15 dolog, amit nem tudtál a majmokról

Egy régi maja mítosz szerint a majmok egykor emberek voltak, akiket aztán elvarázsoltak. Nyilván, ma már tudjuk, hogy ez nem fedi a valóságot, de a majmok azért is nagyon érdekesek számunkra, mivel rengeteg közös vonás van bennük és bennünk. Nemcsak azért, mert alapvetően a genetikája hasonlít ránk, hanem azért is, mert egy olyan állat, aki rengeteg mindent meg tud tanulni. Számos hollywood-i filmben szerepelnek, nemhiába voltak a cirkuszok sztárjai is. Mégis keveset tudunk róluk.

  • Sokáig úgy gondolták, hogy eszközöket csak az ember használ, azonban kutatók megvizsgálták, hogy a majmok előszeretettel használnak botokat más tárgyak megvizsgálására, de akár önvédelmi fegyverként is használják őket.
  • A majom egy főemlőstípus, nem emberi vagy emberszabású.
  • A majmok általában hangokkal, arckifejezésekkel és testmozgással kommunikálnak egymással.
  • Ragaszkodásukat azzal mutatják ki a másik felé, hogy egymást ápolják.
  • A majmok fákon, füves vidékeken, hegyekben, erdőkben és magas síkságokon élnek.
  • A majmok táplálkozhatnak növényekkel és állatokkal egyaránt.
  • Nemcsak ujjaikkal, de lábujjaikkal is tudni fogni tárgyakat.
  • A hím gorillák magassága elérheti a 160 cm-t, súlyuk pedig akár a 2 mázsát is.
  • Az emberszabású majmok közül a csimpánzok a legbarátságosabbak és legszociálisabbak, általában 15-20 fős közösségekben élnek.
  • A csimpánz és az ember között a leginkább hasonló dolog a megunhatatlan játékkedv és a szélsőséges kíváncsiság.
  • A csimpánzok megfigyeléssel és utánzással tanulnak. Folyamatos odafigyelésre és visszajelzésre van szükségük ahhoz, hogy a fejlődésük egészséges legyen. Számukra nagyon fontos az érintés is.
  • A csimpánzoknál -csak úgy mint az embereknél – megfigyelhető a szomorúság, a jó kedv. Ezek a megnyilvánulások nagyon fontos jelzések a társaik számára.
  • A csimpánzok nem szeretnek úszni, vagy ha néha arra kerül sor, rendkívül rossz úszók.
  • A csimpánzok memóriája nagyon jó, folyamatos képzéssel és odafigyeléssel 100-150 jelet is meg tudnak tanulni.
  • A csimpánzok a kisebb termetük ellenére, sokkal erősebbek, mint az ember.
  • Össze tudják hangolni a cselekedeteiket, megérteik az ok-okozatokat, és képesek a csapatmunkára is.
betöltés...