13 gyerek-szülő beszélgetés, amit nem bírsz végig olvasni nevetés nélkül

Minden szülő életébe eljön az a nap, mikor gyermekeik felnőtté válnak, kirepülnek a fészekből és magukra maradnak párjukkal, házastársukkal a nagy üres házban, lakásban. Ez azonban nem olyan rossz dolog, hisz ez az élet rendje és úgy kellene elkönyvelni ezt mint sikeres gyereknevelést. Mivel egy ideig a gyerek a szülő viselkedését, tevékenységeit próbálja másolni olyan készségekre, képességekre tesz szert, ami által egyedül is képes lesz majd elindulni a saját útján. Amint elhagyják a szülői fészket kezdetét veszi egy izgalmas kaland.

Annak érdekében, hogy a szülők továbbra is fenn tudják tartani a kapcsolatot velük fontos, hogy ők is haladjanak a korral és új dolgokat tanuljanak meg. Például SMS írás, videó telefonálás, különböző rövidítések használata az üzenetekben és így tovább. Olykor a technika ki tud fogni rajtuk, de gyakorlással bármi elérhető. Persze néha át tudnak esni a ló túloldalára, ami olykor zavarhatja a gyerekeiket, főleg, ha értelmetlenségek miatt keresik őket. A mostani posztunkban vicces szülő-gyerek SMS párbeszédeket hoztunk el nektek, amiket nem tudtok végig olvasni nevetés nélkül.

1, Amikor édesanyád utoljára megpróbál rávenni arra, hogy végre menj el dolgozni…

2, Amikor apád már több tapasztalattal rendelkezik a nők terén és tudja, amit kívánsz nem létezik:

3, Amikor édesanyádat nem érdekli mit csinálsz csak az, hogy késő este merre kóvályogsz:

4, Amikor gyerekként nem tudod eldönteni, hogy ezen beszélgetés láttán sírj vagy nevess.

5, Pontosan ilyen amikor az a bizonyos fagyi visszanyal. Valószínű nem erre a válaszra számított.

6, Egyszer mindent el kell kezdeni és olykor a gyerekekből lesz a legjobb mentor…

7, Így kell szülőként kivágni magad egy kellemetlen helyzetből… Erre szokták mondani: “Tusé”

8, Amikor édesanyád nagyon aggódik amiatt mert zárkózott személyiség vagy, de véletlenül elfelejt váltani a beszélgetések között.

9, Amikor édesapád unatkozik, de valamivel mégis sikerül elütnie az időt.

10, Ilyen, mikor az édesanyád egyáltalán nem a technika ördöge.

11, Úgy érezte ezt a csodát meg kell osztania szeretett gyermekével.

12, Ebből is látszik, hogy az édesanya mennyire aggódik amiatt, hogy a lánya egyedül marad.

13, Nagy valószínűséggel nem az eszéért lopják majd el az édesapát.

Nektek is voltak hasonló párbeszédeitek a szüleitekkel SMS formájában?

betöltés...