A szerelem 7 típusa, amiből egyhez csak kevés embernek van szerencséje

Vajon, mi is a szerelem? Ez a kérdés már hosszú évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat és filozófusokat. Az 1980-as években egy három komponensű szerelemelmélettel állt elő Robert Sternberg. Az elmélet az érzelmi intimitást, a szenvedélyt és az elkötelezettséget foglalja magába. Sternberg szerint e három tényező együttese okozza a szerelem érzését. Később aztán hét szerelemtípusra bővítette eredeti elméletét.

A szerelem sokunk számára egyet jelent a hűséggel, rajongással, együttéléssel vagy házassággal, elkötelezettséggel egy olyan ember iránt, akivel boldogok vagyunk, akiről tudjuk, érezzük, hogy ő a másik felünk. Van, aki gyorsan, van, aki hetek, hónapok alatt esik szerelembe, de az érzés nagyjából ugyanaz. Ez az érzelem azonban, nem állandó. Hisz mindannyian hallottunk már a rózsaszín ködről, ami egy kapcsolat elején leszáll és időre van szükség ahhoz, hogy tisztán lássuk a dolgokat. A szerelem ugyanakkor, könnyen változik gyűlöletté, de ennek ellentéte, vagyis az igaz, örök szerelem valóban egy életre szól.

Posztunkból megtudhatod, mik a szerelem típusai és melyik az az egy, ami mindent visz. Ha ezt érzed és tapasztalod, akkor bizony nem szabad elmenned mellette és főként, nem szabad elengedned azt az embert, aki iránt így érzel. Nem is gyarapítjuk tovább a szót, lássuk, mit mondd Sternberg a szerelemről és annak típusairól.

Fellobanó szerelem

A lelkesedés időszakában az ismeretség alacsony, de a vonzalom kölcsönös a két fél között. Ez az a kapcsolat, amikor egyik fél sem tudja, hogy van-e bennük közös vonás vagy egyáltalán lehet-e közös jövője a kapcsolatuknak. Élvezik az együtt töltött időt. A pszichológusok erről az érzésről azt vallják, hogy a szerelemnek ez a típusa nem hosszú életű. Az egymás iránti rajongás kiteljesedhet ugyan, de ennek nagyon csekély esélye van.

Kedvelés

Ebben a kapcsolatban magabiztos és nem utolsó sorban saját magad lehetsz. Nem kell megjátszanod semmit, tényleg az lehetsz, aki valójában vagy. A szerelemnek ennek típusában közös az életfelfogás, közösek az érdekek és egymás megértése is kölcsönös. A pszichológusok mégis úgy gondolják, hogy ez a fajta kapcsolat inkább barátsággal végződik, mint igaz szerelemmel.

Kihűlt vagy üres szerelem

Ebben a kapcsolatban a szenvedélynek és az intimitásnak nyoma sincs, a párt csakis az elkötelezettség tartja össze. Ez az érzelem egy mindent elsöprő szerelem után jön létre. Azonban, ez fordítva is lehetséges, vagyis egy üres szerelem képes megváltozni, ha az érzelmekbe szenvedély kerül.

Ostoba vagy vak szerelem

Ez a kapcsolat magába foglalja a szenvedélyt és az elkötelezettséget, ami sokunk számára ismerős lehet. A két ember ugyan vonzódik egymáshoz, követik a hagyományokat, tradíciókat, például esküvővel, a házi munka megosztásával, de az intimitás már teljes mértékben hiányzik. Ez a párkapcsolat hosszú életű lehet, de boldogságról már szó sincs, sőt, a felek már barátnak sem tartják egymást.

Romantikus szerelem

A szerelemnek ebben a típusában jelen van a szenvedély és az intimitás. A két fél jól érzi magát együtt, vonzódnak egymáshoz, de komoly elköteleződésről nem esik szó közöttük, mert nem is akarnak elköteleződni. Általában ez a kapcsolat az együttélésig sem jut el, a házasságról már nem is beszélve.

Társszerelem

Az intimitás és az elköteleződés is része a kapcsolatnak, ami erősebb a barátságnál. A két fél között valódi a ragaszkodás, a szenvedély azonban, hiányzik. Valódi kapcsolatnak viszont, ez a viszony nem nevezhető, ugyanis ebben az esetben inkább megállapodásról van szó. Az ilyen kapcsolat sok év együttélés vagy házasság után alakul ki a leggyakrabban.

Beteljesült szerelem

Ez az a kapcsolat, amiben mindhárom tényező, vagyis a szenvedély, az érzelmi intimitás és az elköteleződés is jelen van. Ezek mértéke természetesen nem egyenlő, de a lényeg mindhárom jelenléte. Az ilyen kapcsolatok a legritkábbak, de az a két ember, aki felépíti ezt, valóban szerelmes egymásba. Ezáltal örök szerelemről van szó, boldog házasságról és arról, hogy életük végéig együtt maradjanak.

A pszichológusok úgy vélik, életünk során sokféle szerelmet élünk meg, ráadásul van, hogy ugyanazzal a partnerrel. Ahogy közelebb kerülünk egymáshoz, szintet lépünk és szépen haladunk előre. Ugyanakkor a különböző típusú kapcsolatokat megélhetjük más-más emberek mellett is, de az teljesen biztos, hogy kapcsolatod nem sorolható kizárólag egyetlen típusba, legyen az bármilyen.

betöltés...