10 nagyszerű nő, aki megváltoztatja a világot

Sok nő van a világon, akik elismerést érdemelnek a csodálatos munkájukért. Ezek a nők alakítják a világ jövőjét, megváltoztatják a társadalmi véleményeket és sztereotípiákat. Például manapság az üzletasszonyok már a vállalkozói szférában tevékenykedő emberek több mint egyharmadát teszik ki, és ez a szám minden nap egyre csak nő.

10 csodálatos nőt találtunk, akik megváltoztatják a világot, és bizonyítják, hogy a nők ereje hatalmas.

Sabrina Paterski: Az „új Einstein”

Sabrina Pasterski egy csodálatos, 25 éves amerikai (chicagói) elméleti fizikus, aki elérte, hogy a világ róla beszéljen. A Forbes már az „Új Albert Einsteinnek” hívja. George Takei fizikus dicsérte, a rapper Chris Brown támogatta, Jeff Bezos pedig még munkát is ígért neki.

Amikor ránézel erre a lányra, el sem hiszed, hogy léteznek olyan emberek, mint ő. Nem csak gyönyörű és okos, hanem zseni is. 12 és 14 éves korában építette meg a saját egymotoros repülőgépét, a Zenith Zodiac-ot, amely körülbelül 36 000 dollárba került. 16 éves korában tesztpilótaként repülhetett.

Malala Yousafzai: Harcol a nők és a gyermekek oktatásáért

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kailash and Malala at rehearsal for tomorrow’s #NobelPeacePrize ceremony in Oslo, Norway. You can join the live coverage tomorrow at www.malala.org. Tag friends to invite them to join as well.

Malala Fund (@malalafund) által megosztott bejegyzés,

Malala Yousafzai egy 21 éves pakisztáni lány, aki sokat tett a világ jobbá tétele érdekében. A pakisztáni volt miniszterelnök, Shahid Khaqan Abbasi már ilyen fiatalon az ország „legkiemelkedőbb állampolgárának” nevezte. Hát nem hihetetlen? Alapítványával együtt harcol az emberi jogokért és a nők oktatásáért. Az összes eredményét leírni sem lehet ebben a rövid cikkben.

Fiatal kora ellenére sokat tett és a legfiatalabb Nobel-díjas lett. Már két könyvet is írt és az alapítványa „lerombolja azokat a korlátokat, amelyek megakadályozzák, hogy a világon több mint 130 millió lány iskolába járhasson”.

Jane Goodall: “A nő, aki új jelentést adott az ember szónak.”

Ha Jane Goodallt a modern világ egyik legnagyszerűbb nőjének nevezed, akkor valószínűleg igazad van. Nem marad távol a környezeti kérdésektől, és törődik az állatok és emberek jövőjével. Egyike azoknak az embereknek, akik az állatok jogaiért küzdenek, és megpróbálják világunkat jobb és kedvesebb hellyé tenni. Goodall lényegében „újradefiniálta az embert” forradalmasította a főemlősök tanulmányozását, és új megközelítést talált az állatok viselkedésére. Nem csak mi vagyunk ezen a bolygón!

Az egyik interjújában azt mondja: „Úgy tűnik, hogy a munkám egyre inkább reményt ad az embereknek, így ahelyett, hogy semmit sem csinálnának és depresszióba süllyednének, inkább cselekszenek. Teljesen világos, hogy ha nem tudunk egy olyan kritikus ember tömeget mozgósítani, akik megpróbálnak egy jobb világot létrehozni unokáink számára, akkor jobb, ha nem születik több gyermek.”

Melinda Gates: “Egy hangos nő a definíció szerint egy erős nő.”

A Forbes a jótékonykodás terén a legjelentősebb nőnek nevezte Melinda Gatest. Nagylelkű, kedves, gyönyörű. Mindegyik tulajdonság jól leírja Melinda Gates-t. El tudod képzelni, hogy 40 milliárd dollár van a magán jótékonysági alapítványában? Ez a nő nem csak emberbarát, jótékonykodó és üzletasszony, de szenvedélyes védelmezője a nőknek és a lányoknak.

2016-ban bejelentette új küldetését, melynek célja, hogy dolgozzon a nők technológiában való hiányán: „Számomra a technológiai ipar jelenleg a legjobb munkahely. Ha ismét dolgoznék, a biológia tudományban vagy technológiában, vagy a kettő kombinációjában dolgoznék. Minden cégnek szüksége van technológiára, és ennek ellenére mégis kevesebb nő diplomázik ebben a szakmában. Ez nem jó a társadalom számára. Változtatnunk kell rajta.”

Aun Szan Szu Kji: “Az a nő, aki legyőzte a tábornokokat.”

Aun Szan Szu Kji sokunk számára inspirációt jelent. Soha nem adta fel az erőszak és az emberiség elleni küzdelmet minden felmerülő nehézség ellenére sem! Az ilyen nők uralhatnák a világot. Szókimondó véleménye miatt az 1989-től 2010-ig tartó 21 év majdnem 15 évében házi őrizetben volt.

De még a letartóztatása idején 1990-ben Szaharov-díjat kapott a gondolkodás szabadságáért és 1991-ben Nobel-békedíjat! Aun Szan Szu Kji fizikailag csak 2012-ben kaphatta meg a díjat, amikor Európába utazott. Határozottan megváltoztatta sok ember gondolkodását, és nagy hatással volt országa történelmére. Csodálatos erővel állt ki a saját véleményéért és más emberekért.

Ellen Ochoa: Az űrhajós és a hős

Ellen Ochoa amerikai mérnök és volt űrhajós, és természetesen sok ember számára hős! 4 űrrepülésen vett részt, és ő lett az első spanyol nő, aki az űrbe repült. Azta! Milyen nagy bálvány a gyermekek számára.

Ochoa óriási hozzájárulást nyújtott társadalmunknak és optikai rendszereket hozott létre az információfeldolgozás elvégzéséhez. Ez megnyitotta az ajtót a robotok termelésben való felhasználására. Briliáns elméje miatt Ochoa sok díjat kapott, többek között a NASA rendkívüli kitüntetését 1997-ben.

Linda J. Wachner: Kreatív zseni az üzleti életben

Embed from Getty Images

Linda J. Wachner nemcsak nagyszerű nő, hanem gondolkodásmódosító is. Lerombolta az üzleti életben a nőkről alkotott társadalmi véleményt. Wachner példakép azoknak a fiatal lányoknak, akik sikereses nők akarnak lenni az üzleti életben. De a magaslatok csak akkor jöttek számára, amikor 11 éves korában úgy döntött, hogy mindig erős marad, miután egy évet gipszben töltött. Arról álmodott,hogy újra járni fog, és szó szerint semmi sem állította meg őt!

1992-ben Wachner-t Amerikában a legsikeresebb nőnek, 1993-ban pedig az egyik legkeményebb főnöknek nevezték. Sokat lehetne beszélni az alkalmazottaival és az üzleti vállalkozásával kapcsolatos megközelítéséről, de senkinek sincs kétsége afelől, hogy született vezető.

Steph Gabriel: „A műanyag nem fantasztikus.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The craziest week of my life happened last week. I was invited to Richard Brandsons entrepreneurial program at his home on Necker Island (There is no application for this, if they find you, they want you) What’s even crazier is that a few weeks before this, I made a decision to think bigger, bolder, braver. So I said to my bestie last month that “I want to meet Richard brandson and I want Leonardo Di Caprio to invest in OceanZen”. She laughed awkwardly and said you go girl, not expecting that a few weeks later I would call her almost in tears with the news. (Leo is yet to make contact haha). If you have a dream, FOLLOW IT. Think BIG, dream WILD and take a chance, that my friend’s is my advice to you! @OCEANZEN_BIKINI

Steph Gabriel (@stephyygabriel) által megosztott bejegyzés,

Ez a lány gyönyörű aktivista, vállalkozó és tengertudós. De a legfontosabb, hogy igazán törődik a környezettel. 2014-ben Steph alapított egy olyan társaságot, amely óceánba dobott műanyagpalackokból és elhagyott halászhálókból készült fürdőruhákat árusít. Ez egy nagyszerű ötlet.

Az üzlet környezetvédelmi szempontból való megközelítésével ösztönzi az embereket arra, hogy gondolkozzanak műanyag felhasználásukról és bolygónk jövőjéről.

Yusra Mardini: „Menekültből olimpikon”

Yusra Mardini még csak 20 éves, de a története sokunk számára motiváló lehet. Szíriában született, és amikor a házuk elpusztult a háború alatt, úgy döntött, hogy 18 másik bevándorlóval együtt elmenekül Görögországon keresztül. Bátor és kockázatos. A motor megállt azon a csónakon, amelyen menekült, és a csónak elkezdett sodródni az Égei-tengeren. Aztán Yusra, a nővére és további 2 ember több mint 3 órán át tolta a csónakot, amíg meg nem érkeztek Leszbosz szigetére. Ő egy igazi hős, aki tudja, hogyan kell cselekedni.

Manapság Yusra Németországban él, és tagja lett a Menekültek Olimpiai Csapatának. Mindennek ellenére bebizonyította az egész világnak, hogy mennyire fantasztikus és részt vett a 2016-os Rio de Janeiro-i nyári olimpián.

Danielle Fong: Tisztává és olcsóvá tenni az energiát

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Government Shutdown

Danielle Fong (@daniellefong) által megosztott bejegyzés,

Danielle Fong 12 éves korában fejezte be az iskolát, és kezdte a főiskolát. Már elegendő is ennyit mondani, hogy megtudjuk róla, mennyire zseniális! 22 éves korában Fong a barátaival alapított egy LightSail Energy nevű startup céget. Kifejlesztették a sűrített levegővel történő energiatárolás egyik formáját. Ő változtathatja meg bolygónk jövőjét.

2011-ben szerepelt a Forbes Legjobb 30 év alatti vállalkozók listáján, és olyan személynek nevezték, aki „Megmentheti a világot”.

Melyik nagyszerű nőt csodálod? Kivel bővítenéd ezt a listát? Oszd meg véleményedet a hozzászólásokban!

betöltés...