Ha lánytestvéred van, az a mentális egészségednek is jót tesz a tudomány szerint

Mindenképpen jó, ha van testvéred, főleg, ha lány! Persze van, hogy néha megőrülsz tőle, például, amikor kérdés nélkül veszi fel a ruháidat vagy órákon át énekel a fürdőszobában. Ugyanakkor, ő a legfőbb támaszod, egy barát, egy játszótárs, a cinkos a csínyekben. A végtelenségig lehetne sorolni, hogy milyen szerepeket tölt be egy személyben egy lánytestvér. De egy valami van, amit biztosan kihagynál a listáról: a lánytestvérek és a mentális egészség közti összefüggést.
Ha még nem nyúltál a telefonért, hogy felhívd a testvéredet, és elmond neki, hogy mennyire szereted, néhány perc múlva biztosan meg fogod tenni!

Tudjuk, hogy a család óriási hatással van személyiségünk fejlődésére. De a lánytestvérünk még ennél is különlegesebb hatást gyakorol ránk. Egy kutatásban 395 családot vizsgáltak, melyekben legalább 2 vagy több gyerek volt. Az eredmények szerint a lánytestvérek kétszer annyira járulnak hozzá a jó cselekedetekhez, mint a szülők. Segítségre és kedvességre ösztönöznek másokkal szemben. Egy testvér azt is elősegíti, hogy érzékenyebbek legyünk mások iránt, megtanuljunk osztozni és megvédeni a nálunk gyengébbeket.

A kutatás szerint függetlenül a köztük lévő korkülönbségtől egy lánytestvér képes megszüntetni a magány, a bűntudat és a szeretethiány érzését. Néha könnyebb egy gyereknek a testvérével megosztani egy titkot, mint a szüleivel. Egy lánytestvér kitűnő barát, akinek a legféltettebb titkot is el lehet mondani. Általa elkerülheted a depressziót, és csökkentheted a stresszt is. Még a lánytestvérek közötti harcnak is van pozitív hatása, hiszen megtanít kontrollálni az érzelmeket, és rendezni a konfliktusokat.

Egy lánytestvér mellett önállóbbá és optimistábbá válhatunk, könnyebben kifejlesztjük azt a képességünket, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel. Azokban a családokban, melyekben sok lánytestvér van, még egymás ambícióira is hatást gyakorolnak. Általában sikeresebbek lesznek a karrierjükben, mivel erősebb bennük a céltudatosság, és pontosan tudják, hogy mit szeretnének elérni.

A lánytestvérek segítenek a fiútestvéreknek a nőkkel való kommunikáció elsajátításában is. Ezeknek a fiúknak általában könnyebb megtalálni a közös hangot a nőkkel. A lánytestvérük megtanítja nekik, hogyan viselkedjenek velük, és hogyan érthetik meg jobban az ellenkező nemet. Tanácsokkal is ellátják őket, hogy könnyebben boldoguljanak a párkapcsolataikban.

Egy lánytestvérrel különleges a kötelék, és ezt nagyon fontos megőrizni. Nemcsak tovább élhetsz, de az élet sokkal jobb is, ha egy lánytestvér van melletted, akitől szeretetet és törődést kapsz, aki mindig támogat, ha szükséged van rá. A lánytestvérek közti kapcsolat erősítéséért a szülők is sokat tehetnek.

betöltés...