3 bátor férfi, aki feláldozta életét, hogy több millió másik ember élhessen

A világtörténelem egyik legmeghatározóbb napja 1986. április 26-án volt, amikor is az egykori Szovjetunió területén fekvő csernobili atomerőmű bizonyos 4-es reaktora felrobbant. A robbanás következtében nukleáris olvadás állt be, ami óriási tüzet eredményezett. Három teljes napon keresztül égett minden, melynek következtében az atmoszférába nagy mértékű szennyeződés került. Viszont ennek az egész helyzetnek lehetett volna sokkal komolyan végkimenetele is, ha nincs három bátor, életüket nem féltő ember, akik szó szerint feláldozták magukat az emberiségért.

Olyan sok radioaktív anyag került a levegőbe, mely elterjedt Ukrajnában, Oroszországban, Fehéroroszországban és Európa bizonyos részeiben. Kiderült, hogy a hirosimai atombombáéhoz képest ez 400-szor nagyobb mennyiségű volt. A kialakult kritikus helyzet következtében nagyon sokan veszítették életüket, s rengetegen fertőződtek meg a sugárzásnak köszönhetően.

A robbanást követő 5. napon viszont még nagyobb probléma derült ki. Az atomerőműben volt egy speciális medence, ami szó szerint a robbanás szélén állt. Az ebben található folyadékkal próbálták meg eloltani a helyi tűzoltók a tüzet, ám mind hiába. Abban az időben még grafit volt ebben a medencében nem pedig víz, ami folyamatosan égett ezért nem tudták eloltani a tüzet.

Viszont szép lassan kialakult egy lávaszerű anyag, ami átégethette volna a medence falát, és az általa keletkezett gőz több robbanást is előidézhetett volna. A robbanások következtében olyan radioaktív csapadék alakult volna ki, ami végigsöpört volna Európa jelentős részén.

A szovjet kutató éj-nappallá téve azon dolgoztak és számoltak, hogy kiderítsék milyen mértékű kár sújtaná a világot. Ha ez a bizonyos 185 tonnányi radioaktív anyag a levegőbe került volna, akkor gyakorlatilag megszűnt volna az élet egész Európában. Nemcsak az emberek haltak volna meg, hanem az állatok és a növények is. Jól át kellett gondolniuk, hogy oldják meg ezt a rendkívüli helyzetet.

Csupán egy megoldás jutott az eszükbe, mégpedig, ha a medencében lévő vizet leengedik. Ám ezt sehogy máshogy nem lehetett megtenni csak manuálisan, vagyis valakinek/valakiknek le kell menniük oda és kinyitni a kapukat.

Az expedícióra három bátor férfi jelentkezett név szerint: Alekszej Ananenko, Valerij Bezpalov – ők a csernobili atomerőmű mérnökei voltak, illetve Borisz Baranov munkás. Tudták, hogy a biztos halálba gyalogolnak, de nem érdekelte őket, ha az emberiség életét megmenthetik. Ezt még tovább rontotta, hogy egy teljesen hagyományos búvárruhában mentek le a vízbe, vagyis semmilyen védőfelszerelés nem segítette őket. Borisz zseblámpája véletlenül elmerült a vízben, ezért kénytelenek voltak a sötétben tapogatózva, megoldani a helyzetet. Miután visszajöttek a felszínre mind a hárman rövid időn belül elhunytak.

Áldozatuknak hála, több, mint 20.000 tonnányi vizet tudtak leengedni, ez pedig meggátolta, hogy robbanások sorozata induljon el.

Két héttel az expedíció után a két mérnök a kórházi ágyon veszítette életét Moszkvában, Borisz pedig egy kicsivel később távozott a földi világról. A tetemeket egy speciálisan lezárt koporsóban temették el.

Ám nemcsak ők haltak meg, hanem a tűzoltók java része illetve a mentőcsapat tagjai is.

„A tábornok úr eljött és azt mondta, hogy inkább legyen 2000 fertőzött emberem, ha így 200 millióan életben maradnak.” – mondta az egyik beteg, aki sugárfertőzést kapott. „Odaküldtek minket a reaktorhoz, hogy tisztítsuk ki a lefolyót. Most már csak a csapat fele él.”