Állatrendőrségért kampányolnak az állatvédők Magyarországon

A világban sajnos mindennap hallani lehet az állatok sanyarú sorsáról, kirekesztettségéről és tragédiáiról. Magyarországon sincs ez másként, sajnos nálunk sem javul a helyzet, sőt.

Amikor az ország egyes részein bevezették az ebadót, számtalan kutyát dobtak ki tulajdonosaik, mert nem voltak hajlandó fizetni értük. Természetesen van ebben némi igazuk, persze nem utcára tevésben, hiszen mi, állattulajdonosok fizetjük kedvencünk étkezéseit, oltásait és adott esetben orvosi ellátását is. Így jogosan kérdezhettük, mi köze ehhez az önkormányzatoknak?

Én egy kis faluban élek, ahol szintén fizetnünk kell az ebadót, de ennek ellenére soha nem tenném ki kutyámat, hiszen úgy gondolom, évente háromezer forint nem sok azért a szeretetért és hűségért, amit tőle kapok.

Viszont, nem ez az egyetlen ok, amiért az emberek megválnak egy érző lénytől, aki tőlük függ és aki tiszta szívből szereti őket. De ezek az állatok nem tehetnek semmiről, mégis ők húzzák a rövidebbet. Nem is beszélve az emberi kegyetlenségről, amit sajnos nem is kevesen képesek elkövetni ellenük.

A közösségi oldalakon nap, mint nap találkozhatunk megosztásokkal, amik ebben a témában kerülnek fel, de ez nem változtat semmin, illetve nem is tartja vissza az embereket rettenetes cselekedeteiktől.

Éppen ezért lenne szükség Magyarországon egy olyan hatósági szervre, aminek hatásköre ugyan megegyezik a rendőrökével, de nem az emberekre, hanem az állatokra koncentrál és korlátozódik. Ez segítené az állatvédők munkáját és kordában tartaná az állatvédelmet is.

Sajnos egy-egy bejelentés után is előfordul, hogy az állatvédők már későn érkeznek, mert rengeteg dolguk van. Ezért lenne szükség az állatrendőrségre.

Azok a rendőrök, akik felesküdnének az állatok védelmére, csakis ezt a munkát végeznék, feladatuk ebben a tevékenységben merülne ki. A lényeg, hogy óvják és védelmezzék az állatokat.

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy sokan egyetértünk a felvetéssel, hiszen mai világunkban már az állatok is hatalmas veszélynek vannak kitéve. Az ötletadó neve ugyan ismeretlen számunkra, de úgy véljük, számtalan követője és támogatója lenne az ügyben.

Te mit gondolsz erről?

betöltés...