18 furcsa tény a narancs színről, amit eddig valószínű nem tudtál

Rengeteg szín van a világon, ám első körben mindig a kék, a sárga, a piros és a zöld jut eszünkbe, ha megkérdezik, milyen színeket ismerünk. Valamilyen oknál fogva a narancs nagyon ritkán ugrik be, pedig egy nagyon szép és izgalmas szín. Vizuálisan ki tud emelkedni és már messziről ki lehet szúrni, ami vezetés során mondjuk nem rossz dolog. Biztosak vagyunk benne, hogy még sosem elmélkedtél azon, milyen információk övezhetik ezt a színt, ahogy azt is le merjük fogadni, hogy még sosem kerestél rá az interneten. Mai cikkünkben viszont jó pár érdekességet elhoztunk erről a színről.

1, A mindenki által ismert narancs szó a szanszkrit- arab “narandzs” szóból ered.

2, A “Sweeney Todd” című film forgatása alatt nem vörös, hanem narancssárga színű művért használtak. Ennek az volt az oka, hogy a film nem rendes színekben pompázott, hanem kékes-szürkében ezért, hogy a vér valósághűen legyen ábrázolva ezt a trükköt kellett bevetniük.

3, A narancs, mint gyümölcs a korai keresztény egyház dicsőségének szimbóluma volt, amit a bölcsesség egyfajta sugaraként ismertek el.

4, A Feng Shui-ban a narancs tüzet jelent.

Feng Shui elrendezés

5, Az Erzsébet korban (1558.11.17. – 1603.03.24.) csak a nemesi származású emberek viselhettek narancssárga színű ruhadarabokat.

6, A narancsot a biblia a szentekhez társítja, akik az erőt és bátorságot szimbolizálták.

7, Szórakoztató, kedves és divatos ember hírében áll az, aki narancssárga színű járművez vezet.

8, Az ikonikus Frank Sinatra imádta a narancssárga színt. Szerinte a narancs a világ legvidámabb színe.

9, Az Egyesült Államok Hadseregének úgynevezett “Signal Corps” csapatának színe a narancssárga.

10, A narancssárga elég népszerű szín a sport világában. Olyan csapatok játszanak eme szín alatt, mint a “Chicago Bears”, “Cincinnati Bengals” és a “San Francisco Giants”.

11, A narancs nem mindenhol terem a világon, csak a mediterrán, szubtrópusi és trópusi-montán klímában érzi jól magát.

12, A holland labdarúgó-válogatott, narancssárga színű mezben játszik a meccsein.

13, A kanári madarak narancssárga tollazata nem egy természetes jelenség. Ő voltaképpen zöldes-barna színűek voltak, de keresztezés útján sárgák lettek. Ezek olyan ételt kapnak, melyben vörös színű színezék van, például pirospaprika, és tollazatuk ezáltal narancsos színű lesz.

Képzeld el úgy, mint a flamingókat. Ők sem rózsaszínű tollazattal születnek, hanem az elfogyasztott garnélarákok miatt változik meg a színük.

14, Több, mint 500 évvel ezelőtt a sárgarépák nem sárgák voltak, hanem lila színűek. A sokak által ismert változat a 17. században kezdett el megjelenni és elterjedni. A lila színű répákat Perzsiában termesztették, ám eleinte nem a gyökerét, hanem levelét fogyasztották az emberek. Rejtély övezi viszont azt, hogy ki és miért hozta létre a narancssárga répákat.

15, A narancs a Holland Királyi Család hivatalos színe, sőt eme szín az ország jelképévé nőtte ki magát.

16, Vincent van Gogh egyszer azt mondta: „Nincs kék szín sárga és narancssárga nélkül”. Ezt azért mondta, mert az alapszíneknek vannak kiegészítő úgynevezett másodlagos színei és bizony sokan nem tudják, hogy a kéknek a narancssárga a másodlagos színe.

17, Az űrhajósok az űrhajóban narancssárga színű szkafanderben tevékenykednek, ám ezt át kell cserélniük fehérre, ha kimennek az űrbe.

18, A théraváda buddhisták narancssárga köpenyt viselnek, mivel ott ez a leggyakrabban használt festék. Viszont ezeket a buddhistákat nem szabad összetéveszteni a tibeti szerzetesekkel, mert ők gesztenyebarna köpenyt viselnek.

Te tudtál ezekről?

betöltés...