A legtöbb nagymama ezért ad több szeretetet az unokájának, mint a saját gyermekének

Egy tanulmány szerint azok az unokák, akiknek szoros a kapcsolata a nagymamájukkal, kevésbé hajlamosak a depresszióra. Márpedig a nagymamák nem spórolnak a szeretettel, ha az unokákról van szó, olyannyira, hogy sokszor még többet is adnak belőle, mint a saját gyereküknek. Most elmondjuk, mi erre a magyarázat.

Minél idősebb valaki, annál nyugodtabb és érettebb is

Amikor valakiből nagymama lesz, abban az életkorban többnyire már sok mindent megélt. Átélt csalódásokat, sikereket, volt számtalan lehetősége. Megtanulta az élet nagy leckéit, ennek következtében pedig jóval nyugodtabb és érettebb a személyisége. Nyitottabb a tartalmas kapcsolatok kialakítására, főleg, ha az unokáiról van szó.

A nagymamáknak mások a prioritásaik

Amikor megszületik az első unoka, a nagymama prioritásai megváltoznak. A gyerekek már felnőttek, az ő életükkel kapcsolatban már nem sok a teendő. Több idő jut az unokákra, a nyugdíj is közelebb van, mint mikor a saját gyerekeit nevelte, vagy talán már be is köszöntöttek a nyugdíjas évek. Van lehetőség foglalkozni az unokákkal, és megtanítani őket mindenre.

A nagymamák azért is próbálnak meg minőségi időt együtt tölteni az unokáikkal, hogy azok később is emlékezzenek rájuk. Ehhez pedig a feltétel nélküli szereteten át vezet az út.

A nagymamák nem annyira szigorúak, mint a szülők

A gyerekek általában a szüleikkel élnek és nagyon szoros kötődésük van hozzájuk. Ám a szülők néha nagyon szigorúak, ez pedig frusztrációhoz vezethet mindkét félnél.

Ezzel szemben a nagymamák többnyire nem szidják agyon az unokát, ha az rosszul viselkedik, úgy, ahogyan azt a saját gyerekeikkel tették. Igyekeznek maguknak megnyerni az unokákat, és inkább kényeztetik őket, mintsem bíráskodnak felettük.

Van lehetőségük úgy viselkedni az unokákkal, ahogyan a saját gyerekükkel nem tudtak

Egy nagymama megtehet olyan dolgokat az unokájával, amiket a saját gyerekeivel nem tudott. Lehetősége van arra, hogy felismerje, a gyerekeivel annak idején mit rontott el, és másként csinálhatja ma már a dolgokat az unokáival. Stressz, felelősség és a szülőség terhe nélkül fejezheti ki irántuk a szeretetét.

A nagymama szerep kevésbé bonyolult és stresszes

Általában a szülők felelősek azért, hogy a gyerekeknek az alapvető szükségleteket biztosítsák és taníttassák őket. Ebben a nagymamáknak már nem kell részt venniük. Attól, hogy nem ugyanolyan felelősségeik vannak, mint a szülőknek, még a nagymamák szerepe is nagyon fontos az unokák életében. Ők inkább iránymutatást és érzelmi támogatást tudnak nyújtani.

betöltés...