Megvadultak a Thaiföldön élő majmok, mert nincs turista, aki etetné őket

A decemberben kirobbant koronavírus Vuhan városából indult el, mely most már olyan szintűre nőtte ki magát, hogy az egész világon tartanak tőle az emberek. A globális járvány egyre több embert betegít meg ezért megkérték az embereket arra, hogy ne utazzanak külföldre ezzel is csökkentve a járvány terjedésének esélyét. Minél kevesebb emberrel érintkezünk, annál nagyobb esély van arra, hogy hamar lecseng az egész. Ennek ellenére még mindig nem mindenki veszi ezt komolyan. Rengeteget lehetne tanulni az Ázsiai országoktól, főleg Kínától, de Olaszország is szigorú karantént rendelt el.

A legtöbb turisztikával foglalkozó ország forgalma is egyre kevesebb lett, amit nemcsak az emberek éreztek meg, hanem bizony az állatok is. Thaiföldön például szabályos káosz alakult ki az emberszabású majmok körében, ugyanis ők már teljesen hozzá vannak ahhoz szokva, hogy nem kell élelemre vadászniuk, mert a kedves és jófej turisták ellátják őket. Most, hogy határzárakat rendeltek el, nem igazán vannak turisták, így a majmok a szénhidrát gazdag étrend után vadászni kényszerültek, ami igencsak megborította rendszerüket.

Lopburi városában a majmok az emberek között cirkálnak és úton-útfélen kaját fogadnak el tőlük, ezért még a kisujjukat sem kellett megmozdítani azért, hogy saját maguk ételhez jussanak. Mivel sokszor, sok embertől kaptak enni ezért hála isten nincsenek lesoványodva, ám az éhség nagy úr és ha nincs komoly problémákat válthat ki.

A majmok hamar rájöttek, hogy valami nincs rendben és ösztöneiktől vezérelve csapatostul megindultak a városban. Ezt a pillanatot pedig az ott élők nem tudták figyelmen kívül hagyni, sőt nem is lehetett ugyanis egy horda majom futott végig az úton.

Ha valamelyik majom egy csoda folytán élelmet találna az úton, biztos, hogy rövidesen társai is megérkeznének és óriási verekedésbe torkollna az egész. – ahogy az a képen is látszik. Ilyenre még nem igazán volt példa Lopburi-ban.

A teljes videó itt tekinthető meg:

Ezek a majmok nagyon kedves, szelíd állatok mindaddig, míg nem kell versengeniük az élelemért. A lakosság arról számolt be, hogy még életükben nem látták ilyennek az ott élő állatokat.

betöltés...