az iskolában tanítottak nekünk és még mindig hiszünk benne

Manapság az internet világában, minden információ egy karnyújtásnyira van. Bármire ránézhetünk, utánaolvashatunk. Régebben nem így volt, így az információk -főleg az új kutatások eredményei- nem jutottak el azonnal mindenkihez. Ezáltal sokaknak rengeteg tévhit maradt meg a fejében, amikről régen úgy gondolták, hogy igazak.

Összeírtunk nektek 10 ilyen mítoszt, és mellé persze az igazságot is.

1. A kék bálna a legnagyobb élőlény a földön

Megint egy dolog, amit a biológia órán tanultuk és rosszul. A kék bálna 30 méter hosszú és a súlya kitesz 25 elefántot, mégis van nála valami, ami sokkal nagyobb. Ez nem más, mint az Egyesült Államokban egy föld alatt található mézgomba-mező. Több mint 8 négyzetkilométeren kötődtek össze egy nagy egész élő organizmust alkotva.

2. A csótány képes túlélni egy atomkatasztrófát is

Tény és való, hogy rettentő nehéz őket kiirtani. Élelem nélkül is jó hosszú ideig képesek életben maradni, sőt a fejük elveszítése után is még hetekig is élhetnek. Tudósok kísérleteztek velük a ’60-as években és arra jutottak, hogy nem…. a csótányok meglehetősen érzékenyek a radioaktív sugárzásra. Már 6400 rad sugárzás is képes lenne elpusztítani a csótányok több több, mint 90\%-át.

3. A megfázás a leggyakoribb betegség a Földön.

Az emberek nagy része évente egyszer-egyszer végigszenvedi ezt kórt, mégis messze nem ez a leggyakoribb betegség a Földön. A fogszuvasodás az. A világ teljes lakosságának a fele szenved fogszuvasodással szerte a világon.

4. Az Egyesült Államok első elnöke az Geroge Washington volt vagy? Vagy csak a 15.?

A függetlenségről szóló nyilatkozatot 1776-ban fogadták el az Egyesült Államokban. A Független államok vezetője George Washington lett 1789. április 30-án. Na de, akkor ki volt az ország élén 13 éven keresztül? Mondhatjuk, hogy …egyéb elnökök. Az első hivatalos közülük, Peyton Randolph volt.

5. Lady Godiva meztelenül végiglovagolt Coventry utcáin, hogy rávegye a férjét arra, hogy csökkentse az adókat.

Egy angolszász hölgy volt, akinek a testét csupán hosszú haja takart el a meghökkent emberek elöl. Így lovagolt végig az utcákon. A legenda szerint a férje a bérlőire hatalmas adót vetett ki, és ezért tette meg. Úgy mond, fogadásból.

Valójában az adózási törvények nem lettek eltörölve 1040-ben, csak az eset után 17 évvel történtek változások, és azok sem úgy, ahogy azt szerették volna.

6. A zebrák csíkozása egy ragadozók elleni rejtőszín.

Több teória is szól arról, hogy miért van a zebráknak ilyen furcsa csíkozása. Egyesek szerint a ragadozókat téveszti meg vele, míg mások szerint kevésbé kínozzák őket a rovarok. Valójában az állatok csíkozása változik. Az időjárás és a hőmérséklet hatására tudja szabályozni a csíkok szélességét és méretét, ezzel befolyásolva a hő-háztartásukat.

7. Az egyiptomi piramisok a legnagyobb piramisok a Földön

Sokat hallhattunk már a híres Gízai piramisokról. Valóban hatalmasak és lenyűgözőek, de az állítás itt is hamis. Mexikóban épült a Cholula piramis, mely majdnem kétszer akkora, mint a Gízai nagy piramis. Közel a négyszerese.

8. Az iránytűk mindig észak felé mutatnak.

Az iránytűk valóban az északi mágneses sarkra mutatnak, viszont ezek nem pont az északi sarknál vannak. Az északi mágneses sark nem egy állandó hely. A bolygó mágneses mezeje valamelyest folyton változik. Állítólag az elmúlt 160 millió évben több, mint 100 alkalommal változott ez a hely. Most jelenleg Kanada legészakibb pontján, a Butia-félszigeten találjuk.

9. Az elefánt az egyetlen állat, amely nem tud ugrani.

Tény és való ez az állat nem tud ugrani. Hatalmasak és nehezek ahhoz, hogy elrugaszkodjanak a talajról. Egyébként a lajhár sem képes rá, se a víziló és az orrszarvú sem. Egyedül az orrszarvú az, akinek futás közben van olyan pillanat, hogy egyik lába sem éri a földet, de ezt nem feltétlenül neveznénk ugrásnak.

10. Dmitrij Mendelejev volt a vodka feltalálója.

Írt egy disszertációt az alkohol és a víz összekapcsolásáról, de ennek semmi köze a vodkához. Egyes dokumentumok szerint 1405-ben már Lengyelországban is főzőcskézték. 1819-ben pedig I. Sándor orosz cár aláírta a “vodka rendeletet”, mely az ivással és a főzéssel kapcsolatos követelményeket tartalmazta.

Mit gondoltok? Meghökkentett valamelyik? Írjátok meg kommentben!

betöltés...