15 ország furcsa szokásai, melyeken megdöbben a világ

Legalább egyszer az életben mindannyiunkat ért már kultúrsokk. Egyiptomban például láthatod, ahogy a menyasszonyt megcsipkedik a barátai, így kívánva neki sok szerencsét. De minden tradíció taníthat valami értékeset az adott országról és annak kultúrájáról.
Most különböző országok furcsa, de még ma is élő szokásait ismerheted meg.

1. India – Nincs wc-papír

Sok utazót meglep, mikor Indiában azzal szembesül, hogy nincs wc-papír a mellékhelyiségekben. A wc mellett viszont van egy kis vízzel teli vödör, amit mosakodásra használnak. A wc-papír használata azért rossz ötlet, mert könnyen elzárja a csöveket, és további szennyeződést okoz.

2. Indonézia – Házasság után nincs wc-használat

Az indonéz Tidong közösségben a házaspárok az esküvőt követő 3 napban nem mehetnek ki a fürdőszobába. Ha mégis megteszik, azzal bajt hoznak a házasságukra. A friss házasokat a családtagok ellenőrzik, akik arról is gondoskodnak, hogy az ifjú pár ne törje meg ezt a szokást, ezért kevés ételt és italt visznek nekik.

3. Maszájok – Köpködéssel üdvözlik egymást

A legtöbb kultúrában a köpködés kifejezetten udvariatlanságnak számít, de a kenyai maszáj törzsnél ez egymás üdvözlésének a szokásos módja. Mielőtt kezet fognak egymással, beleköpnek a tenyerükbe, és ugyanezt teszik, mikor egy újszülöttnek vagy egy menyasszonynak jó szerencsét kívánnak.

4. Mexikó – Ne ajándékozz sárga rózsát!

A rózsa a világon mindenhol kedves ajándék, de a színek tekintetében egyes országokban szigorúak a szokások. Mexikóban jobb a vörös rózsához ragaszkodni, de semmiképp se válassz sárgát, mert az itt a halált jelképezi.

5. Németország – Porcelántörés esküvő előtt

Németországban az esküvők előtt néhány héttel történik meg a porcelántörés. A házasulandó pár vendégei porcelánokat hoznak, amiket aztán összetörnek a pár háza előtt. Ezután a menyasszonynak és a vőlegénynek kell összetakarítani a darabokat, mivel úgy hiszik, ez jó szerencsét hoz, és erősíti a párt a csapatmunkában a jövőre nézve.

6. Dánia – Fahéjjal szórják meg az egyedülállókat

A 16. századi Dániában született ez a tradíció, ami még ma is létezik. Ha valaki a születésnapján egyedülálló, a barátai fahéjjal szórják meg. A hagyomány a dán fűszerkereskedőkre emlékezik, akiknek gyakran nem volt idejük házasságot kötni a kontinens körüli utazásaik miatt.

7. Venezuela – Érkezz késve!

Mindegy, hogy valamilyen eseményre, találkozóra vagy buliba vagy hivatalos, szokványos, hogy az emberek késve érkeznek. Venezuelában az üzleti ügyeket is szeretik nyugodt tempóban intézni, a nagy társasági eseményekre késve érkezni pedig látványos belépőt jelent.

8. Magyarország – Sörrel nem koccinthatsz!

A külföldiek számára meglepő lehet, hogy Magyarországon az emberek sörrel nem koccintanak. Ez a történelmi hagyomány 1848-ra nyúlik vissza, amikor az osztrákok leverték a magyar forradalmat és ezt koccintással ünnepelték. Emiatt a magyarok már 150 éve nem koccintanak sörrel.

9. Brazília – Csípjenek meg a 24 órás hangyák!

A brazil Sateré-Mawé törzsnél él az a hagyomány, hogy ha egy fiú elér egy bizonyos kort, hagyományos táncot kell lejtenie, miközben 24 órás hangyákkal teli kesztyűket visel. Ez a beavatási szertartás eléggé kellemetlen, mivel a világ valamennyi rovarja közül a 24 órás hangyának talán a legfájdalmasabb a csípése.

10. Vanuatu – Kötélugrás a jó termésért

Vanuatu egyik szigetén, a Pünkösd-szigeten van egy rituálé, amit a jó termés érdekében végeznek. Olyan magas, fából készült toronyról ugranak le, amit csak indák tartanak össze. Azt tartják, hogy a sikeres megérkezés javítja a fizikai állóképességet, és jó szerencsét hoz a jamgyökér termésében.

11. Franciaország – Viselj vicces kalapokat, ha szingli vagy!

Franciaországban november 25-én tartják Szent Katalinnak, az ifjú hajadonok védőszentjének ünnepét. Ezen a napon a 25. évüket betöltött nők zöld és sárga kalapot viselnek, ami a bölcsességet és a hitet jelképezi. Egyesek ezzel a kalappal fejezik ki reményüket a házasodásra, míg mások büszkén ünneplik vele, hogy egyedülállók.

12. Dél-Afrika – Dobd ki az ablakon a bútoraidat!

Az új évet sok országban tűzijátékkal ünneplik, míg Dél-Afrikában az apartheid óta egészen más hagyomány van életben. Az emberek azzal üdvözlik az új évet, hogy az ablakon át kidobálják az utcára a bútoraikat. A szokás rendőri felügyeletet igényel, nehogy valaki megsérüljön.

13. Finnország – Üzleti találkozók a szaunában

A szaunázás fontos részét képezi a finnek kultúrájának. Régen a szülések is itt történtek, de ma is fontos üzleti és politikai találkozók helyszíne. Az üzleti életben elterjedt szokás, hogy a kollégák vagy üzletfelek együtt mennek szaunába, és ott, jóval nyugodtabb környezetben beszélik át a dolgokat.

14. Kína – Sírj az esküvőd előtt!

Sok kultúrában az esküvő egy nevetéssel teli, örömteli alkalom, de Kínában a menyasszony az esküvő előtti egy hónapot sírással tölti. Néhány nap után csatlakozik hozzá a édesanyja és más családtagok is, hogy így mutassák ki a házasság miatt érzett örömüket.

15. Közép-Kelet – Ne használd a bal kezedet!

Sok közép-keleti országban tiszteletlenségnek és udvariatlanságnak számít, ha bal kézzel üdvözölsz valakit vagy bal kézzel eszel. Mivel a bal kezet a fürdőszoba használata utáni tisztálkodásra használják, szennyezett kéznek tartják, ezért sosem használják az asztalnál vagy barátok üdvözlésénél.

betöltés...