Egy kutatás szerint a szülők nem alszanak eleget a gyerek születése utáni első 6 évben

A felnőtteknek nem kevesebb, mint 7-9 óra alvásra van szükségük. De van egy kis probléma, mégpedig az, hogy ezt szinte lehetetlen kivitelezni. Az újszülötteket egyáltalán nem érdekli szüleik alvásigénye, éjjel-nappal készenlétben tartják az anyákat és apákat. De úgy tűnik, az állandóan álmos szülők jelensége az újszülött kornál jóval tovább tart.

A túl kevés alvás nagyon kimerítő a szervezet számára mind mentálisan, mind fizikailag. Márpedig a legtöbb szülő a gyermek megszületése után hamar elfelejti, milyen édes is tud lenni az alvás. Abban reménykednek, hogy ez úgysem tart sokáig, és a helyzet javulni fog, amint a gyermekük picit nagyobb lesz. De mit szólsz, ha azt mondjuk, hogy az alváshiányod a gyerek 6 éves koráig fog tartani?

Kutatók 4659 szülő alvási szokásait vizsgálták 2008 és 2015 között. A szülők egy skálán 0-tól 10-ig pontozták az alvásukat, és folyamatosan beszámoltak az alvás időtartamáról is.

Az eredmények szerint a gyermek születése utáni első 3 hónapban az anyák átlagosan 1 órával aludtak kevesebbet, mint korábban. Nem okoz nagy meglepetést, hogy az apák alvási szokásait a gyerek születése nem nagyon érintette, de még az ő alvási időtartamuk is csökkent átlagosan 15 perccel. 6 évvel a születés után az anyák 20 perccel aludtak kevesebbet, és az apák sem kapták vissza azt a 15 percet. Az apák és az anyák is arról számoltak be, hogy romlott az alvásuk minősége.

Dr. Sakari Lemola, a tanulmány szerzője elmondta, nem számítottak arra, hogy a gyerek születése még 6 év múlva is befolyásolja a szülők alvását. De minden életkornak megvannak a maga sajátosságai. Egy idő után a gyerekek abbahagyják az éjszakai sírást, de aztán rémálmaik lesznek, megbetegszenek vagy egyszerűen csak korábban ébrednek, mint a szüleik.

Egy érdekes dolgot is megfigyeltek a vizsgálat során: a szülők nem alszanak kevesebbet akkor, ha több gyereket is vállalnak. Azoknak az anyáknak az alvása, akiknek a vizsgálat évei során második gyermekük is született, visszaállt az új terhességük előtti szintre. Ennek oka, hogy az alvás minősége és mennyisége már eleve rosszabb volt az első gyermek miatt.

Ezek az információk pedig nagyon fontosak, hiszen az alváshiány sok komoly problémát okozhat. Például rontja a koncentrációt, így növeli az autóbaleset esélyét, hajlamosít az elhízásra, és több betegség kiindulópontja is lehet. De természetesen ez nem jelenti azt, hogy inkább ne vállalj gyereket! Vannak megfelelő módszerek arra, hogy elkerüld a negatív következményeket.

A legfontosabb, hogy változtass az életmódodon. Próbáld meg kezelni a stresszt, akár a rokonok, barátok segítségével, de kérhetsz profi segítséget is. Ha újdonsült szülő vagy, csökkentsd a koffeinbevitelt, kevesebbet légy a telefonod és a TV közelében, próbáld meg napi rutinhoz tartani magad. Ezekkel könnyebben kerülheted el a váratlan nehézségeket és az egészségügyi problémákat.

betöltés...