Először az orvosok sem akarták elhinni, hogy a hidegre allergiás ez a 21 éves lány

A 21 éves, kanadai Arianna Kentnek olyan allergiája van, ami csak nagyon-nagyon kevés embernek a világon.

Az adminisztrátorként dolgozó lány 14 éves volt, amikor először tapasztalta a tüneteket. Rögtön orvoshoz is fordultak, aki ételallergiát állapított meg nála, de mint később kiderült, tévesen.

Orvostól orvoshoz jártak, mígnem végül az egyik sikeresek diagnosztizálta nála ezt a ritka betegséget.

Megállapította, hogy neki bizony hideg okozta csalánkiütése van. Ez azt jelenti, hogy a hideg levegő, de még a hideg italok is kiválthatják nála ezt a reakciót, ami egyébként nem veszélytelen, akár anafilaxiás sokkot is kaphat. Mi több, előfordult már, hogy háromszor is kórházba kellett vinni emiatt.

“Nem mindennap hallani olyat, hogy valaki allergiás a hidegre.” – mondta a lány. “De ez egy komoly dolog. Sőt, előfordul, hogy az orvosok sem hiszik el, amikor elmondom, hogy mire vagyok allergiás. Az emberek legtöbbször csak legyintenek: Igen Arianna, tudjuk, hogy mindig fázol, de ez még nem jelenti azt, hogy allergiás vagy a hidegre.”

“Már a legapróbb dolog is kiválthatja az allergiámat.” – mondta Arianna. “Ez egy lassú folyamat, eleinte csak egy nagyon kicsi folt jelenik meg a karomon, ami aztán egyre nagyobb lesz, végül az egész testemre kiterjed. Ez egy égető, viszkető érzés, ráadásul közben levegőt is nehezebben kapok, olyan, mintha asztmás lennék. Mindig kell, hogy legyen nálam Epipen, az esetleges anafilaxiás sokk miatt. Nagyon rossz belegondolni, hogy ebbe akár bele is halhatok.

Ráadásul az sem teszi könnyebbé Arianna helyzetét, hogy Kanadában nem épp mediterrán éghajlat a jellemző! Télen gyakran előfordul, hogy akár -40 fok alá is lecsökken a hőmérséklet.
De nyáron sem egyszerű neki, ugyanis a légkondik is kiválthatják nála a reakciót.

Sajnos az orvosok sem tudják, hogy mitől alakulhat ki ez az autoimmun-betegség, így csak a tüneteit tudják kezelni, illetve törekednie kell a lánynak arra, hogy megelőzze a reakciót.

betöltés...