20 furcsa dolog, amit emberek találtak a házukban

Az emberek úgy gondolják, hogy jobban ismerik az otthonaikat, mint bárki más, de ez nem minden esetben igaz, ugyanis olyan érdekességekre lehet bukkanni egy felújítás során, mint egy padlószőnyeg alatt lévő Monopoly pálya vagy egy fali aljzat mögé rejtett mini széf. Persze ez csak néhány példa a sok közül, de ha titeket is érdekel, hogy az emberek miket találtak saját otthonaikban, akkor tartsatok velünk és ámuljatok.

1, Felszedtük a padlószőnyeget és találtunk alatta egy hatalmas Monopoly mezőt.

2, Nemrég tudtam meg, hogy a házunk sírkövekből épült el. Ez elég ijesztő számomra.

3, A barátom most vett egy lakást és a WC-ben ezt találtam. Az előző lakók zsenik lehettek.

4, A házamban indokolatlanul sok ajtó van egymás mellett. Mintha egy elvarázsolt kastély tükörtermébe csöppentünk volna.

5, A ház renoválása során az egyik fali aljzat mögött találtunk egy széfet.

6, Nemrég vettem egy házat és úgy döntöttem felújítom. Az egyik eldugott részében találtam egy régi szamurájkardot.

7, Vettem egy házat és a tetőn egy békaszoborvolt kikötve. Fogalma sincs mit csinálhattak vele.

8, A nemrég vásárolt házam padlásán egy 1902. október 2-án megjelent újságdarabot találtam.

9, A házam takarítása során találtam egy kis szappant, mely olyan országból származik, mely már nem létezik.

10, A nap úgy süt a házamra, hogy az ablakon lévő házszám tökéletesen kirajzolódik a lépcsőn.

11, A nemrég vásárolt házam tetőterében van egy titkos hálószoba a könyvespolc mögött.

12, A férjemmel olyan házat vettünk, amiben beépített kenyérpirító van.

13, Valaki a plafonba épített egy SIM kártya tartót… A kérdés már csak az, hogy miért?!

14, Ezt a rajzot három réteg tapéta alatt találtam meg egy régi parasztházban.

15, Ez a ház az 1930-as években épült és az átépítés során egy random láncot találtunk a falban.

16, A nagynéném házában találtunk egy rejtett szobát.

17, Ennek a háznak a korábbi tulajdonosai egy komplett házat csináltattak a lépcső alatt a gyerekeknek.

18, Ez az ablak úgy választja el az udvaromat, mintha négy különböző évszak lenne odakint.

19, Elköltöztem egy házba, melynek a szellőzőrendszerébe kb. 35 ezer forintnak megfelelő dollárt találtam.

20, A szüleim WC-jében van egy ablak és minden egyes nap így világítja meg a WC-t.

Ti találtatok már valaha valami érdekeset költözés, renoválás, takarítás során?

betöltés...