20 szívmelengető fotó, amely bizonyítja, hogy az idő bizony túl hamar elrepül

betöltés...

Az idő sajnos múlik, méghozzá nagyon gyorsan. Olyan sebességgel pörögnek a napok, hetek, hónapok, hogy talán fel sem tudjuk fogni. Születésnapi tortáinkon évről-évre nő a gyertyák száma, miközben szeretteink sajnos folyamatosan hagyják el ezt a világot. Ez persze az élet rendje, de a felismerés sokkolóan hat ránk, főleg, ha ilyen témájú fotókat nézünk. Hisz ilyenkor eszmélünk fel igazán, hogy az idő könyörtelenül elrepül.

101 év és 5 generációnyi különbség

Négy generáció – Balról-jobbra: 20, 48, 85 és 103 éves

Egy huszonhárom évvel ezelőtt ültetett fa

Egy pár harmincéves csizma és egy új

Gyorsan belenőtt

“Találtam egy időkapszulát a kertemben, amit én ástam még el 7-8 éves koromban. Ez a kis fickó 25 éven keresztül ott pihent a földben.”

Ezt már kinőtte

Nintendo-generáció: az összes valaha megjelent Nintendo konzol egyetlen fotón

A nagy döntés és annak megvalósulása

300 éves sövény

“A kutyám egyéves kölykei, akiket ugyan elajándékoztunk, de egy közös szülinapi partira újra összehoztuk őket.”

Két generációnyi Barney

“A pillanat, amikor megkértem a barátnőm kezét és, amikor az első házassági évfordulónkat ünnepeltük.”

Ez a számológép annyira régi, hogy a készítése idején még nem volt egységesen elfogadott szabály sem a digitális számok betűtípusára

Egy 1625-ben ültetett bonsai, amely még Hirosima bombázását is túlélte

Egy gyerekkori időkapszula a saját kertben

Egy régi Stop tábla, aminek már az eredeti színe is a múlté

Egy 20 éve elhagyatottan álló siló, aminek a belsejében egy egészséges fa fejlődött

Egy indiai család, amelynek fotóján még az ükunoka is szerepel

Egy családi kép újrafotózva, 15 év különbséggel

betöltés...