24 dühítő helyzet, amire nincs ésszerű magyarázat.

Bizony rengeteg dolog van a világon, ami még a legnyugodtabb embereket is ki tudja hozni a sodrából. Ilyen például, mikor a szupermarket parkolóját elárasztják a bevásárlókocsik, mikor indokolatlan helyen parkolnak egyes emberek, mikor a nyilvános utcán kihangosítva beszélnek telefonon, valamint mikor a kulcs összegabalyodik a zsebedben. Ma úgy döntöttünk, hogy összegyűjtünk nektek néhány képet, amik nem csak minket, de titeket is fel fognak bosszantani.

“Amikor azt mondtam, hogy külső-belső takarítást szeretnék, nem pont erre gondoltam.”

“Az iskolám 1 milliárd 710 millió forintnak megfelelő értékű felújítást engedhetett meg magának, de azt már nem tudták megoldani, hogy normális WC papír legyen.”

“Egyetlen egyet lőttem mellé, amiért kikaptam. Most nagyon mérges vagyok.”

“Nem hiszem el, hogy csak az én szememet bántja, hogy az az egy korong más színű. Hol marad a precizitás?”

“Amikor meglátom ezt a parkolóban, mindig felmérgesítem magam. Miért nem lehet visszatolni őket a helyükre?”

“Hogy én mennyire nem szeretem mikor ez történik.”

“Köszönöm szépen Google Maps, de most ezt a lehetőséget kihagyom.”

“Ha az emberek valamit használnak, akkor azt miért nem tudják makulátlan állapotba visszatenni a helyükre?”

“Már 24 kilométere megyünk és folyamatosan ezt látom. Elgondolkodtam azon, hogy valaha átengednek-e, vagy egyáltalán tisztában vannak-e a KRESZ szabályaival.”

“Igen jól látod, a barátom házában a korlát mögött van a villany kapcsoló. Nem tudom, hogy nem gurul dühbe ettől mindennap.”

“Így néz ki a munkatársam laptopja. Nem hiszem el, hogy nem zavarja az ő szemét.”

“Szappanadagoló egy étteremben. Nem tudom milyen indíttatásból szerelték így fel.”

Úgy látszik nem mindenkit tanítottak meg kiskorában arra, hogy, amit egy adott helyről elvett, azt ugyanoda vissza is kell tenni.

“Úgy döntöttem, hogy a 10 évvel ezelőtt épített LEGO házamat lehozom az emeletről. Nem kellett volna.”

“Fogalmam sincs, hogy a kulcsok mit csinálnak a zsebemben, de minden alkalommal így veszem őket ki.”

Csupán csak egy kérdésem lenne. Ezt mégis miért?

“5 csillag a kiszállításért… Ja, mégse…”

“Fogalmam sincs kitervezte ezt a pohár tartót, de az biztos, hogy soha nem látott még bögrét.”

“Legalább azt tudjuk, hogy hívták a gazdáját.”

“Milyen emberek parkolnak így? Ez hihetetlen.”

“Sosem értem meg azokat az embereket, akik nyilvánosan így beszélnek telefonon.”

“Ez az oka, hogy ma reggel korábban keltem fel.”

“Szerintem ennél nincs is idegesítőbb.”

“Egy 12 darabos krétakészlet a szupermarketben vs. az iskola boltjában.”

betöltés...