Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly

A színész hirtelen halálát infarktus okozta.

Értesülések szerint a mai napon, 2020. január negyedikén az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál autóját vezette, amikor rosszul lett. Gesztesi infarktust kapott. Kocsijával még félre tudott állni, segíteni azonban már nem lehetett rajta. A mentősök gyorsan a helyszínre érkeztek és ötven percen át küzdöttek életéért, de nem jártak sikerrel.

A színész Tóth Károly néven született 1963. április 16-án, Budapesten. Első felesége Csarnóy Zsuzsa, harmadik felesége pedig Liptai Claudia volt. 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társaságának tagja volt, ezután pedig Hollandiába utazott néhány hónapra. Az 1990-1991-es évadra a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, majd 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatához csatlakozott. 1994-1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1998 óta pedig szabadfoglalkozású. Gesztesi a színészzenekar tagja is volt. A színész az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt. A Shrek című animációs filmben ő adta a főhős Ogre magyar hangját.

Színházi szerepei:

Kosztolányi Dezső: Édes Anna….Kéményseprő
Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály-Egérkiràly
Elton John – Tim Rice: Aida….Zoser
Bram Stoker: Drakula….Lelkész
Shakespeare: Othello….Othello
April De Angelis: Garrick, a színész – avagy ízlés dolga….Macklin
Shakespeare: III. Richárd….Richárd, Gloster hercege
Tim Rice – Andrew Lloyd Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát….Fáraó
Dés László- Geszti Péter: A dzsungel könyve: Balu
Ray Cooney – John Chapman: Kölcsönlakás….Henry Lodge
Neil Simon – Marvin Hamlisch – C.B. Singer – Miklós Tibor: Mámor
Woody Allen: New York-i komédiák
Henrik Ibsen: Peer Gynt….Aslak kovács
Arthur Miller: Pillantás a hídról….Marco
Ben Elton: Popcorn….Bruce Delamitri, filmrendező
Arthur Miller: A salemi boszorkányok….Danforth
Martin McDonagh: Vaknyugat….Valene Connor
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Játékfilmjei:

Vörös vurstli (1991)
Stationary (1996)
Balekok és banditák (1997)
Közel a szerelemhez (1998)
Hamvadó cigarettavég (2001)
Valami Amerika (2002)
Nincs mese (2003)
Titkos hely (2003)
Telitalálat (2003)
Getno (2004)
Magyar vándor (2004)
Nyócker! (2004)
Csak szex és más semmi (2005)
Rokonok (2006)
Szabadság, szerelem (2006)
Tibor vagyok, de hódítani akarok (2006)
Üvegtigris 2. (2006)
Egy bolond százat csinál (2006)
Idegölő (2006)
Kútfejek (2006)
Megy a gőzös (2007)
Valami Amerika 2. (2008)
A Sólyom országa (2009)
Papírkutyák (2009)
Szuperbojz (2009)
Cop Mortem (2016)

Tévéfilmjei:

Hajnali párbeszéd (1986)
Szomszédok (1987)
Angyalbőrben (1990)
Helló, Doki (1997)
Az öt zsaru (1998)
TV a város szélén (1998)
7-es csatorna (1999)
Kisváros (1997-2000)
A titkos hely (2002)
Nem a Te napod! (2006)
Mennyből az angyal…
Tea (2002-2003)
Csaó, Bambinó! (2005)
Ilyenek voltunk! – 10 éves a TV2 (2007)
Jóban Rosszban (2008)

A színész munkássága során több díjat is kapott.

Miskolc város nívódíja (1990)[9]
Filmszemle Legjobb Férfi Epizódalakítás Díja (1997)[9]
VOXCar-díj (2002)[10]
Lions-díj (2006)
Story Ötcsillag-díj (2006, 2009)

betöltés...