Az alvási pozíciód elárulja, hogy milyen vagy a szerelemben. Magadra ismertél?

Nyilvánvaló, hogy minden párkapcsolat különbözik egymástól. Más típusú férfival, nővel élünk együtt, más dolgok és érzelmek tartanak bennünket össze. Ez teljesen normális, ugyanis, míg az egyik embernek az érzelmek és a szerelem a fontos, addig elképzelhető, hogy a másiknak a testi kapcsolatok és a külsőségek.

Ma nagyon érdekes illusztrációkat hoztunk el nektek, amik párhuzamot vonnak az alvási pozíciód, a szerelmi életed, és világhírű filmek között. Rólad vajon miket árul el az, ahogyan alszol? Itt az ideje, hogy kiderítsd.

King Kong

Sok mindenen mentetek keresztül, hogy végre együtt lehessetek, ám most, hogy ez megtörtént nem féltek a kompromisszumoktól, sem a sztereotípiáktól, sem pedig azoknak a szavaitól, akik nem támogatják a kapcsolatotokat.

Függetlenül attól, hogy egyes emberek szemében egyáltalán nem illetek össze se külsőleg se belsőleg, ti mégis tisztában vagytok vele, hogy mi az az erő, ami összeköt benneteket.

Aranyhaj

A párkapcsolat olyan, mint egy tündérmese. Gyönyörűnek tartod a királynőd haját, ám azzal már nem tudsz megbékélni, hogy mindenütt ott van akárhova fordulsz.

Forrest Gump

Sokan mondják, hogy az élet tele van meglepetésekkel és talán az egyik legváratlanabb az, mikor arra ébredsz az éjszaka közepén, hogy a szerelemed éppen rohan valahova álmában.

Ne futamodj meg előle még akkor sem, ha gyakran csinálja ezt. Egyszerűen csak szorosan öleld át és súgd a fülébe, hogy: “Megérkeztél!”

Mr és Mrs Smith

A munkátokból adódóan nem gyakran vagytok együtt, ennek ellenére mégis azt érzitek, hogy legszívesebben megfojtanátok egymást egy kanál vízben.

Talán eljött annak az ideje, hogy változtassatok valamin…

Kung Fu Panda

Elképzelhető, hogy nem ő a legvonzóbb, legizmosabb férfi a világon mégis szereted őt, mert a lelke a legcsodálatosabb dolog a világon. Mindig odafigyel rád, kedves és kimutatja az érzéseit.

Ha nem foglalkozol a külsőségekkel, boldog kapcsolat elé nézel.

Parajelenségek

Minden egyes éjszaka valami megmagyarázhatatlan dolgot tapasztalsz, amit a szerelmed csinál? Nem hajlandó neked elhinni, hogy furcsaságokat művel? Itt az ideje videokamerát szerelni a hálószobába, hogy bebizonyítsd neki valóban ijesztő dolgokat folytat az éjszaka közepén.

Oroszlánkirály

“Hakuna Matata” – ez a két szó minden gondot megold. Mivel eszerint az elv szerint élsz, nemigen van olyan dolog, ami problémát okoz. Ha valami zavar téged gyorsan megszabadulsz tőle. Ez nem feltétlenül jó dolog, hiszen egy idő után azon kapod magad, hogy egyedül vagy.

Ponyvaregény

Azok az emberek, akik kívülről nézik a kapcsolatodat könnyen azt hihetik, hogy ez egy őrültség. Ám te tisztában vagy azzal, hogy mit érzel a párod iránt és csak ez számít.

Az

Rettegsz attól, hogy mindig a vesztesek klubjába fogsz tartozni, mert csak futókalandjaid vannak, amik nem tartanak sokáig.

Boldogan lecserélnéd a zajos bulikat, egy meghitt és romantikus hétvégére, amit a pároddal kettesben tölthetsz. (Csak egy jó tanács, mindig mosd le a sminket, ha egy partiról hazaérsz.)

Aladdin

Már kisgyermekkorod óta a szüleid azt mondogatják, hogy egy jómódú férfihez kell hozzámenned, ha azt akarod, hogy legyen belőled valaki. Ám ez sem akadályoz meg abban, hogy egy teljesen egyszerű és hétköznapi férfiba ess bele.

Ha rátalálsz arra az illetőre, aki igazán szeret, sokkal több élményben és boldogságban lehet részed. Olyan sokoldalú és színes kapcsolatod lesz, mint a hálószobában lévő szőnyeg.

300 spártaiak

Mások számára úgy tűnhet, hogy egy törékeny lány vagy aki nem tudja magát ellátni, de igazság szerint az egész életed egy hatalmas harc, ahol nincs helye a gyenge jellemnek.

Falat építesz magad köré, ezért nehéz kiismerni és közelebb kerülni hozzád. Ám, ha valaki kitartóan próbálkozik meg lesz az eredménye.

Harcosok klubja

Kétségbeesetten próbálsz elszökni egy unalmas élet elől úgy, hogy értelmetlen dolgokba fekteted az energiádat. De ezzel csak a drága idődet fecséreled.

Az álmatlanság kihat a gondolkodásra, melynek következtében logikátlan dolgokat is csinálhatsz. Szóval jobb, ha kipihened magad, különben csúnya vége lesz.

Pókember

Készen állsz arra, hogy a szerelmed kedvéért a feje tetejére állítsd a saját világodat.

Olyan dolgokat teszel meg érte, amiket eddig nem szoktál.

Kaliforniai álom

Szeretsz bulizni, táncolni és zenét hallgatni. Mondhatni az egész életedre ez jellemző. Ám ez nem mentesít a számlák befizetése alól. Szóval jobb, ha két lábbal a talajon állsz, még mielőtt valami nagy baj történik. Attól mert felelősségteljes vagy, ugyanúgy lehetsz romantikus.

Jégkorszak

Hiányzik a kapcsolatotokból a stabilitás és a bizalom. Egy párkapcsolatban értékelni kellene a másik felünk odaadó gondoskodását és szeretetét. Bizonyos dolgokat meg kell osztanunk a szerettünkkel és nem szabad önző módon viselkednünk.

A Keresztapa

Annak ellenére, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű olasz szívtipró vesz körül, számodra a család az első, ami szent és sérthetetlen.

Csak akkor fog az illető a család teljes körű tagja lenni, ha megkéri a kezed.

Te találtál valami hasonlóságot az alvásod és a szerelmi életed között?

betöltés...