21 dolog, ami bizonyítja, hogy Szingapúr rendkívül különleges ország

Szingapúr egy független ország, törpe városállam, ami Ázsia délkeleti részén helyezkedik el. A főszigetet a Johori-szoros választja el Malajziától. A szoros 900-1500 méter széles. Az apró állam neve a szanszkrit , simha vagyis oroszlán és a pura, vagyis város szavakból jött létre.

A függetlenséget 1965-ben kiáltották ki, előtte az ország brit gyarmat volt. Azóta pedig Szingapúr rohamos fejlődést mutat. Az ország államformája parlamentáris köztársaság. Az állam férfi állampolgárainak kötelező a kétéves sorkatonai szolgálat. Szingapúr történelmében még nem vívott háborút egyetlen országgal sem, ennek ellenére százezres nagyságrendű hadsereggel rendelkezik, katonai szolgálatra pedig 350 ezren hívhatók be.

Szingapúr az ázsiai kontinens legbiztonságosabb és legélhetőbb városa, emellett pedig a legkevésbé korrupt is. Számos érdekesség és tiltás található, illetve van érvényben, ami mindannyiunk számára meglepő lehet. De, éppen ezek az izgalmas ötletek, szabályok és tilalmak teszik különlegessé Szingapúrt.

A Changi repülőtéren az utasok ingyen mozizhatnak, amíg a járatukra várnak.

Az egyik bevásárlóközpontban egy négy emeletes játszótér várja a gyerekeket.

A szállodákban és éttermekben ilyen lezárható szekrények vannak, amikben ingyen tölthetjük a telefonunkat, amíg várakozunk vagy ebédelünk.

Láttál már ilyen fagylalt szendvicset? – Finom és praktikus, hisz a kezed is tiszta marad.

A szupermarketekben az ilyen kis állomásokon bármikor segítséget kérhetsz, ha szükséged van rá.

Ebben a buszmegállóban várakozás közben megtudhatod, mit kell tenni, ha valaki rosszul lesz.

Az üres éttermi tálcákat nem az emberek teszik a helyükre, hanem robotok szedik össze.

A hotelszobákban ingyen telefont adnak, méghozzá korlátlan internethasználattal.

Nem, ez nem egy edzőterem, hanem telefontöltő. Csak tekerned kell és már töltődik is a telefonod.

Ez itt egy esernyő megosztó állvány, ha elfelejtettél volna esernyőt vinni magaddal.

Idézeteket mutató pénzautomaták.

Ha ingyen szeretnél utazni a metrón, akkor nincs más dolgod, mint húsz guggolást csinálni.

A boltokban digitálisan jelzik a termékek árát.

USB-csatlakozó a tömegközlekedési eszközökön.

A nyilvános mosdókban a gyerekekről sem feledkeztek meg.

A padlótisztítás minden bevásárlóközpontban folyamatos, a munkát pedig automatikus robotok végzik el.

Hiába a csúcsforgalom, a szingapúri emberek akkor is türelmesen várakoznak a metróra.

Ha késve érkeznél a repülőtérre, ezzel a csúszdával nyerhetsz egy kis időt.

Egyedi tilalmak – A nyilvános éneklést három hónap börtönnel büntetik, valaki más Wi-Fi-jéhez csatlakozásért tízezer dollár vagy három év börtön jár, a galambok etetéséért ötszáz dollárt, a vécé le nem húzásáért százötven dollárt, a saját házunkban meztelenül járkálásért pedig ezer dollárt kell megfizetni.

Az idős emberek azonosítókártyával rendelkeznek, ami azt a célt szolgálja, hogy a gyalogos átkelőhelyeknél meghosszabbítja a zöld jelzés időtartamát.

Szingapúrban nemcsak üdítő vagy csoki kapható az automatákból, hanem friss lazac is. A termék ugyan nagyon drága, de a minőségére nem lehet panasz.

betöltés...