Igaz történet – Tinédzserek, akik 15 hónapot éltek túl egy lakatlan szigeten!

Az írók és rendezők kedvelt témája, az elhagyatott helyen való túlélés van akinek nem csak egy szórakoztató és fordulatokkal teli sztori, hanem valóban át is élte azt.

A számkivetett című ikonikus mozifilmet mindenki ismeri, ugyanúgy mint Deniel Defoe Robinson Crusoe történetét, amit -feltehetőleg- Alexander Selkirk élete ihlette, aki négy évig élt a Más a Tierra nevű csendes-óceáni szigeten. William Golding : A legyek ura című műve sem ismeretlen a témában, ami repülőgép szerencsétlenséget szenvedő fiatalokról szól és amelyből 1990-ben filmet is készítettek.

Az élet azonban furcsa szituációkat produkál, hiszen nem is oly régen bukkant fel az interneten egy történet, mely azt bizonyítja, hogy A Legyek ura című mű kiadása után néhány évvel a történet életre kelt.
Na de kezdjük az elején!

Hat tongai tini 1965 júniusában úgy döntött, hogy nem kíván többé a legendásan szigorú, katolikus St. Andrew’s bentlakásos iskolában tanulni. Sione, Stephen, Kolo, David, Luke és Mano (mind 13 és 17 év közötti fiatalok) elkötött egy 7 méteres vitorláshajót. Tervük azt volt, hogy Fidzsire vagy Új-Zélandra hajóznak, mindkét uticél több száz kilométerre volt kiindulópontjuktól.

Utazásuk első napjának éjszakáján azonban kitört egy vihar, az erős szél és a vad hullámok elszakították a horgonykötelet, és a hajó több tíz kilométernyire sodródott a parttól. A srácok további nyolc teljes napon át hánykódtak a nyílt vízen. Élelmük és vizük nem volt, egy kis esővizet sikerült csupán összegyűjteniük a kókuszhéjakban, amit magukkal vittek.

Amikor a fiúk végre szárazföldet láttak, a 16 éves Mano vállalkozott arra, hogy utánajár, ki lehet-e úszni a hajótól a partig. Az egyezség úgy szólt, ha sikerrel jár, a többiek is követik őt, ha nem, akkor odavész, de a barátai még reménykedhetnek valamiféle csodában.

Miután Mano szilárd talajra lépett, kiabálással jelzett társainak akik követték őt és mind a sziget felé kezdtek úszni. Partot érés után a rettenetesen éhes és szomjas fiúk foglyul ejtettek néhány parti madarat, megitták azok vérét, megették azok tojásait és húsát, majd a kimerültségtől összeroskadtak, és másnap reggelig öntudatlanul feküdtek.

A fiatal hajótöröttek hamar rájöttek, hogy a sziget – Neve: Ata, a Tonga szigetektől 160 kilométerre-, amelyen tartózkodnak lakatlan. Ki kellett fundálniuk, hogyan maradjanak életben, amíg valaki rájuk nem talál. Csapatokat alakítottak ki: élelmiszer után kutattak és őrködtek felváltva. Fordítottak némi időt a szórakozásra is, Kolo a hajóroncs darabjaiból, egy fél kókuszhéjból, és a szintén az elsüllyedt hajóról származó fémhuzalokból összebarkácsolt egy kis gitárszerűséget.

Az első hónapok Atán embertelenek voltak.

A fiúk mindent megtettek a túlélésért: fatörzseket vájtak ki, hogy esővizet gyűjtsenek bennük, így kívánták biztosítani a megfelelő mennyiségű ivóvizet, szerencsétlenségükre nyár lévén ritkán esett. Halon, kókuszon, madarak húsán és tojásain éltek, a sziget belseje felé merészkedve banánt is találtak, nem sokkal később pedig rábukkantak a száz éve elhagyott Kolomaile település romjaira.
Az elhagyatott városban sok hasznos eszközt gyűjtöttek és száz éve hátrahagyott csirkék elvadult utódaira leltek.

Napjaikat rengeteg rosszullét, sérülés jellemezte és bár olykor-olykor összezörrentek, mindig segítették egymást.

1966. szeptember 11-én Stephen egy hajót vélt látni a tengeren és kiabálni, integetni kezdett…miután úgy vették észre a hajó nem észleli őket, mindannyian a vízbe ugrottak és úszni kezdtek.


A hosszú hajú, koszos, meztelen kamaszok fura vadembereknek tűntek, így először alig kívánták felengedni őket a hajóra. Ám amikor Peter Warner kapitány megértette, hogy ők azok a tongai fiatalok, akiket több mint egy éve eltűntként keresnek -és azóta már üres koporsós temetésen el is búcsúzattak- , azonnal a segítségükre sietett.

A megmenekült fiúkat óriási ünnepléssel fogadták otthon, Peter Warner kapitány pedig Tonga nemzeti hősévé vált.

Peter Warner és Mano Totau ma is él, és azóta is jó barátságot ápol.


Reméljük cikkünk elnyerte tetszésed és megosztod azt ismerőseiddel!

betöltés...