Azok, akik sírnak a filmeken, érzelmileg erősebbek egy tanulmány szerint

Az olyan filmek, mint a Hacsi, a leghűségesebb barát vagy a Szerelmünk lapjai sokak számára nézhetetlenek egy doboz papír zsebkendő nélkül. Egyesek szerint azonban sírni egy filmen csupán a gyengeség jele. Ennél nagyobbat viszont nem is tévedhetnének. A témában készült tanulmány szerint ugyanis azok, akik sírnak a filmeken, sokkal empatikusabbak, jobban tudják kezelni az érzelmeiket, és erősebbek, amikor a mindennapos kihívásokkal kell szembenézniük. Most megtudhatod, mi áll emögött.

1. Tudják, hogy kitalált történetről van szó, de nem tudják magukban tartani az érzéseiket

Akik egy film közben sírva fakadnak, tisztában vannak vele, hogy nem valós dolgot látnak, és a történet csak kitalált, ettől függetlenül nem tudják magukban tartani az érzéseiket, és sírva fakadnak rajta.

2. Csak az oxitocin hibáztatható érte

Az oxitocin neurotranszmitterként működik, ez felelős az érzelmeinkért, amiket a film közben élünk át. Összekapcsoljuk a történetet egy érzéssel, később pedig egy pozitív cselekedettel. Vagyis ez a hormon empatikusabbá tesz minket, és sokkal fogékonyabbá tesz a világ történéseire, amellett, hogy boldogabbnak érezzük tőle magunkat.

3. Ezek az emberek nem félnek kifejezni az érzéseiket

Akik nem jönnek zavarba attól, hogy sírnak egy filmen, azok mentálisan erősebbek, mint azok, akik elrejtik a könnyeiket. Kellően bátrak ahhoz, hogy kifejezzék, amit éreznek, nem félnek attól, hogy elítélik vagy kritizálják őket. A tudósok szerint ez szintén az oxitocin hatása, ami empatikusabbá tesz minket a környezetünkben élők felé.

4. A könnyek ereje

Kimutatták azt is, hogy akik sírnak a filmeken, ismerik a könnyek gyógyító erejét. A sírás kapcsolatot teremt az emberek között, megtanuljuk, hogy vannak dolgok, melyeknek a következményei negatívan vagy pozitívan befolyásolják a környezetünket és hogy ezekre érzékenyek vagyunk.

5. Nem menekülnek az érzéseik elől

Azokról, akik film közben sírnak, feltételezik, hogy számukra fontos, hogy bizonyos szemszögből vizsgálják meg a történéseket, és ez magával hozza, hogy néha sírniuk kell. Így érzelmi stabilitás szempontjából jóval erősebbek, mint azok, akik palástolják az érzéseiket.

6. Nem foglalkoznak a nemi szerepekkel és elvárásokkal

Mindenki hallotta már, hogy a nagyfiúk nem sírnak. A legtöbb fiút kiskorától arra tanítják, hogy ha nyilvánosan sír, akkor gyengének fog tűnni mások szemében. Ez azonban butaság. A sírás egy emberi reakció, ami mindkét nemhez szorosan kapcsolódik. Akik ezzel tisztában vannak, azok nem félnek sírni mások előtt, nem tartanak attól, hogy kevésbé fogják férfinak látni őket emiatt.

7. A maga teljességében élik meg az életet

Az oxitocin a mások felé irányuló bizalommal is összefüggésben van. Akik jobban bíznak másokban, azoknak magasabb a szervezetünkben ennek a neurotranszmitternek mennyisége, és gyakrabban alakítanak ki mély érzésű kapcsolatokat. Felismerik, mennyire fontos megbecsülni a körülöttük lévőket. Sokkal teljesebb életet élnek, mint azok, akiknek bizalmi problémáik vannak, és emiatt csak szorongással telve tudnak kapcsolatot kialakítani másokkal.

betöltés...