Már pánikgomb is rendelkezésére fog állni a Tinderen randizóknak

A jövőben már a rendőrséget is hívhatják a Tinderen keresztül társat keresők, ha úgy érzik, a találka veszélyes lehet számukra.

A Tinder alkalmazást az amerikai felhasználók számára már január végén kiegészítik a “pánikgomb” néven elhíresült lehetőséggel. A Noonlight cég által kifejlesztett technológia tulajdonképpen egy nyomkövető, amely követi a randevúzó útját, így, ha az illető vélhetően bajba kerül, értesíti a hatóságokat.

Mandy Ginsberg, a Tinder szülőcsoportjának, a Match Groupnak elnöke a Wall Street Journalnak úgy nyilatkozott, hogy már eddig is számos vita folyt arról, hogy mit tehetnének a társkeresők biztonságáért. Ezidáig azonban jobbára csak tanácsokat adtak a felhasználóknak, hogy mire kell vigyázniuk, de most már egy technikai eszköz is a kezükbe kerül.

Az online szolgáltatások közül nem a Tinder kezdeményezése az első. Az Ubernek is van egy “riasztógombja”, amit a fuvart rendelők használhatnak, de ugyanúgy a sofőröknek is, akik elküldhetik autójuk adatait és GPS általi helymeghatározásukat a rendőrségnek. A jövőben a randivonal felhasználói is megadhatják a találka pontos helyét és idejét.

A Tinder leszögezte, hogy a helymeghatározó információkat nem adják tovább reklámcélokra, valamint, hogy azokat nem maga az alkalmazás, hanem a Noonlight őrzi.

betöltés...