9 tény, amit az emberek többsége rosszul tud

Nagyon sok dologról azt gondoljuk, hogy tisztában vagyunk a működési alapelvükkel, vagy felépítesükkel, használatukkal. A mostani generációk számára annyira sokrétű az információáramlás, hogy ezáltal a legtöbbször nem sikerül megszűrni,mi az ami fals és mi az ami igaz. Így nem furcsa, ha néha azt gondoljuk az adott dologról minden tudunk, és épp az ellenkezője bizonyosodik be. Most összegyűjtöttük Nektek, mi az amivel kapcsolatban rossz információink voltak:

1.

Placebo az, ami úgy tűnhet elsőre, mint egy valódi orvosi kezelés, de nem az. Lehet tabletta, injekció, vagy bármilyen más típusú álgyógyszer. Ami minden placebóban közös, az az, hogy nem tartalmaz aktív hatóanyagot, mely kihat az egészségre. Ez pontosan így működik azzal a különbséggel, hogyha a gazdi bevesz egy tablettát, a kutyusnak is kell adni, és ilyenkor abbamarad a fájdalom(persze, enyhébb esetekben működik ez.)

2.

Mindenhol azt olvassuk, hogy a tej egészséges, rengeteg kálciumot tartalmaz, ami jó szolgálatot tesz a csontoknak. Ezt a tényt már gyerekkorunktól fogva tudjuk, hogy csak így nő mehetünk meg szép magasra. Azonban a Harvard Egyetem kutatói megállapították, hogy azoknál a népcsoportoknál, ahol kevesebb a tejfogyasztás, nem nőtt meg a csonttörések száma, azokkal szemben, akik rendszeres tejfogyasztók. Tehát, nem kell ahhoz rengeteg tejet fogasztanunk, hogy a megfelelő mennyiségű kálciumhoz hozzájussunk, ugyanis a következő ételek is tartalmazzák: szardínia, lazac, bab, füge és mandula.

3.

Sokan nem mernek csokoládét enni és nem azért, mert hozzájárulhat a súlyfelesleghez. Kering az éterben egy olyan közhely, miszerint nem jó a bőrnek, kiütéses lesz tőle az ember. Az évek során azonban kiderült, hogy kakaó élettani hatásai közt szokás kiemelni, hogy a bőrkezelés során jó hatással van száraz, petyhüdt bőrre is, fokozza a nyirokkeringést. Flavonoid tartalma segít megőrizni az erek rugalmasságát, megkönnyítik a vér áramlását a legszűkebb hajszálerekben is. Csökken a vérrögképződés valószínűsége, így a szélütés és a szívinfarktus kockázata is.

4.

A tudósok végeztek egy olyan kutatást,ami a futással kapcsolatos. Sokan tévhitben élnek, és úgy gondolják, hogy a mindennapi futás a legjobb. De van egy rossz hírünk: A futás ugyan egy remek edzési forma, mégis óvatosnak kell lenned. Mivel ugyanis mindig ugyanazokat az izomcsoportokat és ízületeket terheled vele, ez könnyen túlterhelésbe csaphat át, ebből pedig sérülések származhatnak.
Ahelyett, hogy heti hét alkalommal futásnak erednél, alkalmazz többféle kardio mozgást, és változtasd az edzéseid hosszát is. Így hamarabb látni fogod az eredményt, és nem fogsz lesérülni. Azt se szabad elfelejteni, hogy a testnek szüksége van pihenésre,így bőven elég heti 3 vagy 4 alkalom a testmozgásból.

5.

Sokan úgy gondolják, hogy léteznek a fekete lyukak és az magába szippant mindent,de lyuk révén, ‘ki is esik belőle’. Ennél azért kicsit összetettebb az egész: valójában a fekete lyuk óriáscsillagok pusztulásakor keletkezik. Ezek legalább 10 Naptömegűek, és szupernóva robbanással pusztulnak el. A csillag magját pedig a gravitáció fekete lyukká roppantja össze. Amit a fekete lyuk beszippant, az onnan nem távozik.

6.

A legtöbb ember úgy tudja, hogy a Mars vörös, sőt  Vörös bolygónak is szokták nevezni. A vöröses színnek egyszerű magyarázata van, a vastól, vagyis a rozsdától. Erre eddig az volt a válasz, hogy a marsi kőzetekben levő vas az egykori tengerekben, folyókban oldódva oxidálódott. Most viszont amerikai kutatók azt feltételezik, hogy ez nem így volt. A vas meteoritokban, ill. porszemcsékben került a világűrből a bolygó felszínére, és ott az ultraibolya sugárzás hatására vált vörössé. Mégis a NASA 1970-ben készített képeket, ahol egyáltalán nem tűnt vörösnek, sőt, kék volt az égbolt, és szürkés a talaj. A NASA egyébként már elismerte,hogy igen, a Marsson vannak ilyen részek, amik nem vörösek.

7.

A legtöbben úgy gondolják, hogy a Mount Everest a legmagasabb hegy a világon. A tengerszint feletti magasságát nézve igen, de ha a konkrét hegyet vesszük, akkor a Hawaii-i vulkán, a Mauna Kea a legnagyobb hegy, ugyanis a tengerszint alatt már 5803 méter mélyen helyezkedik el.

8.

Az nyilvánvaló, hogy vihar idején nem történhet nagy baj, ha utazunk valamerre autóval, ugyanis autó fémkarosszériája úgynevezett Faraday-kalitkát képez, ha az autót villámcsapás éri. Az utastérbe nem jut be az áram, hanem ehelyett a földbe vezetődik az abroncsokon keresztül. Viharos időben ezért feltétlenül maradjunk az autóban, zárt ajtók és ablakok mögött. Balesetveszélyt a villanás és a zaj következtében kialakuló pánik, valamint a hőhatás miatt defektes abroncsok jelenthetnek. Tehát próbáljunk meg higgadtak maradni és az alábbi utasításokat betartatni.

9.

Ha megkérdezel valakit, melyik a világ legnagyobb sivatagja, gondolkozás nélkül a többség rávágja, hogy a Szahara! Ha a sivatagról beszélünk,általában a fejünkben egy kietlen, homokos, nagyon forró pusztaság jelenik meg. Pedig, el kell szomorítanom mindenkit, a világ legnagyobb sivatagja nem homokos, hanem havas, hisz sivatagnak hivatalosan azokat a területeket nevezhetjük, amelyeken az éves csapadékmennyiség nem haladja meg a 250 mm-t. Ez az Antarktiszon kb 50-80 mm évente, tehát természetföldrajzilag a Déli-Sarkvidék sivatagnak minősül. Az Antarktiszi viharok is inkább csak szelek, amik felkavarják a navat, új csapadék nagyon ritkán esik, hiszen minimális a párolgás (szinte elhanyagolható). Tehát a legnagyobb sivatag az Antarktisz.

betöltés...