18 fotó, ami megmutatja, milyen az igaz szerelem

Hol ismerkedünk? Tulajdonképpen bárhol. Az iskolában, az utcán, az állatkertben vagy az interneten, valójában teljesen mindegy. A szerelem bárhol, bármikor ránk találhat, még akkor is, amikor egyáltalán nem keressük és nem számítunk rá. Vannak, akiknek sikerült a legelső pillanatokat is megörökíteni, legyen szó az óvodáról vagy már sokkal későbbről. A kezdeti barátság szépen lassan szerelemmé nőtte ki magát és öt vagy tíz évvel később ez az érzés csak sokkal erősebb lett.

Az emberek közösségi oldalaikon büszkén meg is osztották képeiket és megmutatták, milyen erős érzelmeket táplálnak egymás iránt. A fotók mögött valódi szerelmi történetek rejlenek. Ezek a képek pedig kiváló bizonyítékai annak, hogy igenis létezik örök szerelem.

“Tíz és fél évvel ezelőtt csak táncolni akartam egy fiúval. Aztán rájöttünk, hogy életünk összes táncát együtt akarjuk eltáncolni.”

“Legyőztük a háromezer kilométeres távolságot is, majd feleségül vettem a legjobb barátomat, aki ez idő alatt a szerelmem lett.”

“Már babaként is imádtuk egymást és most, házasokként sincs másképp.”

“A szüleim esküvőjük napján és a fogadalom megújításakor.”

“Az első fotón huszonévesek vagyunk, a másodikon pedig, már majdnem betöltöttük a hatvanat.”

“A vidámparkban gyerekként és az esküvőnk napján.”

“Mindkét fotó esküvőn készült rólunk, de második alkalommal már mi keltünk egybe.”

“Majdnem meghaltam, aztán befejeztem a főiskolát, feleségül vettem életem szerelmét és boldogabb vagyok, mint valaha.”

“Az első fotónk, majd hat évvel később…”

“A nagyszüleim 81 évig voltak házasok.”

“A feleségem és én a hatodik osztályban és az esküvőnkön.”

“Az esküvőnkön és 43 évvel később.”

“A szüleim 1975-ben és 2016-ban.”

“A feleségem és én húsz évvel ezelőtt és most.”

“Amikor az állatkert őréhez mész feleségül.”

“1992-ben és 2017-ben a 25. házassági évfordulónkon.”

“Tíz és tizenegy évesek voltunk, de a gyerekszerelem kinőtte magát. Azóta már házasok vagyunk.”

“Az első középiskolai táncunktól (2003) az első házastársi táncunkig (2013).”

betöltés...