Mi az üzemanyag árak növekedésén aggódunk, míg a japánok levegővel működő buszokat találnak fel

A japánok jóval előrébb tartanak a fejlődésben, mint Európa bármely országa. Egyenesen lenyűgöző legújabb technológiájuk. Jelenleg olyan autóbuszokat gyártanak, amelyek levegővel mennek, valamint vizet bocsájtanak ki.

Egy Golovnin nevű blogger véleményét is megosztotta minderről közösségi oldalán. Azt írta, hogy életében először látott olyan buszokat, amelyeknek üzemanyaga a hidrogén, amit a levegő oxigénjéből nyernek. A japánokat semmi nem választhatja majd el attól, hogy végleg búcsút intsenek a benzinnel működő járműveknek, ha a most feltalált módszer valóban beválik majd.

A levegővel működő busz mechanikája a következő:

Az úgynevezett hidrogénmotor, oxigént és hidrogént egyesít, ebből pedig víz keletkezik. Ez is jár némi hőleadással, tehát hőt és vízgőzt is bocsájt a légkörbe. A folyamat energiája pedig megmozgatja a villanymotort, ebből pedig áram termelődik.

A blogger szerint a rendszer környezetbarát és rengeteg módon gátolja a légszennyezést. Van azonban egy szépséghibája. Rendkívül drága az előállítása ezeknek a járműveknek, valamint nagyon kevés helyen van ehhez megfelelően kiépített infrastruktúra a hidrogén visszatöltésére.

A japán kormány célja, hogy az ilyen meghajtású autók ára hat éven belül körülbelül húszezer dollárnál – körülbelül hat millió forintnál – megálljon.

Folyamatban van a hálózat bővítése és több hidrogéntöltő állomás építése is. Egyelőre azonban csak az önkormányzatok vásárolnak ilyen járműveket ezzel is példát mutatva a lakosságnak, hogy motiválják az embereket a környezettudatos életmódra.

Úgy tűnik, hogy mindez sikeres, ugyanis a Toyota modell kereslete folyamatosan növekszik. Napjainkban már számos hibrid (elektromos és benzines működésű) autót gyártanak és ezek is rendkívül kelendőek.

Bolygónknak már óriási lépés lenne, ha mindannyian egy apró lépést tennénk a környezetbarát életmód felé.

betöltés...