11 mindennap látott tárgy, aminek a legtöbben nem tudják a szerepét

Nem vagy egyedül, ha nap mint nap találkozol olyan kis tárgyakkal, vagy épp azok részeivel, amikről nem tudod, hogy mi a szerepük, arra pedig még nem vetted rá magad, hogy utánajárj. Az emberek többsége így van ezzel, de minket nagyon furdalt a kíváncsiság és utánajártunk ezeknek. 11 ilyet gyűjtöttünk össze.

1. Az üzemanyag-szintnél lévő kis nyíl

Amilyen apró, olyan hasznos lehet… főleg, ha nem tudjuk hirtelen (mondjuk új autónál), hogy melyik oldalon is található a tanknyílás.

2. Szegecsek a farmernadrágok zsebeinél

Ma már inkább csak díszként vannak ott, de korábban a zsebek elszakadásának megakadályozása volt a szerepük. Ugyanis a farmernadrágokat eredetileg tartós munkaruhának szánták, leginkább bányászok és aranyásók számára. Sokszor okozott gondot, hogy a zseb nem bírta huzamosabb ideig a szerszámok súlyát, ezért elszakadt.

3. A tűzőgép fém lapja

Ez akkor jó, ha nagyobb kapocsra van szükséged, de nem akarsz másik tűzőgépet venni. Ha ezt megfordítod, akkor az eddig használt kisebb kapocs sokkal nagyobb felületet fog lefedni, azaz a két lába szélesebb távolságban fog fixálni.

4. L-alakú, fogas fém rész a mérőszalag elején

Ennek két funkciója van. Az egyik, hogy a fogaknak köszönhetően könnyen meg lehessen vele jelölni bizonyos felületeket. A másik pedig, hogy be tudjuk akasztani a lemérendő tárgy széléhez.

5. Kis lyuk a lakat alján

Ha víz éri a lakatot, ezen a kis lyukon keresztül ki tud száradni, illetve szükség esetén ezen keresztül tudják megolajozni.

6. Nedvességjelző

Bizonyos mobiltelefonokat felszereltek nedvességjelzővel, ami pirosas színűvé változik, ha víz éri. Az iPhone-oknál ezt a SIM-kártya helyén találjuk.

7. Kis vízszintes vonalak a billentyűzetek F és J gombjain.

Ez leginkább a gépírók számára hasznos. Segít, hogy könnyebben megtalálják, melyik billentyűkre kell ráhelyezniük a mutatóujjukat.

8. A post-it helyes letépése

Fogadjunk, hogy eddig Te is alulról tépted felfelé! 🙂 Ha oldalról téped, nem fog felkunkorodni a cetli.

9. Kis lyuk az iPhone hátulján

A kamera és a vaku között található kis lyuk nem más, mint egy segédmikrofon, aminek a háttérzajok csökkentésében van szerepe.

10. Kis kiálló rész a fokhagymanyomók nyelének alján

Akár hiszed, akár nem, de a fokhagymanyomókat általában meggy- vagy cseresznyemagozóként is lehet használni. Pontosan erre szolgál az alján lévő kis lyuk és az a kiálló kis rész.

11. Miért homorú a borosüvegek alja?

Elsősorban azért, mert ez a forma erősebbé teszi az üveget. Illetve, ha huzamosabb ideig áll bontatlanul egy bor, elkerülhetetlen, hogy ne rakódjon le az aljára üledék. Ez a forma segít a megfelelő eloszlásban, valamint megakadályozza, hogy visszaáramoljon az üvegbe.

betöltés...