20 bebizonyított tény a testünkről, amit nem tanítanak az iskolában

A különböző kutatók és tudósok már évszázadok óta tanulmányozzák az emberi testet, de még mindig nem sikerült teljesen megfejteniük. De azért nem kell kétségbe esni, hiszen már számtalan dolgot tudunk róla, sőt, napról-napra egyre többet, hála a modern tudományoknak.
Az alábbiakban olyan érdekes tényeket gyűjtöttünk egy csokorba, amik után csak ámulsz és bámulsz azon tűnődve, hogy milyen fantasztikus és lenyűgöző is az emberi test!

1. A gyomorsav annyira erős, hogy a gyomorfalon 3-4 naponta új nyálkahártya-réteg képződik.

2. Az ember 50.000 egyedi szagot képes megjegyezni és felismerni.

3. A tüsszentés sebessége körülbelül 160 km/h.

4. Egy emberi testben összesen 100.000 kilométernyi ér van. Ezzel két és félszer körbe tudnánk tekerni a Földet.

5. Életünk során átlagosan 60 kilogramm bőr hámlik le rólunk.

6. Az Androméda-galaxis tőlünk 2,5 millió fényévre van. Ez azt jelenti, hogy a fényének ennyi időre van szüksége, hogy elérjen minket. Ha tehát ránézel, valójában a 2,5 millió évvel ezelőtti múltat látod. Ez szabad szemmel is látható.

7. A horkolás hangereje átlagosan 60 decibel (mint egy porszívóé), de vannak, akiknél elérheti a 80-90 decibelt is, ami már egy ipari üzem zajszintjének felel meg.

8. A szervezetünk életünk során körülbelül 250.000 liternyi nyálat termel. Ez elég lenne 2 medence megtöltéséhez.

9. Az emberi testet körülbelül 7.000.000.000.000.000.000.000.000.000 atom alkotja.

10. Az ébrenlét során az emberi agy annyi elektromos energiát termel, amivel működtetni lehetne egy villanykörtét.

11. Tudósok kiszámolták az emberi szem felbontását: 576 megapixel. Összehasonlításképp  a jelenleg kapható a legnagyobb felbontású fényképezőgép, a Mamiya DSLR 80 megapixeles.

12. A prefrontális kéreg, még a 40-es éveidben is fejlődik. Ez a terület felelős a szociális képességekért.

13. Egy átlagos emberi élet során a szív körülbelül 2,5 milliárdszor dobban meg és több, mint 1,5 millió hordónyi vért pumpál.

14. A szervezetünk 180 millió vörösvérsejtet termel óránként.

15. Egyetlen lépés megtételéhez mintegy 200 izom összehangolt működése szükséges.

16. Átlagosan 3 hétig lehet kibírni étel nélkül, 3 napig víz nélkül és 3 percig levegő nélkül.

17. Ha a mimikádat tudatosan megváltoztatod, hogy egy bizonyos érzelmet színlelj, hamarosan érezni fogod azt az érzelmet. Ezért is kell mindig mosolyogni…

18. Nem csak az ujjlenyomatod, hanem a nyelved lenyomata is egyedi.

19. Egy újszülöttnek 350 csont van a testében, később a test növekedésével, illetve a csontok összeforrásával már csak 206 marad.

20. Egy átlagos ember az élete egyharmadát alvással tölti.

betöltés...