A nagymama 63 év után újra a menyasszonyi ruháját viseli: A képen megjelenő visszatükröződéstől potyognak a könnyeim

A kötelék anya és lánya között, az egyik legerősebb. De néha alábecsüljük, hogy mekkora szeretet van a nagyszülők és az unokáik között is.

Nemrég találkoztam egy csodálatos történettel, amely épp egy ilyen kötelékről szól – és éreztem, hogy meg kell osztanom.

Amy Buchan Kavelaras egy nap elment nagymamája, Ruth házához, hogy segítsen neki költözködni. Miközben csomagoltak és kartondobozról kartondobozra haladtak, hirtelen találtak egy dobozt, ami valami igazán különlegeset tartalmazott.

Némi rábeszélés után Amynek sikerült meggyőznie Ruth-t, hogy próbálja fel ezt a “különleges dolgot”.

Az esküvői ruhája volt az, amelyet 63 éve viselt utoljára.

Aztán, ahogy Ruth ott állt a ruhában, kezében az egyik régi esküvői fotóját tartva, Amy édesanyja, aki szintén jelen volt, készített egy fényképet.

És milyen csodálatos kép lett.

Amy-t mélyen megérintette a pillanat, és úgy döntött, megosztja a képet a Facebook-on.

A következő megjegyzést fűzte a fotóhoz:
“Miközben csomagoltunk a nagymamám házában, hogy a jövő hónapban beköltözhessen egy nyugdíjas otthonba, megtaláltuk a menyasszonyi ruháját a padlásán! 63 évvel később újra felpróbálta, és még mindig tökéletesen áll rajta!

Ez egy kép róla, ahogy az 1953-as eredeti esküvői fotóját tartja. Az anyám (a lányuk) készítette a képet, és látni lehet az arcát, ahogy visszatükröződik az üvegről.

A nagymamám Ruth egész életében a nagyapám, Jack felesége volt, amíg 2000-ben meg nem halt. Még mindig nagyon hiányzik neki. Éveket áthidaló szeretet volt közöttük.”

Jack halála volt a legnehezebb, amit Ruthnak valaha is meg kellett tapasztalnia, és az esküvői ruha viselése nagyon érzelmes pillanat volt számára.

Nagy bátorságra volt szüksége, hogy viselni merje a ruhát az összes emlékkel együtt, amit hordoz.

De annyira örülök, hogy Ruth megtette. Egyszerűen csodálatosan néz ki – mind az esküvői fotóján, mind az új képen, 63 évvel később.

Milyen gyönyörű kép és megindító történet!

Oszd meg ezt a cikket ismerőseiddel a Facebook-on, hogy több ember láthassa a csodálatos fotót!

betöltés...