Egy elefánt és kicsinye az iszap csapdájába esve várta a halált. Aztán egy igazi csoda történt!

Egy csapdába esett elefánt és kicsinye kimerülten küzdenek a túlélésért egy sárgödörben. Majd csoda történik azoknak a könyörületes embereknek köszönhetően, akik látták az elefántok szenvedését, és elhatározták, hogy bármi áron is, de megmentik őket.
A Kapani Safari Lodge munkatársai és a túristák rémülten figyelték az anya elefánt és kicsinye kétségbeesett próbálkozásait, hogy kiszabaduljanak a sártengerből. Legelsőnek a kicsi esett csapdába, majd miután az anyja megpróbált neki segíteni, ő maga is áldozatúl esett. A többi elefánt aggódva állta körül őket. 
Bár a legtöbb természetvédő úgy gondolja, hogy a legjobb, ha nem zavarjuk meg a természetet, a tragikus jelenet tanúi nem tudtak állni és semmit sem tenni. Az elefántok veszélyben voltak, és minél hosszabb ideig tart, hogy kiszabadítsák őket, annál gyorsabban szárad az iszap, ami szinte majdnem lehetetlenné tenné, hogy kiszabadítsák őket.
A South Luangwa Conservation Society és a helyi vadvédelmi hatóságok kiötlöttek egy tervet, és megkezdődött a mentő misszió. A férfiak egy kötelet helyeztek a bébi elefánt köré, és egy idő után sikerült kiszabadítani. De a kicsi annyira kétségbeesett volt, hogy az anyjával legyen, hogy újra beleragadt a sárban. A tanúk azt mondták, hogy sírt az anyja után, míg az a kimerültségtől úgy tűnt, hogy kezdi feladni.
Végül ismét kiszabadították a kicsit, aki aztán csatlakozott a többi elefánthoz. Ezután a férfiak a legnagyobb kihívással szembesültek: kiszabadítani az anya elefántot.
Az anya elefánt olyan fáradt volt, miután megpróbálta megmenteni kicsinyét és saját magát, hogy nem tudott segíteni a férfiaknak abban, hogy kihúzzák a sárból, így a mentőcsapat kötelett tett az anya köré, és egy traktor segítségével próbálták lassan kihúzni a csapdából.
Érezve, hogy van esélye a kiszabadulásra, az elefánt összeszedte a maradék energiáját, és küszködött, hogy kimásszon a sárból, egész idő alatt sírva a kicsinye után.
Nagy nehezen sikerült kiszabadúlnia a sárból, majd csatlakozott kicsinyéhez és a csordához.
A CNN szerint a Kapani Safari Lodge személyzete így nyilatkozott: “Szívmelengető volt látni, hogy hány helyi ember csatlakozott a két elefánt kiszabadítására irányuló erőfeszítésben … ez volt a legboldogabb lehetséges végződés”. A természetvédők és a turisták által tanúsított gondosságnak és aggodalomnak köszönhetően ez a két elefánt megmenekült.
Oszd meg ezt a csodálatos történetet másokkal is!
betöltés...